BUDAPEST | Vannak, akik heti egy gyakorlással a kiesés ellen hadakoznak, és van az Unione FC, amely a szerdai tréningekkel és a hétvégi tétmeccsekkel nem kis fölénnyel megnyerte (!) a Budapest-bajnokság I. osztályát olyan, honi szinten ismert és elismert korábbi élvonalbeli kiválóságokkal, mint Szekeres Tamás, Szabó Tibor, Czvitkovics Péter vagy éppen Melczer Vilmos.  

Rajtuk kívül is akad bőven kitűnő labdarúgó a keretben, elég, ha csupán Kaszai Gábor, Sztrunga Zsolt, netán Gazdik Dániel nevét említjük. Vagy éppen Koplányi Gáborét, aki nem kevesebb, mint tizenkét esztendeje tagja az Unione FC-nek, és akinek 32 évesen teljesült az az újkori álma, amiről legfeljebb csak ábrándozni mert.   

Már megünnepelték vagy még csak fogják, netán még egyszer megünneplik, és nem is utoljára? 

Természetesen a Csepel elleni meccs után ünnepeltünk az öltözőben, majd este a városban is, de az utolsó bajnoki után azért még felszisszentünk néhány pezsgőt és sört, illetve Freddie Mercuryt megszégyenítően fogjuk énekelni a We Are the Champions című slágert, meg persze Szabó Zolika kérésére az Azért vannak a jó barátokat is – felelte mosolyogva portálunk kérdésére Koplányi Gábor, a Budapest-bajnokság I. osztályában 80 ponttal az első helyen záró, a szezonban mindössze két vereséget szenvedő Unione FC 32 éves labdarúgója, a gárda meghatározó tagja.   

Hosszú, sikerekkel teli szezon végére érnek a napokban. Az elejétől kezdve biztos volt benne, hogy nem is nyerheti meg más a bajnoki címet, csak az Unione vagy azért voltak kétségei? 

Erre az egyszerű válaszom, hogy nem. Éreztük, hogy erős és mély a keret, de heti egy edzéssel azért az elején biztosak semmiképpen nem voltunk abban, hogy megnyerjük a bajnokságot. Mindazonáltal a néhány fiatal játékosunk rengeteget fejlődött, valamint a rutinos, egykori profik higgadtsága és futballtudása révén is kellő magabiztossággal álltunk neki a tavaszi meccseknek. Ott már éreztük, hogy ha fejben rendben leszünk és hátul nem hibázunk, akkor nagy gond nem lehet.  

Tisztában vagyok vele, hogy nem az összes bajnokin játszott, mégis, akad olyan összecsapás, amely különösen emlékezetes marad vagy a jó játék, netán a parádés gólok miatt? 

Több emlékezetes meccsünk is volt, az ősszel többször nyertünk az utolsó percekben, ami mindig külön élmény, tavasszal pedig sok mérkőzésen voltunk rendkívül stabilak, különösen a rangadókon. Nyilván az utolsó, Csepel elleni, bajnoki címet jelentő győzelem kivételesen kellemes emlék, nem is beszélve Cicó „aprócska” góljáról, amit azóta is tapsolnak a szomszédos lakótelepen…  

Az miként érinti a társaságot, hogy az osztályozón ki is kell vívni az NB III-as tagságot? Egyáltalán vállalják? 

Még nem tudok végső döntésről, hogy vállaljuk-e. Nem elsősorban a feljutásért, mi mindig csak a győzelemért játszottunk és játszunk.  

Mégis, nem tartja igazságtalanságnak, hogy egy aranyérmes egyletnek nem jár magától értetődően a sansz, hogy megméresse magát egy ligával feljebb? Hozzáteszem, nem csupán önök vagy a többi megyei I. osztályú gárdák, hanem az NB III-as alakulatok is hasonló cipőben járnak. 

Nem tartom igazságtalannak, hogy nem jutnak fel automatikusan, ez szerintem természetes a „tölcsér szűkülése, a férőhelyek száma” miatt.  

Az is már-már természetes, hogy több mint tíz éve erősíti az Unionét, eddig 236 bajnokin nyolc találatig jutott. Ez a mostani blasz-egyes társulat a legjobb, amelyben valaha futballozott? 

Valóban nem erősségem a gólszerzés, vannak nálam gólerősebb kapusok, tán még masszőrök is… Azt hiszem, az itt töltött tizenkét évem során, bár minden csapatunkat imádtam, ez a mostani a legjobb elegy, amely szerintem három fontos tényezőből áll össze.  

Éspedig? 

Rengeteg minőségi labdarúgó szerepel a keretben, hétről hétre a cserék között is csak olyan játékosok ültek, akik releváns javulást hozhattak a csapat játékába, ha arra volt szükség, a támadást és védekezést tekintve egyaránt. Ez a sérülések vagy munka miatti elfoglaltságok okán adódó hiányzások során is nagyon sokat jelentett. Másodsorban most a legmegfelelőbb a fiatalok és a rutinos futballisták aránya, továbbá, ahogy említettem, a fiatalok nagyon jól beilleszkedtek és sokat fejlődtek, az idősebbek pedig változatlanul extra szintet tudnak produkálni, s olyasmiket művelnek a pályán, ami miatt sokan szívesebben megnézik a mi meccseinket, mint az NB I-es, NB II-es mérkőzéseket. Valamint ami számomra a legfontosabb: ebben a csapatban csak olyan emberek maradnak meg hosszútávon, akiknek győztes mentalitásuk és nagy akaraterejük van. A teljesség igénye nélkül elég megemlítenem a legrégebbi tagokat: Szabó András edzőt, valamint az elmúlt tizenkét év legnagyobb motorjait a pályán, a 46 éves Szabó Tibit és az 50 éves Szekeres Tomit, akik még edzésen is csak a győzelemmel elégednek meg. Tőlük ezt a mentalitást csak tanulni lehet. Most egy ilyen, gondolkodásban bővelkedő brigád jött össze. A szerdai edzések és a hétvégi mérkőzések után is rendre eltöltünk együtt egy-két-három órát, amikor is jó hangulatban „csapatépítünk”, nemcsak a játékosokkal, hanem a „stábhoz” tartozó barátokkal is. A legfontosabb kulcs ebben az egészben, hogy szimpla csapattársak helyett mi sokkal inkább vagyunk barátok. Szeretnék ezúton is köszönetet mondani minden egyes szereplőnek a társulatnál, hogy velük – nekik hála! – részese lehetek ennek a fantasztikus élménynek. Csak az Unione!