Sej, haj, mozi, vasárnap kirándulunk – idézhetnénk a Csehországból eredő szöveget és dallamot némileg másképpen. Márpedig filmszínházak terén valóban csehül állunk, legalábbis ahhoz képest, amennyi néhány esztendővel – vagy évtizeddel – ezelőtt nyitott vetítőteremmel várta Budapesten a szórakozni vágyókat. Az augusztus 15-én indított, hetente jelentkező sorozatunkban az enyészeté lett, jó esetben csak átalakított mozikat járjuk körbe a szó átvitt és nemes értelmében. Ezúttal a Broadway múltját és jelenét idézzük fel.

Elveszett illúzió. A pesti polgár, a könnyedén korzózó krapek karimás kalapban hitte is, meg nem is, hogy majd itt, ezen a szent helyen nercbundát, Miki egeres pongyolát vagy imitt-amott gyárilag kopott, zománcozott edénykészletet vehet az asszonynak. Több idő volt ezen gondolkodni, mint a kecskeszakállas kvízmester egykorvolt kérdésein a némává dermesztett stúdióban, bár szó se róla, a Dohány utca sarkán is a dohányról, méghozzá megszámlálhatatlan milliókról döntöttek a pesti polgár feje felett.

Az üzlet az üzlet, ám üzletközpont mégsem lett a Broadway nevű filmszínházból, pedig sokáig tartotta magát a hír a kilencvenes évek legvégén, hogy előbb vagy utóbb visszatér a múlt, a hol bámulatos bánatossággal, hol könnyes könnyebbüléssel megélt egykorvolt idő. A mozi nyitása előtt is sűrű forgalmat bonyolítottak a belváros ezen részén, lévén történetesen hívogató kirakatokkal kellő csáberőt bevető üzletek várták a betérőket a mozi helyén, a pincében pedig étterem keltette fel az arra járók érdeklődését.

A frissen terített asztalon gőzölgő paprikás krumplinak akkoriban is divatja volt – később pedig még inkább, de ez már egy másik történet –, ám szerencsére a kultúrára éhesek sem maradtak „finom falatok” nélkül. Ugyan a filmrajongók kedvelt fővárosi Mekkája a végnapjait élte, sokáig az 1998 legvégén történő utolsó mozielőadást követően sem lehetett tudni, mi lesz a helységgel, mivé lesz a moziterem, s egyáltalán mi a terv a Károly körút 3/A-val?

Közel hat esztendővel a bezárás után jöhetett a nyitás, ám nem a Wartburg Trapper farmereket és a jugoszláv nyomású bakelitlemezeket rejtő nyekkenő csomagtartója emelkedett fel, hanem az ünnepi öltözetbe bújt nagybetűs Néző a bársonyszékében, a Belvárosi Színház valamelyik csakhamar szerfelett népszerűvé lett három felvonásos előadásán.