A 2007-ben elhunyt, utánozhatatlan orgánumú, népszerű színművész, Szakácsi Sándor emléktáblája a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár bejárata mellett áll.
Ha valaki valószerűtlenül cudar időben, vadvízi evezősöknek szánt égi áldás kíséretében nem az ananász- és babkonzervekkel, a meggybefőttekkel, a családi kiszerelésű májkrémekkel meg a fenséges ízű nyolcvan dekás mogyorókrémekkel szöszmötöl és letelepszik a tévé, a monitor, a laptop vagy a tablet elé, nézze meg az Ősz New Yorkban című filmet. Richard Gere és a mindig visszafogottan nett Winona Ryder jobban passzol egymáshoz, mint Lionel Messi és Neymar a Barcelona labdarúgócsapatának mezében valamelyik fontos bajnokin vagy kupameccsen.
Gyönyörű mozi, tele érzelemmel, és az egyike azoknak, amelyikben a szinkron mindent visz – legfőképp Szakácsi Sándor miatt. Az egyik legszebb orgánumú színművész hangja nélkül már-már elképzelhetetlen volna a Farkasokkal táncoló (Kevin Costner), az A Keselyű három napja (Robert Redford), a Serpico (Al Pacino), nem is szólva a méltán kultikussá váló Twin Peaks című sorozatról (Kyle MacLachlan) vagy a világ egyik legjobb, legerőteljesebb alkotásáról, a Leon, a profiról (Jean Reno).
Az immár tizenkét esztendeje az égi deszkákon játszó Szakácsi Sándor még a 2000-es években is szerepelt magyar filmekben – az A napfény ízében ugyanúgy láthatta a nagyérdemű, mint a Szent Lőrinc folyó lazacaiban vagy a Montecarlo!-ban –, azaz megannyi kópia őrzi kivételes alakját és hangját. A IX. kerületi önkormányzat sem feledkezett meg róla, így az a ferencvárosi ház, amelyben az 1980-as esztendőkben élt, egyszerűen nagyszerű tábla által őrzi emlékét. A Boráros tér 2. Lónyay utca felöli oldala azért tűnik utólag is jó választásnak, mert a szomszédos Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban sokan megfordulnak, és közülük néhányan egy-két másodpercre meg-megállnak – nem feltétlenül az olvasójegyük után matatva a táskában vagy a kabátzsebben.
