Tolókocsiba nem kényszerült, de megbénult a főváros. Csütörtök este mondott csütörtököt Budapest szíve, a Hősök terét már nem érinthették az autó- és trolibuszok. A Ponyvalegény a helyszínen járt.
A tömeg nem mozdult. Villogó rendőrautók mindenfelé, de az élet hirtelen állt meg a Dózsa György úton. Ekkor már túljutottunk a leszállításon. Nem a farsangi malacmaskara vagy az Oxfordból kéz alatt hozott tüllszoknya ára ment lejjebb, hanem az emberek vérnyomása kúszott egyre feljebb.
„Kedves utasaim! Vissza kell fordulnom a Keleti pályaudvar felé, kérem, szálljanak le. Aki vissza akar jutni a Keletibe, maradhat!”
A sofőr nem tehetett mást, a Dózsa György úton kinyitotta a 20E járat ajtóit és tömeg ide, káosz oda, le is út, fel is út. Egy Erdogant ábrázoló ötvenforintost feltennénk arra, talán még sosem járta meg ilyen rövid időn belül a Keleti pályaudvartól a Keleti pályaudvarig tartó utat, mint azon a napon, amikor a török elnök Budapestre látogatott… Hogy mindeközben mit gondoltak az utasok, az olyan, mint Pamela Anderson gyöngyökkel kirakott felsője: mellékes.
Lehetünk vagy háromszázan a Délibáb utca és a Dózsa György út sarkán. Előttünk rendőrkordon, bő negyedóra várakozás után hangos vijjogás közepette intenek búcsút a nagyon fontos emberek. Vannak, akik mindeközben – ha nem is Hacki Tamás módjára, de – fütyülnek, és vannak, akik rájuk.
A rögtönzött füttykoncert után harapni lehet a feszültséget, már mindenki menne a dolgára, ha lehetne. Kisvártatva felszabadító, határozott, mégis emberközeli mondat lengi be a teret:
„Hölgyeim és uraim, köszönjük a türelmüket!”
A rendőrök és a tömeg is elindul, igaz, nem egy irányba. Vannak, akik az Andrássy út irányába haladnak, mások a kisföldalatti megállójába igyekeznek, és akadnak, akik a buszmegállót veszik célba. A 20E járat érkezik először – és ez nem az a busz, amelyik visszafordult. Csak egyvalami nem változott: bármerre néz az ember, tömeget lát – mindenfelé.
