PONYVALEGÉNY


Gólok az NB I-ben: Cseke Benjámin, Kiss Bence, Szabó Levente és Szécsi Márk is korábbi együttese ellen örülhetett

Csupán a Mezőkövesd középpályása szomorkodhatott, lévén hiába került előnybe az MTK otthonában a matyóföldi legénység, mégis vereséget szenvedett

2024. március 01. - Horváth M. Attila

DEBRECEN | DIÓSGYŐR | MEZŐKÖVESD | ZALAEGERSZEG | Bár március első hétvégéjén már az NB I 23. fordulójára kerül sor, érdemes visszatekinteni a 22. játéknapra, lévén négy futballista is egykori gárdája ellen talált a hálóba. 

Tovább

Profi futballra felkészülni: folytatódik az NB I

Egy mérkőzéssel péntek este megkezdődik a magyar élvonal tavaszi idénye

BUDAPEST | Az MTK–Újpest találkozóval már ma folytatódik az úgynevezett professzionális bajnokság – hiszen pénteken, szombaton és vasárnap rendezik az NB I 18. fordulóját. Úgynevezett, merthogy aligha van még egy olyan hely a világon, ahol néhány nappal a rajt előtt köszönnek el az elvei mellett…

Tovább

SPORTKARÁCSONY. Aki beavat a legszentebb ünnep rejtelmeibe: MÉSZÁROS NORBERT, korábbi 9-szeres válogatott labdarúgó, a Nagykállói VSE futballistája

A halászlé és a zselés szaloncukor nem hiányozhat az univerzális futballista ünnepi asztaláról

Ahogy a különböző sportágak kiválóságai, úgy az idei esztendő is heroikus hajrába kezdett. A 2021 óta és mindig csak decemberben jelentkező rovatunkban nagyszerű sportemberek fogalmazzák meg gondolataikat a karácsonnyal és az új évvel kapcsolatban. Akivel ezúttal ünnepi hangulatba kerülünk: Mészáros…

Tovább

A 2–1 ezúttal nem Márton Gábornak és a ZTE-nek kedvezett

Hihetetlen, pedig igaz: ahogy 2020 februárjában, idén novemberben is három gól született a vezetőedző zalaegerszegi debütáló bajnokiján

ZALAEGERSZEG | Aminek 2020. február 15-én még örülni tudott, annak 2023. november 25-én már nem: Márton Gábor második ZTE-s korszakának első bajnokiján is 2–1-re nyert az egyik NB I-es csapat, csakhogy... 

Tovább

Száznegyvenötödik a négyszázötvenegyediken

Böde Dániel a négyszázötvenedik élvonalbeli bajnokiján még csak győzött a Paksi FC-vel a Debreceni VSC ellen, ám a Mezőkövesddel szemben elért diadal során be is talált a matyóföldieknek

PAKS | Hogy imádja-e Petőfi Sándor költeményeit, az jó kérdés, az ellenben biztos, hogy Böde Dánielnek emlékezetes eseményként maradnak meg a szeptember végén esedékes történések.  

Tovább

Igor Bogdanovics győztes presztízsmeccse

A korábbi DVSC-csatár a kis Loki ellen vezette sikerre alakulatát, ráadásul a meccs egyetlen találatát is egykori debreceni labdarúgó szerezte

CIGÁND–DEBRECENI VSC II. 1–0 | Egykori debreceni csapattársak, ha a technikai zónákban találkoznak. Ez történt vasárnap az NB III Észak-Keleti csoport 3. fordulójában, ugyanis az Újvidéken született korábbi gólerős támadó, Igor Bogdanovics alakulata hazai környezetben legyőzte a DVSC volt védője,…

Tovább

Romániában, hátrányból fordítva: Európa-bajnok az U19-es női kézilabda-válogatott

Legjobbjaink a Dánia elleni fináléban mínusz hármas első játékrész és az erőt adó szünet után produkáltak fantasztikus félidőt

2019 és 2021 után 2023-ban is a kontinens legjobbja lett a magyar női U19-es kézilabda-válogatott, amely a Dánia elleni döntőben a 11 találatot szerző balátlövő, Varga Emília, valamint a 8-8 gólig jutó szintén balátlövő Csíkos Luca és az irányító Simon Petra vezérletével múlta felül az északiakat…

Tovább

Vincze Gábor kontra Bajzát Péter: amikor a hátvéd nyer a támadó ellen

A védő dirigálta Biatorbágy háromgólos diadalt aratott a csatár által trenírozott Budakalásszal szemben a Pest megyei I. osztály 26. játéknapján

BIATORBÁGY–BUDAKALÁSZ 5–2 | A házigazda a sorozatban elszenvedett négy bajnoki vereséget öt góllal és magabiztosan megszerzett három ponttal kozmetikázta az edzők presztízsmeccsén, ugyanis a vendéglátót trenírozó Vincze Gábor és a látogatót felkészítő Bajzát Péter idestova két évtizeddel ezelőtt…

Tovább

SPORTÁGVÁLASZTÓ. Aki beavat a részletekbe: POCZETNYIK LUCA, a Dunaújvárosi Kohász kézilabdázója

Az elkövetkező években a nemzetközi meccseken való részvétel a balátlövő kitűzött célja

Miért ez és miért nem az vagy amaz? Ismert és kevésbé ismert sportembereket kértünk fel arra, merüljenek el a választott sportáguk rejtelmeibe, ezáltal engedjenek betekintést a mindennapjaikba. A március 7-től jelentkező rovatunkban aki ezúttal beavat a részletekbe: Poczetnyik Luca, a női kézilabda…

Tovább

Baranyai Nimród: debütálás döntetlennel

A Kisvárda ellen hazai pályán elért 1–1-es bajnokin mutatkozott be a Mezőkövesd színeiben a Debreceni VSC-től télen kölcsönvett labdarúgó

MEZŐKÖVESD–KISVÁRDA 1–1 | Szombat délután az NB I 24. fordulójában először jutott játéklehetőséghez a házigazda színeiben a kezdőcsapatba jelölt, portálunknak korábban interjút adó 19 esztendős Baranyai Nimród.

Tovább
süti beállítások módosítása