ÚJFEHÉRTÓ–KÁLLÓSEMJÉN | Április 23-án, vasárnap 17 órai kezdettel Tégláson az év meccsére, úgyszólván megelőlegezett bajnoki döntőre kerül sor a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei I. osztály 25. fordulójában, ahol az 53 ponttal éllovas pályaválasztó a 49 egységgel második, többek között a volt válogatott jobbhátvédet, Bodnár Lászlót, illetve az NB I-ben több helyen megforduló Törtei Tamást a soraiban tudó látogatót fogadja.
Noha az azonnali visszajutás az élvonalba szinte bizonyosan elmarad,
Miért ez és miért nem az vagy amaz? Ismert és kevésbé ismert sportembereket kértünk fel arra, merüljenek el a választott sportáguk rejtelmeibe, ezáltal engedjenek betekintést a mindennapjaikba. A 2022. március 7-től jelentkező rovatunkban aki ezúttal beavat a részletekbe: Illés Dóra Lilla, a BKV Előre SC 59, illetve 64 kilogrammosok között rajthoz álló súlyemelője.
Megdöbbenünk, meghökkenünk, felháborodunk, meglepődünk, elmosolyodunk. A főváros tálcán kínálja a lehetőséget minderre, mert a téma tényleg az utcán hever. A 2023. március 30-tól indított, rendszeresen jelentkező rovatunkban egy-egy fotóval és néhány mondattal adjuk a köz tudtára, éppen miért is lehet megdöbbenni, meghökkenni, felháborodni, meglepődni vagy esetleg elmosolyodni.
