BUDAPEST | Nem könnyű mellette elmenni. Némi túlzással rúg, csíp, harap, olyan futballista, akit nem lehet csak úgy lerázni. Mert persze, ott van a fedezetsorban Czvitkovics Péter vagy Szabó Tibor, elöl Feczesin Róbert, míg hátul a másodvirágzását élő Juhász Roland, de Paár Endre ugyanolyan értéke a közelmúltban megannyi sikert elérő Unione FC-nek, mint a fentebb nevezett, NB I-et és külföldet megjárt labdarúgók.

Mikor tudatosult önben, hogy megvan a Budapest Kupa-győzelem? Mert amikor a csapatkapitány-helyettes Koplányi Gábor a lecserélése után az Unione kispadja felé tartott, gratuláltam neki és mosolyogva köszönte meg, pedig akkor még csak a 83. percben jártunk. 

Akkor hittem el teljes mértékben, hogy ez a kupa is már a miénk, amikor Cicó (a korábbi 10-szeres válogatott csapattárs Czvitkovics Péterről van szó – a szerző) meglőtte a harmadik gólunkat, ezzel elcsendesítve a remekül szurkoló csepeli ultrákat, mivel az a találat biztosította be a győzelmünket – indította a Ponyvalegénynek adott interjúját Paár Endre, a Budapest-bajnokság I. osztályában a második helyen álló, az ezüstéremért harcban lévő, nem mellékesen április 25-én Amatőr-, míg május 8-án Budapest Kupa-győzelmet ünneplő Unione FC 21 esztendős labdarúgója. 

Személy szerint azt kapta a Csepel TC-től, amire számított vagy ön is meglepődött, hogy az első félidő mennyire az Unione szája íze szerint alakult? 

Egy kicsit meglepődtem a Csepel játékfelfogásán, azt gondoltam, ahogy elkezdjük a mérkőzést, le fognak támadni, nem engednek minket labdát birtokolni, de ez egyáltalán nem így történt. Ennek tudatában úgy gondolom, már a kiállítás előtt is a mi akaratunk érvényesült, utána pedig már tíz emberrel nagyon nehéz dolga volt az ellenfelünknek. 

Anélkül, hogy bármelyik társulatot megbántanám: a Csepel gyengébb a Mezőörsnél? Csak mert kár volna tagadni, a több és nagyobb lehetőségek a Győr-Moson-Sopron megyeiek előtt adódtak az Amatőr Kupa április végi fináléjában, ám mindez mit sem számított, hiszen a 11-eseket önök bírták jobban idegekkel. 

Nem mondanám, hogy a Csepel csapata gyengébb lenne, mint a Mezőörs, csak más taktikával, játékfelfogással léptek pályára ellenünk. De mi tagadás, sokkal nehezebb volt a Mezőörs elleni mérkőzésünk, azon a találkozón nem tudtuk a saját játékunkat játszani, főként fejben kellett nagyon a pályán lennünk minden pillanatban. De ez a csapatunk lelki erejét is tükrözi, hogy két ilyen különböző meccset is be tudtunk húzni. 

Túlzok, ha azt állítom, a maximum közelében teljesít ebben a szezonban is a társulat? 

Ebben a tavaszi félévben közel állunk a tökéletes teljesítményhez, persze így is akadtak mérkőzések bőven, amikor rosszul játszottunk, pontokat vesztettünk. Ha az őszi idényünk is hasonlóan sikerült volna, mint a mostani, akkor akár ott lehetnénk a Csepel mellett a bajnoki versenyfutásban, és enélkül nem mondhatom, hogy a maximum közelében teljesítettünk. 

Röpke egy éven belül bajnoki aranymedáliával és két kupagyőzelemmel ágyazott meg az éremkollekciójának. Kész szerencse, hogy nem Paáratlan sikerek ezek, elvégre ön is részese a nagyszerű diadaloknak. Amennyiben súlyozni kellene, melyiket tartaná a legértékesebbnek? 

Nem szeretnék nagyon különbséget tenni a diadalok között, hiszen mindegyik különleges emlék marad számomra, de ha nagyon kellene választanom egyet, akkor mindenképpen az Amatőr Kupa-döntő lenne. Amit ott százhúsz perc alatt kiküzdött a csapat, és amilyen fizikumot mutattunk, szerintem az mindenképpen különleges, főként, ha azt vesszük, hogy a heti egy edzés, illetve egymás közötti játék erre nem készít fel igazán. 

Ha menedzser lennék, egy-két meccsen azért még megnézném, hogy aztán... Nem ijed meg az egy az egy elleni szituációktól, gyors és kellőképp agresszív, jól vált át védekezésből támadásba. Mit keres a Budapest-bajnokság I. osztályában? Vagy meglehet, ez a kérdés néhány hónap múlva aktualitását veszti?  

Amikor kiöregedtem a Kerület utánpótlásából, nem igazán szerettem volna folytatni azt a mókuskereket, hogy heti négy-öt edzés, hétvégén pedig meccs, eredménykényszer az öltözőben, és azon kívül. Illetve az egyetemi tanulmányaim sem engedik meg ezt a fajta teljes elkötelezettséget a futball iránt, így próbáltam egy olyan klubot keresni, ahol jól is tudom magam érezni, nem hagyom abba a focit, és nincs is túl sok edzés. Az akkori edzőm beajánlott próbajátékra az Unione-hoz, ahol egyből egy fantasztikus közösségbe csöppentem, és azóta is úgy gondolom, hogy tökéletes helyen vagyok. Rengeteget tanultunk mi, fiatalok a rutinos játékosoktól, amelyeket talán más klubok nem is tudtak volna biztosítani, és emiatt nincs is nagyon tervben, hogy tovább álljak.