Május 31-én, vasárnap ünnepli kilencvenedik születésnapját a filmtörténelem megkerülhetetlen egyénisége, a színészként, rendezőként, zeneszerzőként és producerként is brillírozó, már életében legendává lett Clint Eastwood.
Az nem létezik, hogy Önnek, Kedves Olvasó nincs egyetlen kedvenc alkotása sem. Miközben szürcsöli a tejszínhabbal díszített, két cukorral készített kávéját, kortyolja az ásványvízét vagy issza a jól megérdemelt sörét, gondoljon bele, hogy valamelyik filmjének egy váratlan másodpercében csak úgy pattogott a sörét. Talán akkor, éppen abban a pillanatban kedvelte meg Clint Eastwoodot. Az is lehet, hogy valamelyik Piszkos Harry-alkotás volt, mert bizony az öt epizódot számláló sorozatban a kérlelhetetlen, mindig a saját szabályait követő Harry Callahan felügyelő szerepét mintha főhősünkre öntötték volna.
A krimi műfaja új életre kelt a hetvenes években, és bár jóllehet, mai szemmel nézve olykor körülményesnek, néhol vontatottnak tűnhet a cselekmény, a kor hangulatát tökéletesen visszaadja a Piszkos Harry ugyanúgy, mint a Magnum ereje vagy éppen a Holtbiztos tipp. A San Franciscóban született művészzseni Harry Callahanként elejtett egyik filmbéli mondata, a „Hadd legyen jó napom!” ugyanolyan legendássá lett, mint Clint Eastwood.
A manapság sem pihenő alkotó a hatvanas évek közepén az Egy maréknyi dollárért című felejthetetlen westernnel robbant be a köztudatba. Mellékszál, de jelzésértékkel bír, hogy ezen sorok írója annak idején az akkor még évről évre szeptemberben megrendezésre kerülő BNV-n, azaz a Budapesti Nemzetközi Vásáron vette meg VHS-en az újraszinkronizált filmet, amelyben Clint Eastwood Kautzky Armand hangján szólalt meg, és amely sokáig a polc megbecsült darabja volt, manapság viszont már annyira van divatban a videókazetta vagy a DVD, mint a Kiszel Tünde nevével fémjelzett falinaptár. Ezután a Dollár-trilógiává lett Pár dollárral többért, majd A Jó, a Rossz és a Csúf következett. Meg kell jegyezni azt is, egyik alkotás sem csupán a kilencvenedik életévébe lépő színművész hatásos játéka, hanem Sergio Leone rendezése és Ennio Morricone filmzenéje miatt is válhatott örök kedvenccé.
Clint Eastwood pályafutása során mindvégig széles skálán mozgott, elvégre a Mindenáron vesztes és a Bármi áron címet viselő akcióvígjátékban komikusi vénáját is megmutatta, de a legtöbben szívesen emlékeznek az igazi sztárparádét hozó Kelly hőseire is.
A nyolcvanas-kilencvenes esztendőkben szinte évente rukkolt ki időtálló darabbal – a négy Oscar-díjjal méltán kitüntetett Nincs bocsánat kiemelkedik mind közül –, míg a 2000-es években rendezőként és főszereplőként a Millió dolláros bébiben domborított nagyot, „csak” a kamera mögött, valamint zeneszerzőként és producerként dolgozva pedig a Titokzatos folyót adta ki a kezéből mestermunkaként.
Bár a mai napig forgat, ötletel, új alkotáson dolgozik, köszönhetően kiváló szellemi, mentális és fizikális állapotának, a 2008-as Gran Torino ugyanúgy remekmű, mint a tíz évvel később forgatott A csempész. Clint Eastwood ezt a filmjét szánta életműve lezárására, de ha Isten is úgy akarja, sokunk kedvence túl a kilencvenen is okozhat még a filmrajongó közönség számára kellemes meglepetéseket. Így legyen!