PONYVALEGÉNY

Az élet írta: a 93. percben, emberhátrányban szerzett góllal lett ezüstérmes a Diósd

Az újonc nagy menetelésének vége: bajnoki címmel felérő második helyezés

2023. május 28. - Horváth M. Attila

p6130251.JPGfociakobon_ponyvalegeny_leadhez.pngTÁPIÓSZENTMÁRTON–DIÓSD 1–2 | A hét bajnoki óta veretlen, több győzelmének köszönhetően 62 ponttal második helyi Aranyszarvas SE fogadta az ugyanennyi egységgel harmadik, egyhuzamban öt találkozón vereséget nem szenvedő DTC-t május utolsó szombatján. 

Tovább

ASR Gázgyár: az elrontott utolsó fellépés

Sólyom Ferenc társulata hiába került előnybe alig több mint három perc után, az Ikarus a folytatásban átrobogott az óbudaiakon

asr_gazgyar_csapatfoto_merkozes_utan_1.jpgfociakobon_ponyvalegeny_leadhez.pngASR GÁZGYÁR–IKARUS 1–4 | Ezen a néven és ebben a formában utoljára lépett pályára a házigazda a Budapest-bajnokság I. osztályának utolsó, 30. fordulójában, ám a szép búcsú nem sikerült az óbudaiaknak, pedig korán, már a 4. percben előnybe került a Sujtás utcai legénység Tóth Máté révén.  

Tovább

Fővárosiak kéz a kézben: a Vasas után a Budapest Honvéd is kiesett

Furcsa bajnokin búcsúzott az élvonaltól a kispesti gárda, amely a hajrában, 0–0-nál, Szolnoki Roland kezezését követően nem kapott meg egy egyértelmű 11-est

img_20230527_190812.jpgfociakobon_ponyvalegeny_leadhez.pngBUDAPEST | Miután az NB I utolsó, 33. fordulójában a Puskás Akadémia otthonában 2–1-es vereséget szenvedett a Budapest Honvéd, miközben a MOL Fehérvár 0–0-ra végzett a már kieső Vasas otthonában, eldőlt, hogy az angyalföldiek mellett a XIX. kerületi alakulat kezdheti meg néhány hét múlva a felkészülést a másodosztály 2023/2024-es szezonjára. 

Tovább

Jánosházán lehetnek a Janik: a Vas megyei I. osztály utolsó fordulója dönt a bajnok kilétéről

A Szombathelyi Haladás VSE-nek a saját kezében van a sorsa, amely, ha nyer, mindenképpen aranyérmes, míg a Király SE labdarúgói azért szoríthatnak, hogy legnagyobb vetélytársuk pontokat veszítsen

kiraly_gabor_foto_eurosport.jpegfociakobon_ponyvalegeny_leadhez.pngSZOMBATHELY | Csak a Vas megyei I. osztály utolsó, 30. fordulója után derül fény a bajnok kilétére. Az egyaránt 79 pontos alakulatok közül a Szombathelyi Haladás VSE van jobb helyzetben, és ez még akkor is igaz, ha Király SE-vel ellentétben idegenben kell megmérkőznie vetélytársával május 27-én, szombaton, délután fél hatkor. 

Tovább

Nem lesz címvédés a Tolna Megyei Kupában

Bölcskén büntetőkkel jutott a fináléba a Bátaszék, ahol a Dunaföldvárral találkozik június első felében

p3140258.JPGfociakobon_ponyvalegeny_leadhez.pngBÖLCSKE | Hiába került kétgólos előnybe alig tíz perc után a helyi alakulat a Bátaszékkel szemben, a folytatásban Bildhéber Bence háromszor is kapitulált közel negyven minutum alatt, és bár a címvédő még egalizált az utolsó utáni percben, a büntetőpárbajig tartó Tolna Megyei Kupa elődöntőben 11-esekkel 3–2-re a vendégcsapat nyert, így a minden bizonnyal június első felében rendezendő fináléban Dunaföldvárral találkozik. 

Tovább

Újhartyán VSE: a tavaszi veretlenség megőrzése a tét

A Pest megyei II osztály Déli csoport zárófordulójában a bajnok Örkény ellen hazai pályán lép pályára Surman István nagyszerű tavaszt produkáló csapata, amely csak a helyezések szempontjából érdektelen

surman_istvan_ujhartyan.jpgfociakobon_ponyvalegeny_leadhez.pngÚJHARTYÁN | Az utolsó, 30. forduló lejátszása nélkül is biztos negyedikként zár a helyi VSE, amely a hetek óta matematikailag is bajnok Örkényt fogadja a Pest megyei II. osztály Déli csoportjában május 27-én, szombaton 17 órai kezdettel. 

Tovább

Átalakulás előtt a Harminckettesek tere

Nyári éjek alkonya: ligetes pihenőterület, akadálymentes járdák létesülnek és új bútorok kerülnek kihelyezésre Józsefváros kapujában

img_20230515_172024_harminckettesek_tere_atalakulas.jpgJobb későn, mint soha: a június a változás hónapját hozza el az ódon, komor hangulatú Harminckettesek terére, ugyanis az elkövetkező hetekben a munka zaja tölti be a négyes-hatos villamos megállójától kőhajításnyira lévő területet. 

Tovább

INTERJÚ | Koplányi Gábor, az Unione FC labdarúgója: „Heti egy edzéssel nem voltunk abban biztosak, hogy megnyerjük a bajnokságot”

Egyedülálló teljesítményt nyújtott a Budapest-bajnokság I. osztályának aranyérmese, amelynek tagjai nem a munka mennyiségében, hanem annak minőségében múlták felül a mezőnyt

koplanyi_gabor_kopf.jpgfociakobon_ponyvalegeny_leadhez.pngBUDAPEST | Vannak, akik heti egy gyakorlással a kiesés ellen hadakoznak, és van az Unione FC, amely a szerdai tréningekkel és a hétvégi tétmeccsekkel nem kis fölénnyel megnyerte (!) a Budapest-bajnokság I. osztályát olyan, honi szinten ismert és elismert korábbi élvonalbeli kiválóságokkal, mint Szekeres Tamás, Szabó Tibor, Czvitkovics Péter vagy éppen Melczer Vilmos.  

Tovább

NB II-es osztályozók: nem egyértelmű a másodvonalbeliek sikere

A BVSC és az Iváncsa sem esélytelen, miként a Veszprém is meglepheti riválisát

p8010029.JPGfociakobon_ponyvalegeny_leadhez.pngBUDAPEST | A Magyar Labdarúgó Szövetség elkészítette és kedd délután nyilvánosságra is hozta az NB II-es osztályozók sorsolását. Az első mérkőzésekre május 28-án, vasárnap 17:30-kor, a visszavágókra június 4-én, ugyancsak vasárnap 17 órakor kerül sor.  

Tovább

A hatvanhét hónapra született hármas metró

Hosszas vajúdás után nem gyerekcipőben jár az M3, amely 2017 után végre nemcsak teljes vonalon közlekedik, hanem minden felújított megállóban megáll, így az utoljára átadott Lehel és Nagyvárad téren is

img_20230517_161042.jpgNincs többé egészségügyi séta az esőben vagy bosszankodás a kánikulában a sokadik, heringekre emlékeztető, zsúfolt állomáspótló elengedése után, május 22-től ismét minden megállóban megáll a hármas metró, igaz, javítanivalók, kisebb munkálatok még vannak hátra, ahogy azt a Lehel téren tapasztalta honlapunk kedd délután. 

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil