PONYVALEGÉNY


Pesuth Simon: „Van egy nagyszerű szurkolótáborunk” • Gazdik Dániel: „Kettőzött erővel küzdünk a trófeáért”

Budapest Kupa-döntő: Csepel TC? Unione FC? Nem engednek a negyvennyolc(adik)ból!

2024. május 08. - Horváth M. Attila

BUDAPEST | Szerda délután újra megtelik élettel a Budafoki MTE Promontor utcai sporttelepe, ugyanis a hagyományoknak megfelelően a XXII. kerületben kerül sor a 48. Budapest Kupa-döntőre. A díszes serlegért ezúttal az előző évben a Pestszentimrét ugyanitt felülmúló, ám immár Zsivoczky-P. Gyula által…

Tovább

INTERJÚ | Szabó Tibor, az Unione FC csapatkapitánya: „Döntsék el a fiatalok a Budapest Kupa-döntőt!”

Az Amatőr Kupa-győztes gárda legrutinosabb tagja a szerdai rivális Csepel TC elleni szezonbeli bajnokin kihagyott egy 11-est, de ezt ugyanúgy motivációként használja fel, mint a 2013-ban elveszített finálét

BUDAPEST | Élmény nézni a játékát. Nincs ebben semmi különös, így volt ez tíz vagy húsz évvel ezelőtt is, hiszen némi túlzással nem volt olyan élvonalbeli csapat, amelynek középpályáján ne fordult volna meg Szabó Tibor. Az április végén Amatőr Kupa-győztessé váló, a Budapest Kupa május 8-án esedékes…

Tovább

Amatőr Kupa-döntő után – Juhász Roland (Unione): „Talán egységesebbek voltunk” • Vayer Gábor (Mezőörs): „Előre kell néznünk”

A serleget 11-esekkel elhódító fővárosiak és a pechesen elbukó Győr-Moson-Sopron megyeiek is győzelemmel folytatták útjukat saját bajnokságukban

BUDAPEST | Fotógalériás vissza- és előretekintés érdekességekkel a múlt hét csütörtökön esedékes Amatőr Kupa-döntőre, a csapatok bajnoki szereplésére és a május 8-án, szerdán sorra kerülő Budapest Kupa fináléjára, valamint interjúk a volt élvonalbeli főszereplőkkel, avagy Juhász Rolanddal az Unione…

Tovább

INTERJÚ | A Budapest Kupa-döntőre készülő Dunai András: „Mindent megteszünk, hogy mi emelhessük a magasba a trófeát”

Akár már az előttünk álló hétvégén bajnoki címet ünnepelhet a Csepel TC

BUDAPEST | Kétszer lépnének ugyanabba a folyóba: már csak egyetlen lépés hiányzik ahhoz, hogy a Csepel TC Budapest Kupa-győzelmet ünnepeljen (egy esztendőn belül másodszor), miközben már csak néhány lépés választja el a Csepel TC-t attól, hogy aranyérmes legyen a Budapest-bajnokság I. osztályában. A…

Tovább

ÉLETPÁLYA. Aki részletezi: Juhász Roland (Unione FC)

Az őszinteséget mindennél többre tartó korábbi 95-szörös válogatott védő: „Nemcsak lesz, ami lesz alapon focizunk, hanem igenis komoly céljaink vannak”

A 2021. október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy…

Tovább

Péntek esti láz: Hevesi Tamás kinevezése óta az első Vízművek-siker

A TFSE otthonában aratott 3–1-es diadalt a fővárosi csapat

BUDAPEST | Hiába vezetett a 83. percig a TFSE a Budapest-bajnokság I. osztály 19. fordulójának egyik péntek esti mérkőzésén, a jól hajrázó Fővárosi Vízművek hátrányból fordítva tizenkét minutum alatt kétgólos győzelemmel zárt. 

Tovább

Mesébe illő történet: fordította Juhász Roland

Az Unione az egykori 95-szörös válogatott hátvéd fontos találatának is köszönhetően nyerte meg a Csepel UFC elleni ütközetet

UNIONE–CSEPEL UFC 3–1 | Két sima után három fordított: az őszt két fájó kudarccal, a listavezető Csepel TC elleni hazai, valamint az 1908 SZAC-cal szembeni idegenbeli 1–0-s vereséggel záró óbudaiak ragyogóan kezdték a tavaszt, hiszen a Szent István SE (4–1) és a Pestszentimre (3–0) után a Csepel UFC…

Tovább

A télen érkező Popov Patrik bajnoki góllal debütált a Kucsván-ikrek meccsén

A Pilis–Bugyi összecsapás nem csupán az ex-ferencvárosi támadónak marad emlékezetes, hiszen a házigazdát erősítő Martin és a látogató színeiben futballozó Milán egymás ellen játszott

BUGYI | Akárcsak a REAC és legutóbbi klubja, az 1908 SZAC Budapest színeiben, a BSE szerelésében is bajnoki góllal indított bemutatkozó meccsén a Ferencvárosban pallérozódó és az FTC színeiben berobbanó 26 esztendős támadó, Popov Patrik. 

Tovább

INTERJÚ | Szabó Zsombor a csepeli derbi előtt: „Minden erőt meg fogunk mozgatni ahhoz, hogy borítsuk a papírformát”

Az ősszel még a listavezető TC tagja volt, ám tavasszal már az UFC sikereiért küzd a kapus, aki állítja, már a megkeresés után érezte, hogy ide kell igazolnia

BUDAPEST | Ha a matinéelőadások a régi idők moziját idézik, csak remélni lehet, hogy ugyanez futballnyelven fogalmazva régi idők focijával örvendezteti meg a kilátogatókat: február 24-én, szombaton 11 órai kezdettel a Hollandi úton a Csepel UFC a listavezető Csepel TC-t fogadja. A derbi…

Tovább

Az ASE-k meccsén térhet vissza a kapuba Csik Tibor

Ismét Alsónémediben futballozik a rutinos cerberus, aki az Albertirsa ellen juthat újra fontos szerephez

ALSÓNÉMEDI | Több mint 150 bajnokin védte négy részletben a helyi ASE hálóját Csik Tibor. Az ősszel egyetlen tétmeccsen sem futballozó 38 esztendős kapus a télen ismét aláírt a Pest megyei II. osztály Déli csoportjában szereplő egyesülethez, amelynek színeiben vasárnap délután térhet vissza…

Tovább
süti beállítások módosítása