BUDAPEST » Mint arról már röviden, fotógalériás hírünkben beszámoltunk, Kaszala Patrik fejesével 1–0-ra megnyerte a REAC a Csepel-Csep-Gól elleni rangadót a Budapest-bajnokság I. osztály 8. fordulójának szombati játéknapján, aminek köszönhetően a rákospalotaiak a negyedik, míg a látogatók a harmadik helyről várják a pontvadászat folytatását.

Lengett a zászló és zengett a dob. Rangadóra gyűlt a nép, fővárosi derbire, hiszen – bár ez a vendégcsapat nem csupán a neve miatt messze nem ugyanaz, mint akárcsak az előző szezonbeli – korábbi élvonalbeli társulatok találkozójának adott otthont a Budai II László Stadion. A mérkőzést a látogató kezdte úgy, ahogy az ősz lévén bizonytalan léptekkel égi sétára induló, ám visszatapsolt nap sütött: ragyogóan. A délelőtt tizenegykor kezdődő meccsen a zúgó csepeli kapufa sem hatott ébresztőként a házigazda számára, amely kapuja elé vont élőláncot és jó néhány percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy valamelyest kijöjjön a szorításból. 

Legalább annyira volt tapintható a feszültség, amennyire soknak tűnt a labdavesztés mindkét oldalon – utóbbit persze írjuk a tét számlájára –, az ellenben nagyon is tudatosnak tűnt, hogy a REAC átadja a területet a vendégseregnek. Persze ennek megvolt az a veszélye, hogy a Lázok János trenírozta vizitálók betalálnak és akkor bizony a rákospalotaiaknak váltaniuk kell. A rákospalotaiaknak, akik ezúttal tizenketten voltak. Nem tévedés és nem műhiba történt, sem edző, sem játékvezető nem vétett, ugyanis a REAC-tábor tagjai a legnehezebb pillanatokban is püfölték a dobot, dalolásztak, azaz megalkuvás nélkül űzték-hajtották az övéiket. A készülő futballünnepet az első félóra végén a gyors és gólerős, eddig hétnél járó Vörös Bence kétszer is elronthatta volna – igaz, bár nem így akarta, végül is rontott... Nem úgy Kaszala Patrik, aki az első félidő lefújása előtt nem sokkal a mindvégig agilisan futballozó Lakatos Zoltán beadása után nagyszerű mozdulattal fejelte a labdát a jobb felső sarokba. 

Lengett a zászló és zengett a dob, kiváltképp, mert a támadó éppen a táborhoz közelebbi hálót vette be, így az ünnepléshez nem kellett messzire futnia – igaz, a szép számban megjelenő csepeli ultrák szintén a közelben voltak. Aki arra számított, hogy a szünetben taktikai okból személyi változásokat léptet életbe a Csepel-Csep-Gól szakmai stábja, az rosszul kalkulált, igaz, megoldotta ezt az élet, ugyanis Lázok Jánosnak kétszer is sérülés miatt kellett cserélnie. A labdabirtoklást tekintve fölényben futballozott az igen kulturáltan és nagyszerű mentalitással játszó vendégsereg, csakhogy ez a dominancia mit sem ért, hiszen az eredményben nem hozott változást. Mi több, a REAC ellenakcióiban egyre inkább benne volt a gólveszély, ami még akkor is igaz, ha hozzátesszük, ezen a találkozón nem bizonyosodhatott meg arról a nagyérdemű, milyen képességekkel rendelkeznek a kapusok, mert bravúrok sorozatát a XV. kerületiek hálóját védő, nyáron érkező Dulka Zoltánnak és a csepeli gólvonalon álló Kovács Dánielnek sem kellett bemutatnia. 

Ettől még lüktető, izgalmas és az átlagosnál sokkal mozgalmasabb – és a szpíker szerint 420 szempár által látott – csata volt ez, amit az is jelez, hogy hazai részről az előző évadban még a riválist erősítő Pölöskei Péter is maródivá lett. Azt persze a véghajrában ismét beszoruló, ám a feladathoz felnövő, hősiesen harcoló, a derbit sikerrel megvívó rákospalotaiak is tudják, hogy az egészség az első, miközben a tabellán már negyedik a REAC. Ha sok-sok hónap múlva éppen fordítva lesz, akkor lenghet a zászló és zenghet a dob csak igazán... 

INTERJÚ. NAGY SÁNDOR: „Fantasztikusak a szurkolóink” 

Remek páros az övék. Nagy Sándor és a klubhűség mintaképe, az őspalotai Dinka Balázs a fontosabb dolgokat a rangadó alatt is megbeszélték egymással, és meglehet, ez is a mostani diadalok titka.

Azt mondta az imént, mélyen voltak. Ezzel a Budapest Kupa-búcsúra is utalt?

Többek között igen, mert úgy gondolom, ezzel a kerettel nekünk a Budapest Kupában azon a mérkőzésen is tovább kellett volna, hogy jussunk, és ezzel nem leértékelve a minket legyőző Budatétényt – vágott bele a mondandójába Nagy Sándor, korábbi élvonalbeli labdarúgó, a Rákospalotai EAC vezetőedzője. – Mondjuk az a meccs olyan volt, bármit csináltunk, semmi nem ment be, a gólvonalról kirúgták, rúgtunk gólt, büntetőt nem adtak meg, szóval rengeteg minden történt, de olyan értelemben mindegy, mert döntetlennel is kiestünk volna. Szerettük volna megnyerni azt a sorozatot is, nem sikerült, így a célunk most a bajnoki cím, szeretnénk megnyerni és feljutni az NB III-ba.

Ez a mostani diadal mennyit lendíthet a társaságon? Nem is a számszerű eredmény miatt és nem is azért, mert nem kaptak gólt, de talán a legnagyobb riválist, a kimondva vagy kimondatlanul szintén az aranyéremre pályázó vetélytársat múlták felül.

Ebben egyetértünk. Jó csapatról van szó és jó játékosokkal rendelkezik az ellenfelünk. Függetlenül attól, hogy ez egy rangadó volt, egy rangadót megnyerni mindig remek dolog, hogy hazai pályán legyőzzük a riválisunkat, nagyszerű érzés, ám úgy gondolom, ez is egy állomás volt a sok közül, mert előbb vagy utóbb a Csepel-Csep-Góllal is kellett volna találkoznunk. Az is jó, hogy a harmadik győzelmünket arattuk egymás után, szeretnénk ezt ugyanígy folytatni a végéig. Így álljunk hozzá, én hiszek ebben, ilyen vagyok, sőt, van egy mottóm: mindegy, hogy alakul, mindegy, hogy mi történik, pillanatnyilag állhatunk vesztesen, de a végén mindig a Nagy Sanyi nyer. (nevet)

A palotai szurkolók szintén győztesnek érezhetik magukat, akárcsak a csapata, hiszen mindkét brigád alaposan megdolgozott a három pontért. A társulata tizenkettedik játékosa volt a hazai publikum, ugye?

Igen, erre külön akartam szót kérni öntől, hogy megköszönjem nekik, mert le a kalappal előttük, kitettek magukért és értünk, tényleg a tizenkettedik emberünk volt a szurkolótábor. Szeretném nagyon szépen megköszönni nekik a buzdításukat, a nehéz időszakban is mellettünk álltak. Köszönöm a sok nézőnek is, aki kilátogatott, mert bár a szezonbeli első meccsünkön többen voltak, úgy 800 körül, most is 400-500 között látogattak ki. Azt mondom, ha egy negyedosztályú mérkőzésre ennyien kijönnek, az mindenféleképpen dicséretes. Fantasztikusak a szurkolóink, akik jóban-rosszban mellettünk vannak, nem szidnak, nem ütnek bennünket, hanem buzdítanak, és ezzel pluszmotivációt adnak a játékosoknak. Azt remélem, továbbra is mellettünk maradnak. 

INTERJÚ. LÁZOK JÁNOS: „A rangadókból egyelőre nem jövünk ki jól” 

Együtt élt a játékkal. Ha kellett, kihívta magához a sokgólos támadót, hogy újabb instrukcióval dobja csatába, ám ha úgy hozta a sors, széttárta a kezét és reklamált. És ha mindez nem volna elég, a technikai zóna legszélén ácsorogva, pillanatnyi szünetet sem tartva meccselte végig a REAC elleni vesztes bajnokit.

Nagyon csalódott?

Elsősorban az eredmény miatt, mert a játékosok azt csinálták, amit kértem – mondta már civil öltözetben Lázok János, a Csepel-Csep-Gól vezetőedzője, korábbi NB I-es futballista, a Gyulai Termál, a Békéscsaba, a Vasas, az MTK, a német Duisburg, a Paks, a Győri ETO és az Újpest egykori labdarúgója. – Nagy probléma volt, hogy a két tízes játékosunk lesérült. A futball minőségével kapcsolatban nem voltunk rosszak, de jobban is tudunk játszani ennél, ám ehhez kell az a két tízes játékos. Nehéz akkor, amikor az ellenfél betömörül tíz emberrel, de azt mondom, így ki lehet kapni, a csapat hozzáállásával és összességében a produkcióval elégedett vagyok.

Játékosként azért több sikere volt a REAC ellen, mint most edzőként... Lehet, hogy ebből a csapatból éppen Lázok János hiányzott?

Ezt nem tudhatjuk, de tény, amikor itt játszottam, nyeregettünk, de nem Lázok Jánosra, hanem a fiatalokra kell összpontosítani. Sok tehetséges játékosunk van, akiknek előre kell lépniük mindenben. Azt gondolom, félév múlva nagy fejlődésen fog keresztülmenni a társaság.

Ön viszont Csepelre érkezett a közelmúltban. Miért és hogyan?

Még az MTK-ban volt csapattársam Federico Groppioni, és ő már „ezer éve” itt dolgozik kapusedzőként. Vannak tervek itt Csepelen, elsősorban fel kell kerülni egy osztállyal feljebb, az NB III-ba, aztán merészebb célok is lesznek a jövőre nézve. Nekem ezt felvázolták, tetszett és próbáljuk ezt megoldani, de vannak vetélytársaink. Sajnos ezekből a rangadókból egyelőre nem jövünk ki jól, és nem azért, mert lefociznak minket, hanem mert beállnak védekezni. Amikor felállt védelem van és vezet a rivális, azt gondolom, pánikolunk és „elmegy” a játékunk, de ezen változtatni fogunk.

Szépen beleugrott a mélyvízbe...

Nem mondanám, hiszen nem akartam az utánpótlásban edzősködni először, hanem kimondottan azonnal felnőtt szinten szerettem volna kezdeni, és úgy ítélem meg, jobb helyre nem is kerülhettem volna. Nekem, mint kezdő edzőnek, szerintem Csepel nagyon jó start. Élvezem minden egyes percét, illetve minden egyes napot, amit a fiúkkal töltök, eddig tetszik.

Azt mondják az „öregek”, játékosként sokkal könnyebb, mint trénerként, hiszen labdarúgóként csak a saját feladatra kell koncentrálni, szakvezetőként viszont szinte mindenre oda kell figyelni. Tapasztalja?

Nehéz volt játékosként is, de edzőként sem könnyű. Élvezem, mert nagyon sok mindent kapok vissza a játékosoktól abból, amit kérek, szerintem nagy fejlődésen is mentek keresztül, ami tetszik, így egyelőre nem érzem ezt a különbséget.

Hosszabb távon mi a célja? Mert gondolom, nem az NB III-ban akar majd edzősködni, ha összejön a feljutás.

Hát persze, de egy játékosnak sem az a célja soha, hogy csak az NB III-ig vagy az NB II-ig vigye. Az a tervem, ha azokban a klubokban sikerülne edzősködnöm, amelyekben játszottam, akkor nagyon meg lennék elégedve, úgyhogy ez a cél. Tanulókorszakban vagyunk, türelmes leszek, és bízom benne, hogy meglesz a lehetőségem magasabb szinten is kipróbálni magam.    

Láthatólag jó állapotban van, ezért vetem fel: előfordulhat, ha bajban vannak, ön is pályára lép?

Nem. Amikor abbahagytam, 32 és fél éves voltam, rengeteg megkeresésem akadt alacsonyabb osztályból, mi több, ahhoz képest jó anyagi ajánlatokat is kaptam, de én olyan ember vagyok, ha valamit elhatározok, akkor azt nem fogom megváltoztatni. Lázok János visszavonult, az aktív pályafutását lezárta. Sajnos az egészségem sem engedné, rengeteg műtétem volt, tíz komolyabb beavatkozáson estem át, úgyhogy ennek a korszakomnak sajnos vége. 

INTERJÚ. GULYÁS MÁTÉ: „Úgy érzem, kikecmeregtünk a gödörből” 

A sárga lap ezúttal sem maradt el. Gyűjti őket rendületlenül, mintha tíz vagy húsz után szénsavas üdítő nevét viselő színes üvegpohár, málnaízű vattacukor vagy vásárlási utalvány járna. Gulyás Máté futballjában ugyan mindig benne van a figyelmeztetés lehetősége, ám egyrészt a játéka nélkülözhetetlen – sőt, minden csapatba elkélne egy hozzá hasonló mentalitású labdarúgó –, másrészt a civil életben sokkal barátságosabb, mint amilyennek a riválisok számára a pályán belülről tűnik.

A csapat számára mit jelenthet ez a siker?

Egyelőre az életben maradást, mert ha ez a meccs rosszul sült volna el, akkor nagyon távol került volna a feljutás – mondta bő negyven perccel a mérkőzést követően Gulyás Máté, a Rákospalotai EAC korábbi NB I-es labdarúgója, a társulat védője, aki remek produkcióval rukkolt ki a szombati rangadón. – Tapadunk az elejéhez, megyünk és csináljuk tovább, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle.  

Az eddigiekkel mennyire elégedett úgy, hogy túl vannak egy hullámvölgyön. Vagy ezt még nem jelenthető ki?

Remélem, hogy kijöttünk belőle, most nagyon úgy néz ki. Az utóbbi néhány meccs azért jól sikerült, bár legközelebb megyünk a Tesihez, ami szintén nehezebb találkozó, kerületi rangadó lesz, de úgy érzem, kikecmeregtünk a gödörből.

Ez már nem az első rákospalotai korszaka, de az azért mégiscsak más volt, hiszen azt a bajnokságot NB II-nek, a mostanit meg Budapest-bajnokság I. osztályának hívják. Hogyhogy itt?

Hát, ugye már 34 éves vagyok...

Öntől is megkérdezem, amit néhány hete Sowunmi Attilától: és ez kor?

Nem, de így alakult ez a pályafutás. Lehet, hogy több is lenne bennem, érzem is magamon, hogy tudnék még feljebb játszani. Mondhatom, hogy sajnos vagy nem sajnos, nem tudok ezzel mit kezdeni, itt próbálom a legjobbamat nyújtani.

Kényes kérdés, illetve idézet jöhet?

Persze, nyugodtan!

„Geci madarsko”. Szerintem tudja, mire gondolok…

Tudom, miről beszél...

Nem rémlik, hogy valaha is nyilatkozott volna erről vagy egyáltalán kérték volna a véleményét, ezért rákérdezek: így és ez történt?

Megtörtént, ám nyilván nem akartam, hogy elszakadjon a keresztszalagja. Folyamatosan provokáltak, de ettől még sajnálom, hogy így alakult

Nem vagyok a védőügyvédje, és bár az vitán felüli, hogy ami történt, megtörtént, ám az meg vitán belüli, vajon mennyire helyénvaló, egyáltalán kinek a lelkén szárad, hogy egy magyarul alig tudó tizenéves cukkoljon egy tapasztalt futballistát egy felfokozott hangulatú bajnokin.

Ez így van. Aki elkönyvelt engem negatívan, azon ez nem fog változtatni, de aki ismer, az tudja, hogy milyen ember vagyok. Ez már a múlt, és ezen nem tudok változtatni.

Térjünk is vissza a jelenbe, a Széchenyi térre: ön mit könyvelne el pozitívan?

Jól érzem magam Rákospalotán, jó lenne minél többet kihozni ebből a történetből.

Amikor idén nyáron ismét hívta a REAC, jól sejtem, hogy nem az ész döntött?

Igazából volt több ajánlatom is, sőt, NB III-as megkeresésem is adódott, így mondhatni, hogy a szívemre hallgattam. Én már fociztam itt anno, így nem volt kérdés.

Nekem viszont lenne még egy utolsó: ha úgy alakul, hogy a sztori vége bajnoki cím és feljutás, NB-s szinten is számíthatnak Gulyás Mátéra?

Remélem, legalábbis részemről igen. 

INTERJÚ. KASZALA PATRIK: „Megyünk tovább a bajnoki címért!” 

A kis megingás elég volt neki. Jött a beadás és a labda nem sokkal ezután Kovács Dániel kapujának felső sarkában landolt, megszerezve évadbeli hatodik bajnoki találatát. Az eddigi legfontosabbat.

Miként emlékszik vissza a negyvenötödik perc eseményére?

Kicsit zavaros a kép, de Lakatos Zoli kapott egy labdát a bal szélen, befelé tolta, láttam, hogy van terület, beindultam a kapu elé, parádésan csavarta a fejemre, hála Istennek, sikerült megelőzni a védőmet és betaláltam – mondta a találkozó lefújása után néhány perccel a pálya szélén a rangadó egyetlen góljának szerzője, Kaszala Patrik, a Rákospalotai EAC támadója.

Elmondani könnyű, no de megvalósítani. És ugyanez igaz a derbi megnyerésére is. Mit adhat ez a győzelem?

Rengeteget. Ugye, az elején besültünk egy picit, volt két vereségünk, úgyhogy tudtuk, muszáj javítanunk. Nem azt mondom, ezen múlt a bajnokság, hogy versenyben maradjunk, de ha itt kikaptunk volna, meleg lenne a szituáció. Hála Istennek, sikerült itthon tartani mindhárom pontot és megyünk tovább a bajnoki címért!

A góljai számával vagy a futballjával elégedettebb?

Az előbbivel inkább, mert a játék lehetne egyszer-kétszer jobb. Azt gondolom, volt egy-két gyengébb meccsem, de hála Istennek, jönnek a gólok, a csapat hétről hétre egyre jobb. Nagyon sok új játékosunk van, fejlődik a társaság, egyre jobban összeérünk. Azt gondolom, ha így haladunk, hosszú távon meglehet a bajnoki cím. 

INTERJÚ. PÁL ANDRÁS: „Nekem már nem a játék az elsődleges” 

Leste a mozdulatokat, figyelte a környezetét. Úgy ült a kispadon, mint egy edző. Nem véletlenül.

Kikapott a csapat a sokgólos győzelmek után. Mit mond a legtapasztaltabb kerettag, mit jelenthet mindez a továbbiakat tekintve?

Nem foglalkozunk már ezzel, most megbeszéltük az öltözőben, kedden még egy pár szót beszélünk majd róla, és megyünk tovább – mondta a korábban az élvonalban is futballozó, az MTK-ban, Siófokon, Soroksáron és Tiszakécskén is megforduló Pál András a találkozó vége után alig negyedórával. – A következő héten javítani akarunk.

Ha a Budai II László Stadion NB I-es vagy NB II-es bajnokiknak adna otthont, érteném is, így viszont nem: mit keres itt?

Én már pályaedző vagyok inkább és néha-néha játszogatok. Próbálok segíteni, ha úgy van. Lázok Jani barátom a vezetőedző, de együtt visszük a csapatot.

A képességei, a múltja alapján itt a helye? Kérdezem a futballistát és nem a másodtrénert.

Harminchét éves elmúltam, nekem már nem a játék az elsődleges szempont, hanem az, hogy edző vagyok Jani mellett. Eljött az az idő számomra, hogy a futballozás másodlagos. 

INTERJÚ. TORDA BENCE: „Még időben jött a vereség” 

És akkor beleütött a kispadba. Érthető reakció, ha lecserélik az ezúttal is lendületesen futballozó embert alig egy óra játék után, miközben a csapat hátrányban is megy, küzd, akar, de olybá tűnik, ezúttal semmi sem sikerül.

Nagy pofont kaptak?

Még időben jött a vereség, még nincs semmi veszve, ugyanúgy ott vagyunk elől – mondta bő húsz perccel a lefújás után Torda Bence, a Csepel-Csep-Gól támadója. – Hogy a tabella hányadik helyén, nem tudom, hiszen fogalmam sincs, hogy alakult a többi mérkőzés. Csináljuk tovább a dolgunkat, mindenki ugyanúgy.

Sokgólos siker, többtalálatos diadal, egygólos vereség. Megfog egy csapatot egy ilyen meccs, amikor a labdabirtoklást tekintve dominálnak?

Nyilván megfog. Úgy éreztem a meccs után, ahogy bementünk az öltözőbe, mindenkin látszott, hogy nagyon frusztrált, zavarja és idegesíti a dolog. Tudjuk, nem jöttek össze azok a dolgok, amit szerettünk volna, amit megbeszéltünk.

Akkor nem történt tragédia?

Túl kell ezen lendülnünk, minél hamarabb. Menni kell tovább, a következő meccset meg kell nyerni – ahogy az összes többit is.