Sej, haj, mozi, vasárnap kirándulunk – idézhetnénk a Csehországból eredő szöveget és dallamot némileg másképpen. Márpedig filmszínházak terén valóban csehül állunk, legalábbis ahhoz képest, amennyi néhány esztendővel – vagy évtizeddel – ezelőtt nyitott vetítőteremmel várta Budapesten a szórakozni vágyókat. Az augusztus 15-én indított, hetente jelentkező sorozatunkban az enyészeté lett, jó esetben csak átalakított mozikat járjuk körbe a szó átvitt és nemes értelmében. Az először bemutatott Balaton és a 2. részben megismert Vörösmarty után ezúttal a Szikra múltját és jelenét idézzük fel.

A T62 előtt rendszerint nagy a tömeg. Ha valaki most azt hinné, hogy az ifjonti hévvel hetvenkedő Arnold Schwarzenegger már a hatvankettedik epizódnál jár a Terminátor címet viselő filmklasszikus kapcsán, alaposan téved. Ugyanakkor a Nyugati pályaudvarral átellenben, a Teréz körút páros oldalán, a hotel előtt rendszerint rohanó embersűrűségben közlekedik az arra járó. A hatvanas években persze még más szelek fújtak, akkoriban nem az ügyes-bajos dolgokat hajkurászta a nép, sokkal inkább átélte és megélte a pillanatot.

Szalainé Zsuzsanna jól emlékszik minderre, hiszen a ma is fiatalos asszony annak idején számtalan remek filmalkotásra tért be, hogy a vásznon pergő művészetet valódi közösségi élményként élje meg.

Sokat moziztam ott. A tető szétnyílott, szellőztethető volt és dekoratív volt a belső is. Most mi lehet a sorsa?

A filmrajongó nem véletlenül kérdezi ezt, merthogy elsodorta az élet, így meglehetősen régen járt arra, de nem úgy tűnik, mint aki meglepődne a kiülős helyen jóízűen lakomázókat vagy az idegesen járkáló ételfutárokat és a hotel bejáratát látva. De vajon mit élt meg az akkori fiatalság? 

Nagyon sokat nem tudok mesélni a moziról, ami nagyon tetszett, csupán azt, hogy a Visegrádi utcánál laktam, s a fő kikapcsolódásunk akkor egy-egy jó film volt – reagált a Ponyvalegény felvetésére Szalainé Zsuzsanna. – Nekem a környezet is fontos, így a Szikra mellett még a Puskin és az Uránia az, ami számomra szemet gyönyörködtető volt, amikor felkapcsolták a világítást. A hatvanas években már a vőlegényemmel látogattuk ezeket a helyeket, kéz a kézben még szebb volt. Arra emlékszem, amikor először jártam ott, kijövet azt sem tudtam, hogy hol is vagyok, mert a Jókai utcát akkor még nem ismertem. Az is emlékezetes, ahol bársony vagy plüss székek voltak, ott a bolha hamar megtalált. A príma filmek előtt a híradó is érdekes volt, akkor még a tévékészülék nem sok családnak adatott meg, ugyanakkor nosztalgiázni ma is jó! 

Ha valaki néhány batyuval és pár ősz hajszállal egy fárasztó nap után betér a 2019 decemberében megnyitó háromcsillagos, száznegyvenkét szobás T62 Hotelbe, aligha a jövőben játszódó T2-t vetítené le magának, sokkal inkább átélné újra meg újra Az ifjúság édes madarát – és nem is kell hozzá sem Geraldine Page, sem Paul Newman.