PONYVALEGÉNY


INTERJÚ | Lázár Benjámin: „Az elmúlt hónapokban azt éreztem, hogy változásra van szükségem”

Az NB III-ban szereplő ESMTK-tól távozó fiatal szakember elfogadta az MTK felkérését, így az NB I-es hölgyalakulat vezetőedzője lett, és nem titkolt célja, hogy irányításával minél több játékos kerüljön tűzközelbe a nemzeti csapatoknál

2025. június 06. - Horváth M. Attila

BUDAPEST | Az árnyékból a fényre – legalábbis ami a pozíciót illeti. Merthogy Lázár Benjámin eddig korántsem volt a fókuszban, ám a 2025/2026-os szezonban eljön ennek is az ideje. A pesterzsébetiek sajnálhatják a korábbi utánpótlásvezető és másodedző távozását, hiszen a tudása mellett a szorgalma, a…

Tovább

A 2014-ben és 2025-ben is a Honvéd ellen „debütáló” Csányi Diána góllal tért vissza az MTK-hoz

A Svájcból igazolt válogatott labdarúgó a 137. bajnokiján a 20. találatát szerezte kék-fehérben

BUDAPEST | Hihetetlennek tűnik, pedig igaz: közel tizenegy évvel az első MTK-ban lejátszott bajnokija után a télen Svájcból hazatérő Csányi Diána újfent a Budapest Honvéd ellen, ismét idegenben lépett pályára a Női NB I 13. fordulójában.

Tovább

Fináléval felérő negyeddöntő: Ferencváros–Újpest derbi a Magyar Kupában

A zöld-fehérek Győrben, míg a lilák Dorogon izzadtak meg a továbbjutásért

BUDAPEST | Miután a bajnokság tavaszi folytatását rémgyengén kezdő Ferencváros hosszabbítás után 4–3-ra nyert az ETO otthonában, eldőlt, hogy az NB III-as Dorog pályaválasztásával csak szenvedő Újpest egymással csatázik a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

Tovább

Nagyságok köszöntése: az MTK és a Vasas sem feledkezett meg arról, hogy a múlt kötelez

A kék-fehérek Fülöp Ferencet, a piros-kékek Tóth Bálintot ünnepelték, ráadásul az utódok kapott gól nélküli sikerekkel fokozták a boldogságot

BUDAPEST | Megbecsülni a legjobbakat. Mindezt tudják a Hungária körúton és tudják a Fáy utcában is. Így történhetett, hogy az elmúlt hétvégén a Hidegkuti Nándor- és az Illovszky Rudolf Stadion közönsége is tapsolva ünnepelt.

Tovább

MTK–ZTE: Németh Ervin debütálását Németh Krisztián rontotta el

A fővárosban újoncot avató Zalaegerszeg fiatal cerberusa remekelt a két kék-fehér csapat csatája során

ZALAEGERSZEG | Harminckilenc NB III-as mérkőzés után a negyvenedik bajnokiján már az élvonalban védett a Márton Gábor dirigálta ZTE FC 21 esztendős kapusa, Németh Ervin, aki a széles nyilvánosság előtt eddig nemigen volt ismert, ám honlapunk látogatói közel három évvel ezelőtt már olvashattak róla. 

Tovább

Hiába kapott két gólt, a végén mégis Varasdi Dániel örülhetett

A Pécsi MFC kapusa két időszakban is volt az MTK labdarúgója

BUDAPEST | 2015 és 2019, majd 2020 és 2022 között erősítette az MTK Budapestet a kapus Varasdi Dániel, aki vasárnap nevelőegyesülete, a Pécsi MFC színeiben tért vissza a fővárosba. 

Tovább

Négy bajnoki, kilenc találat: Kocsán Petra kirobbanó formában

Az ETO FC Győr minden fordulóban eredményes támadója egy híján tíz gólnál jár

GYŐR | Nem csupán az ETO FC, de egyik, ha nem a legjobb labdarúgója, Kocsán Petra is ragyogóan kezdte meg szereplését a Női NB I-ben: amíg a csapatnak négy forduló után 12 pontja, addig a válogatott támadónak már kilenc gólja van. 

Tovább

ÉLETPÁLYA. Aki részletezi: Berencsi Boglárka (Budaörs)

Előfordult, hogy lány létére öt gólt rúgott egy fiúcsapatnak: az NB I-től búcsúzó Pest megyei csapat labdarúgója az ovifoci után jó „iskolákban” pallérozódott

A 2021. október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy…

Tovább

Modern Hungária, MTK–ETO: csajok a csúcson

A Simple Női Kupa fináléját csütörtök este két élcsapat vívja

BUDAPEST | Csütörtök este nyolctól sorozatban a kilencedik kupagyőzelemért száll harcba Dörnyei Balázs aktuális csapata, az ETO FC Győr a hazai pályán futballozó, Makrai László irányításával a maximum közelében teljesítő, az elődöntőben az FTC-t 1–0-ra felülmúló MTK Budapest ellen, ugyanis a Simple…

Tovább

Nyílt csatában az utolsó fordulóig: az MTK és a Honvéd között dől el az aranyérem sorsa

Az I. osztályú öregfiú-bajnokságban május 27-én avathatnak bajnokot

BUDAPEST | Miután az élcsapatok közül már csak egymás ellen nem lépett pályára a fej-fej mellett haladó MTK és a Honvéd az I. osztályú öregfiú-bajnokságban, olybá tűnik, hogy a legfontosabb kérdés megválaszolására május 27-ig várni kell. 

Tovább
süti beállítások módosítása