PONYVALEGÉNY


149 bajnoki után elköszönt a korábbi NB I-es védő

Hat és fél szezon után búcsúzott az FC Dabastól Földes Milán

2024. január 31. - Horváth M. Attila

DABAS | Befejezettnek nyilvánította NB-s szintű pályafutását a korábban öt élvonalbeli bajnokin is pályára lépő, mindössze 30 esztendős Földes Milán, aki januárban búcsút intett az NB III Dél-Keleti csoportjában a 6. helyen telelő, nem mellékesen két hete, 17-én munkába álló helyi FC-nek. 

Tovább

INTERJÚ | A visszavonuló Dalibor Crkvenjakov: „Egyszerűen bennem ennyi volt”

A 34 esztendős támadó Bácsalmáson intett búcsút futballkarrierjének

BÁCSALMÁS | A Bács-Kiskun megyei I. osztály utolsó fordulójában a bronzéremre is volt esélye a társulatnak, ám mert nem élt az eséllyel, negyedikként zárt. A helyiek ennél is nagyobb veszteséget könyvelhetnek el, ugyanis a szezon végén a pályafutását befejezettnek nyilvánította Dalibor Crkvenjakov,…

Tovább

Visszavonul a Bajnokok Ligája-győztes balszélső

Huszonhét esztendő után int búcsút a kézilabdának Szepesi Ivett

Pontot tett kézilabda-pályafutásának végére a sportágában edzőként is dolgozó, ám huszonhét esztendő után az aktív játéktól visszavonuló Szepesi Ivett, többek között a Dunaferr, a Siófok, a Győri ETO és a Mosonmagyaróvár korábbi kétszeres Bajnokok Ligája-győztes balszélsője.  

Tovább

SPORTÁGVÁLASZTÓ. Aki beavat a részletekbe: GADÁNYI ZOLTÁNA, a Külker EK Óbuda korábbi evezőse

Sabaudia örök: „Sokkal jobb eredményt értünk el, mint amire számítottunk és emellett az első olyan viadal volt, ahol mertük jól érezni magunkat, nevettünk, strandoltunk, élveztük az edzéseket és az egyik legjobb pályámat sikerült kihozni magamból”

Miért ez és miért nem az vagy amaz? Ismert és kevésbé ismert sportembereket kértünk fel arra, merüljenek el a választott sportáguk rejtelmeibe, ezáltal engedjenek betekintést a mindennapjaikba. A 2022. március 7-től jelentkező rovatunkban aki ezúttal beavat a részletekbe: a 2018-ban és 2019-ben a…

Tovább

A koronavírus utóhatása: visszavonult a világ- és Európa-bajnok kajakos

Hagymási Réka huszonkilenc esztendősen intett búcsút az élsportnak

Huszonkilenc esztendősen nem folytatja tovább a kajakozást a 2017-ben világ- és Európa-bajnoki címet szerző Hagymási Réka, aki 2019-ben hazai környezetben, Szegeden is vb-elsőséget ünnepelhetett.

Tovább

INTERJÚ | A Fővárosi Vízművek visszavonuló kapusa, Nezdei László: „Így volt kerek a történet”

Elismerés a fanatikusoknak: az Ultras Vízművek idestova másfél hete méltóképpen búcsúztatta a karrierjét a budapesti egyesületben lezáró, érthető okból elérzékenyülő labdarúgóját

BUDAPEST » Idestova másfél héttel ezelőtt Hollókőy Ádám helyére úgyszólván a pokolba érkezett, hiszen akkor már kialakult Rákospalotán a 6–1-es végeredmény, ám a 89. percben becserélt Nezdei László mégis a mennybe jutott, ugyanis a labdarúgó-pályafutása utolsó felnőtt bajnoki meccsén pályára lépő…

Tovább

A visszavonuló Hermány Bence: „Volt egy álmom, ami elé rengeteg akadályt gördítettek, de nem adtam fel”

A pályafutásának 32 évesen búcsút intő sportember legutóbb az FC Dabas kapusa volt

DABAS » Ugyan a 2022/2023-as bajnoki szezonban egyetlen percet sem védett, legutóbb a helyi FC-t erősítette – összesen 36 alkalommal állt az NB III Közép-csoportjában a legutóbbi évadban a 12. helyen végző társulat kapujában, 34 bajnokin és két Magyar Kupa-mérkőzésen –, így voltaképpen a Pest megyei…

Tovább

A post-Covid tüdőembólia miatt visszavonuló élsportoló: „Nehéz megemészteni, hogy erre tettem fel az életem”

Három szakemberrel is konzultált, de mindannyian azt javasolták, ne kockáztasson, hiszen élete végéig vérhígítót kell szednie

Egy sportpályafutás vége: három oltás után kétszer megfertőződni a koronavírussal több, mint szomorú tény, ám ezt követően tüdőembóliával kórházba kerülni és többször végighallgatni, hogy kockázatos a folytatás, az újrakezdés, kezdjen a megszokottól eltérő életet, az már a szörnyű valóság.

Tovább

Gyömbér Gábor: az utolsó fellépés

Május 22-én, vasárnap délután a Vasas–Soroksár NB II-es bajnokin inthet búcsút sikerekben gazdag pályafutásának a rutinos labdarúgó

BUDAPEST » Az NB II utolsó, 38. fordulójában a Vasas–Soroksár bajnokin köszönhet el a profi futballtól a korábbi 1-szeres válogatott középpályás, az elmúlt esztendőkben egyre többször a védelemben szerepeltetett Gyömbér Gábor.

Tovább

INTERJÚ | Kalmár Domonkos: „Nem tartom kizártnak, hogy visszatérek majd a nagypályás labdarúgáshoz”

Huszonhárom esztendősen vonult vissza az NB III-as Érdi VSE futballistája

ÉRD » Miközben a maródiság fogalmát nem ismerő, a Real Betist erősítő Joaquín Sánchez a negyvenegyedik évében járva is rendre megkevergeti a nemzetközi mezőny legtöbb társulatának hátsó alakzatát, az utóbbi időszakban rendkívül sérülékenynek számító, a felnőttek között a Viadukt-Biatorbágy színeiben…

Tovább
süti beállítások módosítása