PONYVALEGÉNY

Vásznat a múltra, avagy régi idők mozija: a PEST-BUDA

A Ponyvalegény filmszínház-történeti sorozata (5. rész)

2021. szeptember 12. - Horváth M. Attila

pestbuda_kopf.jpgSej, haj, mozi, vasárnap kirándulunk – idézhetnénk a Csehországból eredő szöveget és dallamot némileg másképpen. Márpedig filmszínházak terén valóban csehül állunk, legalábbis ahhoz képest, amennyi néhány esztendővel – vagy évtizeddel – ezelőtt nyitott vetítőteremmel várta Budapesten a szórakozni vágyókat. Az augusztus 15-én indított, hetente jelentkező sorozatunkban az enyészeté lett, jó esetben csak átalakított mozikat járjuk körbe a szó átvitt és nemes értelmében. Ezúttal a Pest-Buda múltját és jelenét idézzük fel.

A rikkancsoknak volt mit kiabálniuk. Üvölthették bele a fővárosi forgatagba, hogy „Új mozi! Ma nyílik a Pest-Buda!”. Az Esti Hírlappal a baljukon kurjongatók a kisgyermekkel a karjukon dúdolgató édesanyákat is megszólíthatták, lévén a korabeli beszámoló szerint vasárnap délelőttönként matinét tartottak. 

pestbuda_estihirlap_1973.png

Így fordulhatott elő, hogy az Ifjúmunkás utcából átsomfordáló, kackiás bajszú, ünnepnapokon surda kalapban és sétapálcával tébláboló, unott képű Mati úr még a hét utolsó napján sem szabadulhatott Matinétól. Persze ez a legkevésbé sem zavarta, hiszen az asszony nélkül kedvére hódolhatott szenvedélyének a lakótelep kellős közepén, és még arra is volt módja, hogy udvarias pillantásokkal, romantikus szófoszlányokkal és hevenyészett bókokkal szórakoztassa a rendre egyedül érkező Csutaknét, akit addig csak látásból ismert a kisközértből. 

pestbuda_fortepan.jpgFájdalom, ahogy telt-múlt az idő, a filmszínház is egyre inkább csupán látásból, a 81-es busz megállójából ismerte a József Attila lakótelep leginkább csak integető – vagy jobban mondva beintő... – filmrajongóit, mert a Pest-Budában olyan ritka volt a telt ház, mint Quentin Tarantino filmjeiben a rózsaszín ködbe burkolózó szerelem álomképszerű ábrázolása. Ami a romantikát illeti, a Pest-Buda kapcsán sokáig csupán a pusztulat járt kéz a kézben a kilátástalansággal, no meg a hajléktalanokkal, hiszen sokáig a fedél nélküliek kényelmét szolgálta a gazdátlanság okán nem a legdemokratikusabb módon felosztott, romhalmazzá váló épület.   

pest_buda_musor.jpg

A Görögök Országos Önkormányzata nyert – legalábbis 2008-ban, merthogy a kis túlzással senkinek sem kellő épületre kiírt pályázaton elindulva rajt-cél győzelmet aratott, aminek köszönhetően az egykorvolt mozit rendbe szedve megnyitották Görögség Háza elnevezéssel a közösségi létesítményüket. Több mint egy évtizeddel később már látható, meddig s mire jutottak. A néhány héttel ezelőtt rögzített fotógalériánkból talán kitűnik, hogy a Bazi nagy görög lagzit a Valéria tér, a Börzsöny utca és a Dési Huber utca által körülölelt épületben az egykori telt házat jelentő mintegy félezer néző előtt levetíteni már csak illúzió, valamirevaló hamis romantika. 

mozimusor_ev_szamos_tortenet.jpg48 esztendővel ezelőtt, 1973-ben nyitotta meg kapuit a Pest-Buda. A korabeli krónikák szerint az Ártatlan gyilkosok című, Várkonyi Zoltán rendezte krimi volt az első, amit láthatott a közönség.

1.5 év alatt készült el a ferencvárosi filmszínház.

500 fő befogadására képes teremben szórakozhatott leginkább a József Attila lakótelep közössége.

21 millió forint volt a mozi építési költsége az Esti Hírlap cikke alapján.

1. volt a Pest-Buda, legalábbis abban a tekintetben, hogy légkondicionáló berendezés debütálása a Dési Huber utcai egységben volt.

pestbuda_1980_korul.jpg

18 évvel a nyitás után – a fővárosi mozikat tekintve ez azért rekordgyanús –, 1990. április 16-án zárt be a kevés néző által látogatott filmszínház.

pestbuda_nepszabadsag_cikk.png

ponyvalegeny_mini_1.jpgAz eddig publikált epizódok augusztus 15.: BALATON • augusztus 22.: VÖRÖSMARTY • augusztus 29.: SZIKRA • szeptember 5.: ALKOTÁS

A bejegyzés trackback címe:

https://ponyvalegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr8316687148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Walter_Dornberger · www.jagger.hu 2021.09.15. 20:52:33

Szerettem ezt a mozit, a másik kedvencem a Maros mozi volt az isten háta mögött és egy újpesti mozi, ahol még gyermeknyomdával pecsételték a jegyet le.
Azt gondolom - jó rég volt - a Dögkeselyű c. filmet néztem meg a Pest-Buda moziban annó.
Szerettem, mert a metróról elérhető volt, hazafelé suli után tanulás helyett jó volt.

metalex 2021.09.16. 12:29:07

Valamikor a 80' években a "haverekkel" , még az mozi aktív korszakában, felszedtük a bejárat előtti vízelvezető árok rácsát és kiszedtük a beejtett aprót.
Négyen megfagyiztunk az Ezüst Sirályban a pénzből.
Nem emlékszem miért nem volt sok néző, de tényleg nem volt soha nagy tömeg.
Jó közlekedés, ltp. mellett és nézőhiány ?
süti beállítások módosítása