Nem csupán az európai filmművészet egyik állócsillaga Jean Reno, aki július 30-án lett 75 esztendős. Az évforduló kapcsán a bulldogtekintetű franciát köszöntjük.
Talán a Léon, a profi bérgyilkosaként kedveltük meg igazán. A nagy kékség ide, a nagy négyes (Élethalálharc, Metró, Nikita, Atlantisz) oda, a rendezőfenomén, Luc Besson gyakorlatilag azzal a filmmel robbant be a köztudatba, mint valami világjárvány – akárcsak az akkor már több mint másfél évtizede forgató, manapság színészóriássá lett, két lábon és nem négy keréken járó Reno. Kár volna tagadni, a ma már csupán retróhangulatot kölcsönző VHS-korszakban a videotékák kedvenceként rongyosra nézett kazettán Szakácsi Sándor fantasztikus orgánuma, no meg a nyiladozó virágszál, Natalie Portman meglepően érett alakítása is hozzáadott a siker értékéhez.
Jean Reno persze nem csupán magányos tejivóként brillírozott, a feszült hangulatú Bíbor folyók Niemans felügyelőjeként – a felejthetetlen, nem mellékesen ugyancsak az idén hetvenöt esztendeje napvilágot látó Helyey Lászlóval a magyar hangsávban – ugyanúgy remekelt, mint Francis Veber szótlan hőseként a Pofa be! címmel bemutatott Francis Veber-komédiában.
Sohasem volt kifejezetten sztáralkat, nem lett belőle kaszkadőr nélkül akrobatikus mozdulatokkal kirukkoló Jean-Paul Belmondo vagy a hidegvérét mindig megőrző Alain Delon, s nem húztak rá franchise-t, mint Clint Eastwoodra, Mel Gibsonra, illetve Tom Cruise-ra. Nem volt rá szükség, elvégre a július 30-án hetvenöt esztendős – amúgy meg szimplán örökifjú – Jean Reno a franchise.
