PONYVALEGÉNY

Eredményes edzőváltás: Vácon aratott diadal után hazai győzelemmel „debütáló” dunaújvárosi klubigazgató

Varga Balázs helyett ideiglenesen Dobos Barna irányítja az NB III, Közép-csoportjának egyik élcsapatát

2022. május 07. - Horváth M. Attila

dobos-barna-dunaujvaros.jpgfociakobon_ponyvalegeny_bevezeto_1.pngDUNAÚJVÁROS–PAKS II. 2–0 » Miután az öt egymást követő bajnokin 14 pontot szórt el a házigazda, valamint a balassagyarmati és a Makó elleni vereséggel még az ezüstérem is veszélybe került, az NB III, Közép-csoport szerdán lejátszott 34. fordulójában a menesztett Varga Balázs helyett beugróként a korábbi szakvezető, Dobos Barna klubigazgató irányította visszatérése után először hazai környezetben a DPASE-t.

Tovább

ÉLETPÁLYA. Aki részletezi: Futó Zsombor (Pécsi MFC)

„Soha nem adom fel, egy nagyon hosszú sérülésemből is ennek köszönhetően tudtam visszatérni”

eletpalya.jpgAz október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy természetesen nem maradhat el a múlt és a jövő érintése sem. Akivel ezúttal elmerülünk a részletekben: Futó Zsombor, az NB II-ben szereplő, a 36. forduló előtt 46 ponttal a tabella 11. helyén álló Pécsi MFC korábbi utánpótlás-válogatott játékosa.

Tovább

Uránia, filmmánia: lesz maga LUX is az enyém!

Május 11-től három napon át esténként a közönségdíjra jelölt alkotásokat láthatja a nagyérdemű

urania_lux_2_kozeli.jpgAhogy az már az elmúlt években hagyománnyá vált, az idei esztendőben is az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont a LUX filmnapoknak, az eseményre ezúttal május 11. és május 13. között kerül sor.

Tovább

Heinrich Márk: visszatérés kapott találat nélkül – 376 perce nem kapitulált a Mosonmagyaróvár hátsó alakzata

A listavezető kapusa mellett a második félidőben pályára lépő Czingráber Máté is otthon érezhette magát idegenben az NB III, Nyugati csoport hétközi fordulójában

heinrichmark.jpgfociakobon_ponyvalegeny_bevezeto_1.pngSOPRON–MOSONMAGYARÓVÁR 0–4 » Csak az első felvonás hajrájáig tartotta magát a nehéz helyzetben lévő, Bücs Zsolt trenírozta házigazda az NB III, Nyugati csoport szerdai 34. fordulójában.

Tovább

Lehetett-e öngyilkos Berki Krisztián?

Az egykori labdarúgókapusból lett sportvezető értelmetlen halála körül sok a homályos folt

berki_krisztian_foto_ma7.jpgMeglehet, annyit élt közel negyvenkét év alatt, mint más nyolcvan esztendősen, mindazonáltal a május 6-án, pénteken elhunyt Berki Krisztián – a néhai kapus, a sportvezető, a médiaszemélyiség, az izomceleb – két gyermeket hagyott hátra.

Tovább

INTERJÚ | Roskó Júlia, aki Zanzibáron kezdett új életet: „Februárban volt olyan érzésem, hogy itt hazaértem, azóta azon dolgozom, hogy valóban ez lehessen az otthon”

Két huszonhárom kilós bőrönddel érkezett Afrikába a 31 esztendős budapesti hölgy, aki el tudná képzelni, hogy hosszabb ideig tartózkodjon a fekete kontinensen

rosko_julia_koopf.jpgÁtlagos, nem kicicomázott, agyonszoláriumozott, holdjárón közlekedő nő nem átlagos kalandvággyal. Hátrahagyva a főváros fülsüketítő nyüzsgését, Roskó Júlia kétszer indult neki Tanzániának, és nem azért, mert először lekéste a repülőt vagy rossz vonatra szállt. Megfogta, lenyűgözte Kelet-Afrika szépsége és a hely jó értelemben vett egyszerűsége, miközben a belső hang mindvégig azt duruzsolta a fülébe, hogy ez az, ami neki kell, ez az, amire szüksége van.

Tovább

ÉLETPÁLYA. Aki részletezi: Hulicsár Máté (Monor)

„Három évvel ezelőtt Újpesten volt egy részleges bokaszalag-szakadásom, ami után a visszatérés nehéz volt”

eletpalya.jpgAz október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy természetesen nem maradhat el a múlt és a jövő érintése sem. Akivel ezúttal elmerülünk a részletekben: Hulicsár Máté, az NB III, Közép-csoportjában szereplő, a 34. forduló után 56 ponttal a tabella 8. helyén álló Monori SE játékosa.

Tovább

Falbontás után: Kőris utca, átjáróház

Józsefváros szívében a Visi Imre és a Szeszgyár utca immár nem csupán az Orczy út felől közelíthető meg

img_20220428_185619.jpgAz ígéret földjéből valóság lett: a főváros VIII. kerületében a régóta húzódó falbontás után megnyitották a Kőris utcát a Visi Imre utca felé.

Tovább

Már nem Vidám Színpad: 25 éve hunyt el Kibédi Ervin

A mindössze 72 esztendeig élő Jászai Mari-díjas színművész emlékét a korábbi erzsébetvárosi lakhelyének bejárata mellett márványtábla őrzi

img_20190916_161116_kibedi_ervin_emlektabla.jpgA sevillai borbélyban ugyanúgy tapsot kapott, mint a Cyrano de Bergeracban még akkor is, ha sem a színházban, sem a való életben nem ő volt Cyrano. Erzsébetváros díszpolgára, Kibédi Ervin huszonöt esztendeje, 1997. május 5-én hunyt el.

Tovább

ÉLETPÁLYA. Aki részletezi: Tisza Kálmán (Szolnoki MÁV)

A nagyszülők kertjében indult el az április 12-én a harmincadik életévét betöltő labdarúgó karrierje, hiszen ott ismerkedett meg a futball alapjaival

eletpalya.jpgAz október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy természetesen nem maradhat el a múlt és a jövő érintése sem. Akivel ezúttal elmerülünk a részletekben: Tisza Kálmán, az NB II-ben szereplő, a 35. forduló után 34 ponttal a tabella 20. helyén álló Szolnoki MÁV FC játékosa. 

Tovább
süti beállítások módosítása