Március 29-én lesz negyvenöt éve, hogy átadták. A kommunizmusban rekedt magyar nép ferencvárosi kötődésű tagjai pedig tódultak lefelé a lépcsőn, hogy felszálljanak a metróra a sárga fallal körülölelt peronról, s utazzanak zötykölődve, Szalóczy Pál hangjától kísértve a Felszabadulás vagy az Élmunkás térig – a Pöttyös utcai állomástól. Akkoriban még más idők jártak, ám várhatóan 2024. novemberétől ez a fél mondat új értelmet nyer. 

Lottózó nem üzemel már! Értéket itt nem tartunk.  

A tavasz vidáman fütyörészve haladt tovább az áprilisi úton. Az emberek fázósan húzták össze magukon a hosszú ujjú szürke blézert vagy az egykorvolt metrókék farmerkabátot, de az idő valahogy ott, az Üllői út másik oldalán megálljt parancsolt az órának és a percnek. Mert sehogyan sem illett bele a képbe, a mi túlcivilizált XXI. századunkba a pavilonok tömkelege a magyarosan felújított ilyen-olyan elnevezésű metrószakasz közelében.   

Pedig a lottózó, benne a hetven felé araszoló mamókával valóságos kincsnek számított arrafelé, és ez még akkor is igaz, ha a közeli Dési Huber utcában például tágas előterű helység fogadja a fogadni vágyókat vagy nyerési szándékkal skandináv lottószelvényt kitöltőket. Csakhogy a IX. kerületi önkormányzat nem adott érvényes területfoglalási engedélyt az üzemeltetőnek, a június 9-én újabb fél évtizedes felhatalmazást kapó Baranyi Krisztina vezette testület területrendezés miatt tagadta meg a kérelmet.  

Nem csupán a hétvégén is nyitva tartó egység, de a szomszédságában tanyázó gyrosos is hasonlóképpen járt, amelynek üzemeltetője már áprilisban eladásra kínálta a bontásra szánt pavilont. Tavaszi ottjártunkkor ugyan a falafelt pitában 1100, míg a hot dogot mindössze 700 forintért kínálták papíron, ám az étlap alatt bizony már oda volt tűzve a boríték, benne az üzleti levéllel, amelynek feladója az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. volt.   

Az Ifjúmunkás utca felé tartva a bal oldalon lévő bódék azonban már néhány éve csak kétséges díszelemként szolgáltak, ám annak idején zöldséges és valóságos mini vegyesbolt üzemelt ott.

Mi tagadás, a közvetlen előtérben nem egyszer hallatszott hangos szó vagy éppen koccantak össze a sörösüvegek züllött alakok kíséretében, az idült életmódot folytatók mekkájaként létezett a Pöttyös utcai metróállomás eme menhelye.

Ezen sorok írója családi indíttatásból gyakran megfordult a környéken a 2000-es évek elejéig, s valahol mégis meglepve tapasztalta minapi, június végi ottjártakor, hogy a bódéknak hűlt helyét – illetve számtalan törmelékét – találta csak, miközben a járda különleges festést kapott. Későre jár – dünnyögte magában, majd az angol drámaíró szavaira gondolt: az idő ellop, eltemet. 

A LENTI FOTÓRA KATTINTVA GALÉRIA TEKINTHETŐ MEG A PÖTTYÖS UTCA METRÓFELSZÍNÉNEK MÚLTJÁRÓL ÉS JELENÉRŐL!