A tavalyi évhez hasonlóan a BKK ismét üzembe helyezi az adventi időszak egyik legvarázslatosabb fővárosi látványosságait, az úgynevezett Fényvillamost és Fénytrolit. Előbbi 2020-hoz hasonlóan idén is tizenegy viszonylaton teljesít szolgálatot.
A tavalyi évhez hasonlóan a BKK ismét üzembe helyezi az adventi időszak egyik legvarázslatosabb fővárosi látványosságait, az úgynevezett Fényvillamost és Fénytrolit. Előbbi 2020-hoz hasonlóan idén is tizenegy viszonylaton teljesít szolgálatot.
Életük a pálya: az október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy természetesen nem maradhat el a múlt és a jövő érintése sem. Akivel ezúttal elmerülünk a részletekben: Sinanovic Sinan, az NB II-ben szereplő Szentlőrinc korábbi korosztályos válogatott játékosa.
Sej, haj, mozi, vasárnap kirándulunk – idézhetnénk a Csehországból eredő szöveget és dallamot némileg másképpen. Márpedig filmszínházak terén valóban csehül állunk, legalábbis ahhoz képest, amennyi néhány esztendővel – vagy évtizeddel – ezelőtt nyitott vetítőteremmel várta Budapesten a szórakozni vágyókat. Az augusztus 15-én indított, hetente jelentkező sorozatunkban az enyészeté lett, jó esetben csak átalakított mozikat járjuk körbe a szó átvitt és nemes értelmében. Ezúttal a Horizont múltját és jelenét idézzük fel.
Életük a pálya: az október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy természetesen nem maradhat el a múlt és a jövő érintése sem. Akivel ezúttal elmerülünk a részletekben: Mervó Bence, az NB II-ben szereplő Szentlőrinc korábbi NB I-es labdarúgója, utánpótlás-válogatott játékosa.
A legtöbben azt mondják rájuk, flúgosak, ám szerintünk a mindenkori csapat legfontosabb tagjai a kapusok. Ismét rendszeresen jelentkező sorozatunkban női- és férfivonalon is igyekszünk bemutatni, közelebb hozni őket olvasóinkhoz. Nem húzzuk az időt – elég, ha a cerberusok teszik ezt a 80. percben, együttesük vezetése esetén –, átadjuk a szót Baráth Bencének, aki az NB II-ben szereplő újonc Tiszakécskei LC kapusa, a korábban az élvonalban is megforduló Holczer Ádám váltótársa.
Vannak még csodák. Ahogy dartsban, bowlingban vagy agyaggalamb-lövészetben, úgy a kosárlabdában is.
Életük a pálya: az október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy természetesen nem maradhat el a múlt és a jövő érintése sem. Akivel ezúttal elmerülünk a részletekben: Tatár Roland, a Heves megyei I. osztályban szereplő Energia SC Gyöngyös játékosa.
A legtöbben azt mondják rájuk, flúgosak, ám szerintünk a mindenkori csapat legfontosabb tagjai a kapusok. Ismét rendszeresen jelentkező sorozatunkban női- és férfivonalon is igyekszünk bemutatni, közelebb hozni őket olvasóinkhoz. Nem húzzuk az időt – elég, ha a cerberusok teszik ezt a 80. percben, együttesük vezetése esetén –, átadjuk a szót Hajnal Árpádnak, aki a Győr-Moson-Sopron megyei II. osztály, Nyugati csoportjában szereplő SVSE-GYSEV kapusa.
B BUILD MOHÁCS–SZEKSZÁRDI UFC 0–1 » Az újonc élete cseppet sem könnyű még az NB III, Közép-csoportjában sem, amit az elmúlt hetekben sorozatban tapasztalhat Kvanduk János, a gárda trénere.
BUDAÖRS–CSÁKVÁR 1–1 » Hogy kiváló rúgótechnikájú labdarúgó a látogatót erősítő Bakos Szabolcs, azt az NB II 17. fordulójának szerdai játéknapján is bizonyította a középpályás.