A Kelenföldi pályaudvar nem tévesztendő össze a hajdanvolt Hős utcával, jóllehet, furcsa alakokkal és – nevezzük így – retróhangulattal nem csupán a VIII. és a X. kerület határán lehet találkozni.
„Adjál mán egy cigit!”
Az udvarias kérés nem teljesítve. Nem elég a szmog, valamint a láthatatlan ellenségként a légzőszerveket támadó COVID-19, az ember még a cigaretta füstjével is vigye haláltáncba a tüdejét? John Travolta persze nem így gondolja. A harmincas, meglehetősen zilált kinézetű, zaklatott külsejű, kinyúlt pulóverben és mackónadrágban olykor ritmust váltó cingár férfit persze nem így hívják, talán Guszti lehet vagy Mózes, ám a kelenföldi flaszter kellős közepén látott mozgását elnézve, ha újraforgatnák egyszer a Grease vagy a Szombat esti láz című filmklasszikust, garantált főszerep jutna neki.
Kelenföldi pályaudvar, hétköznap este. A kicsinyke dohánybolt oldalában a napjait kerekesszékben töltő ötven körüli asszonyság, aki kacagva igazítja útba a nikotinadagért betérni készülő, némiképp tanácstalan jó kiállású férfit: „Labirintus ez, körbe kell menni!”
Szó se róla, a XI. kerület szívében is érdemes körbenézni. A négyes metró végállomása európai szinten is kalaplengetést érdemel, csak hát a felszín... A 49-es villamos megállójáig eljutni kész időutazás – a tévedések elkerülése végett: visszarévedés a múltba. Abba a korba, amikor a látványpékség ablakát jó érzékkel még nem falazták be, bár jóllehet, a helyi „díszlettervezők” úgy voltak vele, most már úgysincs semmi látnivaló. És tényleg – vagy mégis? Hogy a néhai üveges és képkeretező kirakata gondos kezek munkájának köszönhetően enyhén szólva is hiányos, pedig rács van rajta, annak bizony van valami „diszkrét bája”. Annak meg főleg, hogy a helyiek Humor Heroldja néhány lépéssel odébb azt pingálta a betört üvegre, hogy „Lángos itt nem eladó”, ám valami azt súgja, nem a sajtos-tejfölös mennyei majszolnivaló hiánya miatt van a kelenföldieknek sokkal inkább tumor herótja.
Többek között azért is lehetnek bosszúsak, mert a felirat előtt megtalálható a vélhetően jóízűen elfogyasztott dobozos sör és flakonos üdítő, valamint ásványvizes palack és lőn, cigarettás doboz is – mi tagadás, nem úgy tűnik, mintha bármelyik is színültig lenne. Persze hogy az itteniek közül kinek és mije van tele, az könnyebben kitalálható, mint annak idején a népszerű kvízmester, Vágó István műveltségi vetélkedőjének ötezer forintos kérdése.
A válasz pedig kérdés nélkül is több mint elfogadható. Az idén 137 éves indóház – amely ugyan esztendők óta nem látogatható, pedig korábban fontos szerepe volt, lévén utasfelvételi és forgalomirányító épületként funkcionált – szerencsére nem lesz a jövő martaléka, mivel a Közlekedési Múzeum vállalta, hogy felújítja az ódon épületet, mi több, vasúttörténeti kiállítás és szabadtéri filmvetítések is szerepelnek a tervek között. És ha mindez valamikor megvalósul, a 49-es villamosról vagy az Érd felől érkező vonatról lekászálódó utasok egyszerre zendíthetnek rá: kitört a pesti indóház...
