BUDAKALÁSZ | A sorozatban nyeretlenül megvívott tizedik bajnoki után kitelt az addigi szakvezető, Bajzát Péter ideje, aki a továbbiakban a BMSE utánpótlásában dolgozik, míg a helyére Hevesi Tamás érkezett. A korábban az élvonalbeli REAC-nál is dolgozó szakember debütálása nem sikerült jól, ugyanis a Pest megyei I. osztály 12. fordulójában Csordás Simon 75. percben szerzett góljával a Kecskés Zoltán trenírozta VS Dunakeszi otthon tartotta a három pontot (2–1).
A folytatás sem lesz könnyebb a mindössze a bajnoki nyitányon győztes meccset vívó Budakalásznak: az augusztus végén Nagykátán 4–0-s diadalt arató együttes előbb fogadja az aranyéremre hajtó Dunavarsányt, utazik Ceglédre, míg az őszi idény zárásaként Hevesi Tamás némiképp nosztalgiázhat is, lévén december 1-jén a Sipeki István dirigálta Gödöllői SK-t fogadja. Azt a csapatot, amelynek kispadján a 2020/2021-es szezonban ült. A legutóbb a Fővárosi Vízművek szakmai munkáját ellátó 60 esztendős szakvezető abban az évadban a tabella 5. helyén adta át utódjának, Győri Zoltánnak a társaságot.
Az alábbiakban egy közel négy éve, 2020. október 14-én rögzített, a Sportszelet Online felületén ezen sorok írójától megjelent interjút közöl honlapunk, amelyből kiderül többek között az is, Hevesi Tamás miként vélekedik a futballról, illetve hogyan lehet összeegyeztetni az előadói tevékenységet a vezetőedzői feladatokkal.
Hevesi Tamás: „Alkotni szeretnék, nem is lehet más a küldetésem”
Több mint három és fél évtizede van a pályán. No, nem a zöld gyepen, stoplisban és klottgatyában, rendszerint sprintben közlekedve, hanem a zenein, kiváló hanggal és mikrofonnal. Sokan afféle csodabogárnak tartják, hogy Hevesi Tamás nem csupán a színpadon érzi jól magát, hanem a futballpályák környékén is – szigorú tekintetű, a gyakorlásokon és a meccseken lazaságot nem ismerő edzőként. A Pest megyei I. osztályú Gödöllői SK kilenc fordulót követően, ám egy bajnokival kevesebbet játszva 14 ponttal a hetedik helyen állomásozik, ami remek szereplésnek nevezhető, ha hozzátesszük, a társulat a nyitányon a Maglódtól szenvedett vereséget, meg az elmúlt hétvégén, amikor a Budakalásztól kapott ki a népszerű előadóművész irányításával.
– Azt azért nem gondoltam volna, hogy kimozdul a komfortzónájából.
– Azért mozdultam ki, mert úgy éreztem, nagyon jó választás lesz – mondta Hevesi Tamás, a Gödöllői SK nyáron kinevezett trénere, aki korábban csak fővárosi klubcsapatoknál dolgozott, lévén a női U17-es válogatott mellett irányította a Ferencváros hölgyalakulatát, a Rákospalotai EAC NB I-es gárdáját, az NB III-as Rákosmentét, a Budapest-bajnokság I. osztályába besorolt Ferencvárosi FC-t, valamint a szintén harmadosztályú Pénzügyőrt. – Vannak filozófiai alapelvek, márpedig a magyar labdarúgásban nagyon sok mindennel nem tudnék azonosulni, legalábbis ami egyes helyeken zajlik. Viszont a Gödöllő elsősorban egy utánpótlás-nevelő egyesület, és az a legfontosabb, ha egy klubnál azt érzem, hogy hagynak dolgozni, jó szellemű társasággal találkozol és adott esetben ez szorgos munkával is párosul, valamint a szakmaiságot meg tudom benne kellően jeleníteni, akkor hiszem azt, hogy hosszú távon és felépített munkával remek csapatot lehet csinálni. Gödöllőn segítséget és támogatást kaptam, nem szólnak bele a munkámba, nem szólnak bele abba, hogy ki játszik, hogy milyen a játékrendszer, és – idézőjelben értve – nincs eredménykényszer. Ami még nagyon tetszik – és elsősorban ez a legfontosabb üzenete a szerepvállalásomnak –, hogy ennél a klubnál az a jellemző, hogy a játékosok nem kapnak fizetést. Néhány labdarúgó kap minimális térítést, ami a többi társulat anyagi lehetőségeihez képest elenyésző, de mindenki szeretetből, a labdarúgás iránti alázat miatt, és egyáltalán azért jár ide, mert szereti ezt a közösséget. Anno a Fradinál beszéltünk arról, hogy nagycsalád, sőt, talán túl nagy is, pedig ez itt, Gödöllőn tényleg az. Nagyjából 500-550 gyerek futballozik a legkisebbektől kezdve, ám az egész felnőtt csapat arra épül, hogy akik innen anno elmentek szerencsét próbálni 18-19 évesként és nem sikerült megváltaniuk a világot, mi tárt karokkal várjuk vissza őket. Olyan játékosokról van szó, akik kipróbálták magukat az akadémiákon, esetleg megjárták az Újpestet vagy a Vasast, és azt ígérték nekik az edzők, hogy hű meg ha, aztán kiderült, hogy a valóság sajnos nem ez – vagy ezért, vagy azért. Ezek a srácok mégis itt vannak, és valóban érdekes, hogy Rózsavölgyi Sándor alelnök úrnak is köszönhetően – nem azért mondom, mert éppen itt ül velem szemben – tényleg nagyon jó ide járni. Magam is jó érzéssel jövök mindennap, így ülök be a kocsiba Budapesten, hiszen a XII. kerületben lakom. Autózom át az egész városon, márpedig van, amikor az M5-ösön óriási kerülővel kell, hogy jöjjek, hogy a dugókat kikerüljem. Alkotni szeretnék, nem is lehet más a küldetésem.
– Szép szavak, és ha az ember behunyja a szemét, olyan, mintha a színpadon állna, csak éppen dalszövegek helyett taktikai utasítások, különböző formációk szerepelnek a papírjain.
– Itt is jó a csapat, hiszen megtaláltam azokat a szereplőket, akikkel összhangban tudok dolgozni. Nagyon jó döntést hoztam, hogy idejöttem. Milyen kicsi a világ, elődöm és kollégám, Pozder Nenad volt a játékosom a Ferencvárosi FC-ben, míg a 8. forduló során a biatorbágyiak színeiben találkoztam egykori Pénzügyőr-játékosaimmal, Despotovic Vanjával, illetve a mostanság sérült Varga-Sebestyén Benjáminnal. Jó érzés volt visszarévedni kicsit a múltba, de ők is látták, hogy azon én már túl vagyok, és a jövőt építem.
– Pedig a nyitány, a Maglód elleni kilencven perc nem úgy alakult, ahogy eltervezte, aztán hegedű híján mégis elhúzta az ellenfelek nótáját. Fogalmazhatnék úgy is, hogy az augusztusi hidegzuhanyt követően jött a „napfény és holiday”. Elégedett?
– Nem, soha nem vagyok az! Először is, ez az első forduló az életem végéig álmatlan éjszakákat fog okozni.
– Nocsak, miért? Nem egy meccs volt a sok közül?
– Nézze, azon a meccsen olyan szinten domináltunk, hogy csak na – kivéve a gólszerzést, márpedig a labdarúgást gólra játsszák, abban pedig jobb volt a Maglód. Az alelnök úr tizenhat éve a klub vezetője, és csak annyit mondott, hogy ennyi helyzetet egy mérkőzésen még nem látott, mert máskor fél év alatt akad ennyi lehetőség, mint amit mi kidolgoztunk, pedig nem kis lehetőségekről, kapufákról beszélgetünk. Gondoljon bele, milyen lehetett azt megélni, hogy felkészítem a fiúkat, majd az első percben gólt kapunk. El tudja ezt képzelni? Elindul az új bajnokság, nagy várakozás előzi meg, erre egy bedobás után vezet a rivális. Holott megbeszéltük, hogy és mint, csak a két belső védő kommunikációs hibájából következően a vetélytárs támadója gólt fejelt. Így indult az új bajnokság, és bár egyrészt sok néző volt kinn – ami jólesett nekem, mert várakozással voltak irántunk –, másrészt láthatták, hogy hatalmas nyomást gyakoroltunk a Maglódra. Hiába nyomtunk ezerrel és alakítottuk ki zsinórban a helyzeteket, három góllal mégis kikaptunk.
– Még az is lehet, hogy kellett az a pofon, nem? Elvégre utána hat meccsen négy győzelem és két döntetlen áll a bajnoki tabellán a Gödöllői SK neve mellett, ami nem mutat rosszul.
– Vitathatatlan, hogy szépen rajzolódik ki, mi az, amit szeretnék, mi lenne az, amit a csapat játsszon. Maximális a hozzáállás a srácok részéről, ami nálam a minimum elvárás. Hét közben csak tanulunk, és minden hétvégén vizsgázunk. Megpróbálom úgy összeállítani a taktikai foglalkozásokat, hogy speciálisan az ellenfélre készüljünk. Minden egyes vetélytársat megnézek. Van otthon egy nagy edzői naplóm, meg van egy másik, amit mindig magammal hordok, és amiben le vannak írva, mire figyeljünk, mik a gyenge pontok, az erősségek. Próbálok mindenre odafigyelni, erre építem a stratégiát, aztán a többi már a srácokon múlik, mennyit tudnak mindebből megvalósítani a pályán. Természetesen örülök neki, ha sok mindent, mert akkor valószínűleg jól működik az, amit kitaláltam.
– Ha valaki azt mondja július közepén, hogy a nyolcadik játéknapig csak egy vereséget szenvednek, látatlanban aláírta volna?
– Nem fogadtam volna el!
– Azért, mert tapasztalta, milyen elánnal és lelkesedéssel dolgoznak a tanítványai?
– Nem azért, hanem mert szerintem egy edző nem engedheti le a magasugrólécet, hogy vizuálisan fogalmazzak. Azt gondolom, ha hét meccs van, akkor mind a hetet meg kell nyerni, legalábbis így kell hozzáállni. Természetesen a realitás nem ez volt, már csak azért sem, mert amikor átvettem a csapatot, ön is tudja, nem volt sikertörténet a tavaszi idény, lévén három mérkőzésen egy pontot szerzett a gárda, de én úgy vagyok vele, hiszem azt, ha beletesszük a munkát, abból előbb vagy utóbb siker következik. Sikerült áthúzni – pedig félt az alelnök úr attól, a látogatottság nem lesz olyan, mint eddig –, hogy négy foglalkozást tartok, miközben eddig csak három volt. Mondtam, hogy én nem tudom elképzelni azt, hogy három gyakorlással felkészülhet akár csak a megyei első osztályra is. Amikor a négy tréninget bevezettem, a srácok nem húzták a szájukat, holott nyilván dolgoznak vagy tanulnak, így megtörténhet, hogy nem tudnak eljönni. Tegnap is (az interjú október 14-én, szerdán készült – a szerző) tizenhét plusz ketten voltunk a szakadó esőben, és nem volt senki, aki feltette a kezét, hogy mester, nem tudok jönni, mert vizsgára készülök – és most csak úgy mondtam valamit. Ezért is állítom, hogy nagyon jó szemléletű társaság, illetve már az egyéniségeket is jól megismertem, ahogy ők is engem. Tudom, hogy nagyon sok meccs van még hátra, és sokat kell dolgoznunk azért, hogy jól jöjjünk ki belőlük.
– A labdarúgóknak nem a futball az elsődleges, ez nyilvánvaló, miként önnek sem – legalábbis eddig így volt. Netán a nyáron változtatott, ami a prioritást, a fontossági sorrendet illeti?
– Nem, lévén a következő volt a megállapodás: annyit kértem, hogy a hazai mérkőzéseket vasárnap játsszuk. Ugye, az énekesi mivoltomból adódóan, ha szombaton nekem koncertem van, azt el tudjam vállalni, de semmilyen átrendezés nincs ebből a szempontból. Ha valami közbejönne, akkor is úgy irányítom, hogy ne ütközzön a kettő. Egyszer sem hiányoztam, nem volt olyasmi, ami miatt ne tudtam volna itt lenni. Ez egy csapat, és én ugyanolyan komolyan veszem, mintha az NB I-ben szerepelne. Egy edzőnek ugyanúgy kell dolgoznia a megyei élvonalban még akkor is, ha a képességek nyilván nem olyanok, de ha már ezt a hasonlatot használtam, itt sem engedhetem le a magasugrólécet, állandóan följebb kell tolni és azt átugrani. Az az igazi versenyzőtípus, aki egyre magasabbra helyezi a saját magasugrólécét, és mindig fölfelé, újabb és újabb csúcsokat szeretne megdönteni. Én ilyen vagyok, és szeretném, ha a csapatom is ilyen lenne, azaz minél jobban szerepelni és sok örömöt okozni a szurkolóknak. Nagyon hálás dolog Gödöllőn dolgozni azért is, mert vannak drukkerek. Október közepén, vasárnap a szakadó esőben is kijöttek és szurkoltak nekünk a Biatorbágy ellen, sőt, a lelátót elhagyva odajöttek hozzám és szorongatták a kezemet, mondván, nagyon köszönik, amit kapnak, mert öröm nézni, ahogy játszik a csapat. Erre azt feleltem, én is boldog vagyok, hogy szépen lépegetünk előre. A futball azonban már csak olyan, hogy nem lehet mindig nyerni, de mi azért megpróbáljuk.
– Az ellenfelek részéről, már ami a kispadot, a technikai zónát illeti, milyen a fogadtatás?
– A legtöbb kollégát ismerem. Ha már a Maglód elleni meccsünk szóba került, Goran Kopunoviccsal még a Fradiból való az ismeretségünk, míg a Százhalombatta immár csak volt edzőjével, Urbán Flóriánnal együtt jártunk a Pro-licences tanfolyamra, de a biatorbágyi tréner, Hollik András sem volt ismeretlen számomra. Ezért is említettem, hogy nem idegen számomra a közeg. Volt egy-két tréner, akik persze igen, de jót beszélgettem azokkal is a futballról, akiket nem ismertem korábbról. Úgy gondolom, tisztelettel vagyok mindenki felé, legyen szó edzőkollégáról vagy játékvezetőről, ilyen a neveltetésem. Márpedig azt szeretem, ha nemes küzdelemben, sportszerű keretek között legyőzzük az ellenfelet.
– Tudom, hogy adott már koncertet Gödöllőn, tehát úgyszólván a kispadról ülhetett át a mikrofon mögé. A gyulai kötődése közismert, de a Pest megyei nem feltétlenül – már ha van?!
– Nincsen, csupán két zenészbarátom gödöllői, ilyen szempontból van csupán. Egy nagyon jó barátom és sok ismerősöm van a városból, valamint egy kellemes emlékem is. Volt egy téli tornánk a kispályás csapatunkkal, amelyen játszottam, és mivel a végén győztünk, így elmondhatom, hogy egyszer már nyertem Gödöllőn.
Pontokat szerezhet a Fradi a Bajnokok Ligája csoportkörében Huszonöt esztendő után ismét bejutott a Ferencváros a Bajnokok Ligája csoportkörébe, és mivel Hevesi Tamás, a Gödöllői SK szakvezetője nem csupán FTC-érzelmű, de a Fradi női csapatának létrehozása is a nevéhez fűződik, kíváncsiak voltunk, a kiváló előadóművész miként látja a spanyol Barcelona, az olasz Juventus és az ukrán Dinamo Kijev elleni esélyeket.
Bár nem tudom elképzelni, de biztos vannak olyanok, akik nem szeretik a Ferencvárost, így nem is tudnak örülni annak, hogy a csoportkörbe jutott a Fradi, de Magyarországot képviseli a klub, és amikor a Debrecen tette ugyanezt, akkor én értük szorítottam – vágott bele mondandójába HEVESI TAMÁS. – Éppen ezért jó, hogy ilyen csoportba kerültünk, mert ennek van értéke, miközben semmilyen veszítenivalója nincs a zöld-fehéreknek, mert ha bármelyik csapattól pontot vagy pontokat szerez, akkor népünnepély lesz. Márpedig úgy gondolom, fogunk pontokat szerezni, nem is keveset, hazai pályán különösen. Úgy látom, Barcelonában nincs rend, igaz, a társulatban zsenik vannak – legalábbis egy biztosan –, a többi meg majdnem az. És bár mindettől függetlenül a Barca más kategória, mint a Ferencváros, de a katalánok is kifoghatnak egy nem jó napot, amikor semmi sem úgy sikerül, ahogy eltervezték, miképp a Juventusnál pláne ezt érzem. A Juve nem sokgólos mérkőzéseket játszik, a pontszerzésre ellenük is lehet esély – legalábbis itthon, mert Olaszországban vagy Spanyolországban más a helyzet. Persze az sem mindegy, különösen idegenben, hogy hány néző lesz, mert ha Barcelonában tombol a helyi szurkolótábor és bemész egy ilyen katlanba, abból nem biztos, hogy jól jössz ki. Kicsit furcsa lesz, amit mondok, de ha nem lennének drukkerek, az nekünk volna kedvezőbb. A Dinamo Kijev kapcsán csak annyit, hogy a Fradi edzője, Szerhij Rebrov gyakorlatilag mindenkit ismer a klubnál, és nem akarok kétértelműen fogalmazni, de kis motiváltság a háttérből jót tehet. Ezzel csak arra utaltam, Rebrov esetleg beszél egy-két játékossal, »hogy vagytok, meséljetek, mi zajlik nálatok?«, ami benne van, ha jó volt a kapcsolata a labdarúgókkal. Az ukránok ellen mindkét meccsen van sansz a pontszerzésre, adott esetben itthon a győzelemre is, és ha mindezt összeadjuk, hat ponttal kijöhetünk a csoportkörből. A realitás talaján maradva ennél többet nem érzek az FTC-ben, de ha ez megvalósulna, alighanem mindenki azt mondaná, ez így rendben van. Ha mégsem sikerül, akkor sem fogja senki ráhúzni a vizes lepedőt a Fradira, hogy »na, kikaptatok a Barcelonától vagy a Juventustól!« Azt már csak mellékesen jegyzem meg – itt van velem szemben a tanú, Rózsavölgyi Sándor alelnök úr –, hogy amikor beléptem a büfébe, akkor zajlott a csoportkör sorsolása, és azt mondtam, úgy érzem, hogy a Barcelonával egy csoportban leszünk, és szerintem a Dinamo Kijev is hozzánk kerül – nos, mindkettő bejött. A Juventust nem találtam el, igaz, az olaszokra nem is tippeltem, az alelnök úr mégis azt mondta, egy hétig ingyen iszom a kávét.
