BUDAPEST | Miután szerdán a Csepel-Csep-Gól a riválisát a Siketek-pályán fogadó Nimródot többek között a kétgólos Seregy Tamás vezérletével könnyedén gyűrte le 5–0-s félidőt követően 7–0-ra, csütörtök este a Pestszentimre ugyancsak idegenben, a Vasgolyó utcában múlta felül 4–0-ra a XV. Kerületi Issimót.
Azon persze majd lehet vitatkozni két kortynyi papírpohárból felhörpintett üdítő és egy maréknyi pattogatott kukorica elfogyasztása között, miért éppen ez a hat alkotás kerül vászonra, mindenesetre az amerikai független film fenegyereke, az idén hetvenéves Jim Jarmusch visszatér, méghozzá fiatalosabban, mint valaha.
Megdöbbenünk, meghökkenünk, felháborodunk, meglepődünk, elmosolyodunk. A főváros tálcán kínálja a lehetőséget minderre, mert a téma tényleg az utcán hever. A 2023. március 30-tól indított, rendszeresen jelentkező rovatunkban egy-egy fotóval és néhány mondattal adjuk a köz tudtára, éppen miért is lehet megdöbbenni, meghökkenni, felháborodni, meglepődni vagy esetleg elmosolyodni.
Ritka bravúr: két magyar csapat küzdött meg egymással a női vízilabda Eurokupa döntőjében, és az sem mindennapos, hogy a visszavágóra hátrányból érkező alakulat a házigazda medencéjében vívja ki a sikert. Márpedig éppen ez történt március utolsó szerdájának estéjén a párharcot megfordító és összesítésben 21–18-ra diadalmaskodó UVSE-vel az FTC-Telekom népligeti uszodájában.
A 2021. október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy természetesen nem maradhat el a múlt és a jövő érintése sem. Akivel ezúttal elmerülünk a részletekben: Füleki Márk, az NB III Nyugati csoportjában a 28. forduló után 21 ponttal a tabella 17. helyén álló, a legutóbbi játéknapon a másik újonc Mór otthonában – ahol