Sej, haj, mozi, vasárnap kirándulunk – idézhetnénk a Csehországból eredő szöveget és dallamot némileg másképpen. Márpedig filmszínházak terén valóban csehül állunk, legalábbis ahhoz képest, amennyi néhány esztendővel – vagy évtizeddel – ezelőtt nyitott vetítőteremmel várta Budapesten a szórakozni vágyókat. Az augusztus 15-én indított, hetente jelentkező sorozatunkban az enyészeté lett, jó esetben csak átalakított mozikat járjuk körbe a szó átvitt és nemes értelmében. Ezúttal a Graffiti múltját és jelenét idézzük fel.
Mi már csak olyanok vagyunk, hogy büszkék lehetünk a magyarságunkra. Elismeréssel adózhatunk Széchenyi Istvánnak, Puskás Ferencnek, Farkas Bertalannak vagy éppen Kertész Mihálynak és Koltai Lajosnak. Számtalan név állhatna itt Enyedi Ildikótól Antal Nimródig, nem szólva a múlt nagyjairól – ami a hazai filmművészetet illeti. Hogy mi játszódott le az emberek fejében, miközben a jegylyukasztás után a csengő-bongó villamosra szálltak az egykori Ferenc körúton és haladtak a Blaha Lujza tér irányába, sosem derül ki, mindenesetre 1975 és 1980 között rendszerint elzakatoltak a Magyar Filmek Mozija előtt.
Úgy bizony, a néhai Bányász nem holmi amerikai tömegfilmeket vetített abban az időszakban Bruce Lee-vel és Chuck Norrisszal, hanem hol lágy szellőre emlékeztető, hol nagy vihart kavaró alkotásokat – honi kiválóságokat felvonultatva a stáblistán. Ha valaki az őszi szünetben vagy csak egy ideális hétköznap estén előkeresi – hogy stílszerűek legyünk: előbányássza – a sufni mélyén megpihenő, gondosan elcsomagolt Régi idők focijának nevezett magyar mítoszt, csuda dologra figyelhet fel. Az itt-ott megfakult kópia a legtöbbször Minarik Ede varázslatos mimikáját hozza elénk a (mindig) nagyszerű alakítással jelentkező Garas Dezső személyében, aztán vált a kép, megváltozik a látószög, és egyszer csak feltűnik a Bodográf. Úgy ám, egy letűnt kor gyermeke, Józsefváros nagyon is valóságos korábbi csodája.
November első napjaiban az elhunytakra emlékezünk, és ha máskor nem, ilyenkor jusson eszünkbe, hogy nincs már Bodográf, nincs már Garas Dezső sem. A magyar film idén lett 120 éves, ám miatta gyertyát gyújtani felesleges, lévén halhatatlan. Itt marad velünk, nekünk és bennünk az idők végezetéig.
111 esztendős lenne a Graffiti, legalábbis körülbelül, mert az akkori feljegyzések szerint 1910 körül nyitott Bodográf néven, méghozzá a főváros első kéttermes mozijaként
640 néző ülhetett be egy-egy előadásra, ám ez az időszak csupán az 1910-es évektől az 1940-es esztendők elejéig tartott
50 esztendővel ezelőtt, 1971-ben – két évvel az ideiglenes bezárása után – már egytermesként várta a vászonrajongókat
1989 fontos évszám a filmszínház történelmében is, ekkor változtatták a nevét Graffitire
250 forintért lehetett mozizni még 1997 novemberében, ám egy évre rá már 300 Ft-ba került a legolcsóbb belépőjegy
22 évvel ezelőtt, 1999. január 6-án zárt be véglegesen a József körút és a Csepreghy utca sarkán lévő filmszínház
Az eddig publikált epizódok augusztus 15.: BALATON • augusztus 22.: VÖRÖSMARTY • augusztus 29.: SZIKRA • szeptember 5.: ALKOTÁS • szeptember 12.: PEST-BUDA • szeptember 19.: BARTÓK • szeptember 26.: KULTIPLEX • október 3.: ALFA • október 10.: ODEON-LLOYD • október 17.: UGOCSA • október 24.: BEM
