PONYVALEGÉNY


Erősítés a javából: 28 éves korábbi NB I-es futballista Diósjenőn

Népes kistarcsai különítmény érkezett a Nógrád megyei I. osztályú csapathoz

2024. augusztus 07. - Horváth M. Attila

DIÓSJENŐ | Az előző évadot hazai pályán fejezte be a Nógrád megyei I. osztályú együttes, amely a Szécsény elleni 1–1-gyel zárta a szezont. A nyáron alaposan átalakuló brigád ugyancsak vendéglátóként rajtol a 2024/2025-ös szezonban, amely az egykor az NB II-ben szereplő Balassagyarmatot fogadja…

Tovább

Családi kör: Bognár György csapata Bognár György gárdájával vívja az első nyári felkészülési meccsét

Szombat délelőtt a Magyar Kupa-győztes Paksi FC az NB III-as Budaörsöt fogadja

PAKS–BUDAÖRS | Két azonosság egyértelműen felfedezhető az NB I másodikja és az NB III Észak-Nyugati csoport hatodikja között: egyrészt mindkét társulat június 17-én, hétfőn kezdte meg a közvetlen felkészülést a következő, 2024/2025-ös évadra, másrészt mindkét együttes vezetőedzőjét Bognár Györgynek…

Tovább

Sorsolás után, augusztusi tűzijáték előtt: az NB I 4. fordulójában FTC–Újpest derbi

Kelet-Nyugat, még nem gála: szeptember végén Nyíregyháza–Debrecen, míg egy hónappal később Zalaegerszeg–Győr csatát rendeznek az élvonalban

MAGYARORSZÁG | Június 20-án, csütörtökön elkészült az élvonalbeli bajnokság sorsolása, amely alapján már a nyitányon találkozik egymással a két újonc (Nyíregyháza Spartacus–ETO FC Győr), míg a Magyar Kupa-döntő visszavágójára (Paks–Ferencváros) október első hétvégéjéig kell várni. 

Tovább

INTERJÚ | Nagy Patrik mosonmagyaróvári rémtörténete: „Két nappal az átigazolási szezon vége előtt közölte a klubvezető, hogy nem ilyen típusú játékosra számított és vagy a megye-egyes csapathoz irányít fele fizetésért vagy bontsunk szerződést”

A korábbi NB I-es futballista elégtételről, róla terjesztett hazugságról, a három hónap alatt átélt kétszeri csalódásról és az egyetem gondolatelterelő erejéről

KORONCÓ | Az sem volna egetverő szenzáció, ha forrnának benne az indulatok. A magyar futball még mindig meg tudja lepni az embert, Nagy Patrik a közelmúltban átélte mindezt, amikor a honi másodosztályban ült tort a dilettantizmus. Az NB II-es Mosonmagyaróvár után azonban újra megtalálta a…

Tovább

INTERJÚ | Alaxai Áron: „A Nyíregyháza oda került, ahol a helye van, ráadásul én is közéjük tartozom”

A hátvéd nem bánkódik az elszalasztott Magyar Kupa-döntő miatt, mivel a bajnok Ferencvárossal háromszor csaphatnak össze a következő szezonban és pikáns meccsekre számít

NYÍREGYHÁZA | Még az is lehet, hogy utoléri a tempóelőnyben lévő Szatke Zoltánt. Alaxai Áron gyors, mint a Nyíregyháza és Ungvár között közlekedő vonat, és ami ennél is fontosabb, olyannyira fiatal, hogy a védő könnyedén beérheti a helyi Spartacus legendás hátvédjét, aki több mint négyszáz bajnokin…

Tovább

Csonkával lehet teljes a Zalaegerszeg kerete

Nem csupán a védekező középpályás, a kapus is Budafokról érkezik a ZTE-hez

ZALAEGERSZEG | A kapus Gundel-Takács Bence után Csonka András játékjogát is megszerezte az NB I-ben 43 ponttal a 9. helyen végző ZTE. 

Tovább

Mátyus János budafoki visszatérése nem hozott pontokat a Pécsnek

Valós veszély: május utolsó hétvégéjén kieshet az NB III-ba a PMFC

BUDAFOKI MTE–PÉCSI MFC 2–0 | Dajka László alakulata végképp bebiztosította bennmaradását, ám meglehet, a Promontor utcába egy meccs erejéig visszatérő Mátyus János sorsa megpecsételődött a kétgólos kudarccal és a két kiállítással az NB II 33. játéknapján. 

Tovább

Ivan Lovric elbúcsúzott, megint remizett egymással Csertői Aurél régi és új csapata

Amíg az ősszel Gyirmóton 1–1-re végzett a Budapest Honvéd, ezúttal a 95. percben alakult ki a 2–2

BUDAPEST HONVÉD–GYIRMÓT 2–2 | Elköszönt a profi futballtól a kispesti színekben 371 tétmeccsen pályára lépő, 38 évesen visszavonuló Ivan Lovric. A horvát hátvéd – aki a XIX. kerületiek színeiben nem csupán a jobboldalon és középen, hanem kapusként (!) is helyt állt – az NB II 33. fordulójában…

Tovább

Visszatért a fővárosi csapathoz a 20-szoros válogatott csatárikon

Kovács Zoltán ismét Újpesten, méghozzá főtanácsadóként

BUDAPEST | Hitelesnek lenni, s annak is maradni. A szurkolóknak nincs ennél fontosabb. Látjuk, halljuk, hogy néhány kerülettel odébb mi a helyzet a drukkersereg, a bizalom és a vezetőség háromszögében, s ez az, amit Újpesten mindenképp elkerülnének. 

Tovább

INTERJÚ | Szabó Tibor, az Unione FC csapatkapitánya: „Döntsék el a fiatalok a Budapest Kupa-döntőt!”

Az Amatőr Kupa-győztes gárda legrutinosabb tagja a szerdai rivális Csepel TC elleni szezonbeli bajnokin kihagyott egy 11-est, de ezt ugyanúgy motivációként használja fel, mint a 2013-ban elveszített finálét

BUDAPEST | Élmény nézni a játékát. Nincs ebben semmi különös, így volt ez tíz vagy húsz évvel ezelőtt is, hiszen némi túlzással nem volt olyan élvonalbeli csapat, amelynek középpályáján ne fordult volna meg Szabó Tibor. Az április végén Amatőr Kupa-győztessé váló, a Budapest Kupa május 8-án esedékes…

Tovább
süti beállítások módosítása