BUDAPEST | Bár élcsapatok csatája során elért döntetlen általában nem ad fanyalgásra okot, korántsem biztos, hogy a REAC–Budafok II. bajnoki után bármelyik fél is örült a 2–2-nek.
BUDAPEST | Bár élcsapatok csatája során elért döntetlen általában nem ad fanyalgásra okot, korántsem biztos, hogy a REAC–Budafok II. bajnoki után bármelyik fél is örült a 2–2-nek.
Négyzetméterenként egymillió forintot kér az Üllői út elején található, a 2000-es években még antikváriumként üzemelő üzlethelyiség tulajdonosa.
DUNAÚJVÁROS | MÓR | Lehetetlen megjósolni, a szezon végén melyik társulat tagjai örülhetnek aranymedáliával a nyakban, ám az biztos, hogy mindkét Fejér megyei I. osztályú bajnokesélyes alakulat gólgazdag összecsapásokon jutott túl a hétvégén.
KISTARCSA | Ennek alighanem így kellett lennie: a Pest megyei II. osztály Északi csoport 20. fordulójában a házigazda KVSC a Mogyoródot fogadta, és bár sokáig 0–1-re állt a meccs, a hajrában két csereembernek jutott főszerep hazai oldalon, ugyanis Dékány Bence előbb egalizált, majd a 93. percben érkezett Burillák Mihály…
Mintegy három hétig tart még a felújítás a Dessewffy utca és a Jókai utca kereszteződésénél, miután Terézváros önkormányzata március elején megkezdte a munkálatokat.
Életének nyolcvanegyedik évében jobblétre szenderült Kadlott Károly, aki a nyolcvanas, kilencvenes esztendőkben, még az internet előretörése előtt számított a mulatós zene egyik koronázatlan királyának. Az alábbiakban rá emlékezünk, Isten nyugosztalja!
BUDAPEST | Hihetetlennek tűnik, pedig igaz: közel tizenegy évvel az első MTK-ban lejátszott bajnokija után a télen Svájcból hazatérő Csányi Diána újfent a Budapest Honvéd ellen, ismét idegenben lépett pályára a Női NB I 13. fordulójában.
AKASZTÓ | Két vereséggel kezdte a tavaszt, így továbbra is tizenhatodik, azaz sereghajtó a Bács-Kiskun megyei I. osztályban szereplő helyi FC, amely a hétvégén az előtte három hellyel álló Kecskeméti LC-t fogadja március 9-én, vasárnap délután fél háromkor, csakhogy a feleket nem kevesebb, mint 16 pont választja el egymástól.
PÁPA | Miközben a Veszprém megyei I. osztály múlt hétvégi, 17. fordulójában a második helyezett Balatonalmádi hazai környezetben 1–0-ra legyőzte az Ajka Kristályt, addig a szabadnapos éllovas, a Frutti-Drink Perutz FC ugyancsak otthon 3–2-es vereséget szenvedett, csakhogy nem bajnokin, hanem a Tatai AC elleni felkészülési meccsen.
BUDAPEST | Nem túlzás, egyenesen rajongtak érte. A Gádorosról induló középpályásért, aki háromszor lett bajnok a Honvéddal és aki 31-szer ölthette magára a meggypiros címeres mezt. Pisont Istvánnak van mire büszkének lennie – és ha előre tekint, alighanem lesz kire büszkének lennie, ha nem már most is az.