Átlagos, nem kicicomázott, agyonszoláriumozott, holdjárón közlekedő nő nem átlagos kalandvággyal. Hátrahagyva a főváros fülsüketítő nyüzsgését, Roskó Júlia kétszer indult neki Tanzániának, és nem azért, mert először lekéste a repülőt vagy rossz vonatra szállt. Megfogta, lenyűgözte Kelet-Afrika szépsége és a hely jó értelemben vett egyszerűsége, miközben a belső hang mindvégig azt duruzsolta a fülébe, hogy ez az, ami neki kell, ez az, amire szüksége van.

Megunta az egészet. Az egybekúszó, végeláthatatlan hétköznapokat, a hétfőre emlékeztető péntekkel, a hetek mélabús egyhangúságával. Harmincegy évesen a legtöbben nem lépnek ki a komfortzónából, maradnak a taposómalomban. Júlia azonban kivétel. Mintha egy képzeletbeli kaszinóban üldögélt volna a haját kontyban összefogva, izgalmasan elegáns kiskosztümben valamelyik télre emlékeztető, hó nélküli estén: mert kockáztatni és bejött. 

A paprikás lisztben megforgatott hekkhez vagy a ropogós bundában is ínycsiklandó alaszkai tőkehalfiléhez, még ha nyomaiban is, de legalább hasonló íze van a polipnak?

A polipot sokan vagy imádják, vagy utálják, utóbbit sok esetben azért, mert rosszul van elkészítve – indította Afrikából a Ponyvalegénynek adott interjúját Roskó Júlia. – Nyilván nem szereti mindenki a tengeri ételeket összességében. Zanzibáron egyébként – szerintem – istenien főznek. Arab, indiai jellegű a fűszerezés, egyedi fúziója több nemzet konyhájának, valami egyediséggel. Ha valaki ezt szereti, itt nagyon jó lesz. Minden frissen az óceánból. Különben nekem a polip is ízlik itt!

Zanzibárt el sem tudnám képzelni a karcos hangú Terecskei Rita nélkül, ön viszont könnyedén. Talán regényt is tudna írni az eddigi tapasztalatairól, én ezúttal megelégszem néhány mondattal: miért éppen Tanzánia?

Már februárban is elég hirtelen indultam ide – akkor még csak nyaralni. Azt gondoltam, itt jó lesz a környezetváltozás miatt. Maximálisan így lett, annyira, hogy elég hamar eldöntöttem, jövök is vissza, ahogy lehet. Elég hosszú történet, részben érzelmi döntés is volt ez. Instagramon és Facebookon ezzel kapcsolatban sokat írok részletesebben.

Attila vagyok, így nem is tudnék intimpistáskodni, de árulja el, mivel kelt útra? Valami azt súgja, nem az volt a legfontosabb, hogy fésű, szempillaspirál és rúzs feltétlenül legyen a ridiküljében.

Így van, sőt, alig hoztam személyes holmit. Kétszer huszonhárom kilós bőröndbe pakoltam az „életem” három hónapra. Ebből harminc kiló ajándék volt, a helyi gyerekeknek füzet, toll, ceruza, könyvek, illetve egyéb tárgyak. Nekem pár alap ruha, laptop, a mindennapi dolgokat, mint sampon, pipere, mindent helyben vettem.

Mindig is ennyire az újdonság varázsát szüntelenül kereső fővárosi felfedező volt, netán az élete csak most vett száznyolcvan fokos fordulatot?

Szerintem az utóbbi. Nem volt sosem rossz otthon, csak pici hiányérzetem volt, hogy valami nem az igazi. A munkában is ezt éreztem, meg több fronton. Februárban volt olyan érzésem, hogy itt hazaértem, azóta azon dolgozom, hogy valóban ez lehessen az otthon.

Amennyiben jól sejtem, nem tervezett meg semmit, ahogy esik, úgy puffan alapon vágott neki az Élet címet viselő, előre megírt forgatókönyvet nélkülöző kalandfilmnek, de azért mégis: van olyan kitűzött időpont, amire mindenképpen itthon akar lenni, újra meg újra kertvárosi hangulatba kerülni? És nem arra gondolok, hogy péntek este negyed kilenckor kezdődik a Dallas a rafináltan suttyó Jockeyval, a maradék eszét ifjonti hévvel elivó Cliff Barnesszal vagy a töltött galamb külsejű Lucyvel.

Mindenképpen látogatnék majd haza, amennyit tudok, de Zanzibáron képzelem az év jelentősebb részét tölteni. Van több tervem és ötletem. Most vagyok itt öt hete, még van hátra közel két hónapom kitalálni, hogyan tudok berendezkedni. Igyekszem gondolni mindenre, előtte csak jönni akartam, amilyen hamar lehet. Amit megnéznék, azt mind tudom online. Meg ritkán hiányzik bármi otthonról, néhány közeli embert kivéve persze. Éppen a hely egyszerűsége, a jó értelemben vett nomádsága vette el az eszemet. Meg itt azért eléggé önmagad lehetsz. Lehetetlen bármi máshoz hasonlítani az itteni mentalitást, az embereket és a nyugalmat. Ha bárki tervez ide utazást, megfelelő nyitottsággal csak javasolni tudom.