DIÓSJENŐ | Az előző évadot hazai pályán fejezte be a Nógrád megyei I. osztályú együttes, amely a Szécsény elleni 1–1-gyel zárta a szezont. A nyáron alaposan átalakuló brigád ugyancsak vendéglátóként rajtol a 2024/2025-ös szezonban, amely az egykor az NB II-ben szereplő Balassagyarmatot fogadja augusztus 17-én, 17 órakor.
Hogy 28 évesen jó helyen van-e a magyar labdarúgás negyedik vonalában, azt csak ő tudhatja, mindenesetre nagy hal akadt a Diósjenő horgára a nyáron, ugyanis a helyi sportegyesület megszerezte az MTK egykori élvonalbeli futballistáját, a legutóbb a Csomád-Kisnémedi színeiben szereplő Schrammel Ádámot, akinek a neve mellett mindössze egyetlen NB I-es meccs áll, amelyet 2015. május 31-én Diósgyőrben vívtak és 1–0-ra vesztettek el a kék-fehérek úgy, hogy Schrammel a szünetben váltotta a napokban a Vasashoz visszatérő Cseke Benjámint.
Nem ő az egyetlen érkező, ugyanis a nagy vérátömlesztésen áteső, Pest megyei II. osztályú Kistarcsa – amelyet a jövőben Kiss Károly játékos-edzőként irányít – jó néhány távozója Diósjenőn kötött ki, Lába Csongor edzőtől kezdve számtalan meghatározó emberig. A Nógrád megyeieknél folytatja pályafutását többek között Calo Erik, Csoknyai Vilmos, Dolhai Máté és Kiss Dávid, míg az addigi meghatározó diósjenői futballisták közül Balga Larion és a kapus Tóth Roland a Szügy, míg Bőgér Dávid, Krajcsek Gergely, Lami István, illetve Pikács Balázs a Romhány színeiben folytatja pályafutását.