PONYVALEGÉNY


Kollár Zsolt: REAC

Győztes meccsen debütált a télen a Testvériség-Újpalotától távozó sportember

2024. március 08. - Horváth M. Attila

BUDAPEST | Visszatért a Rákospalotai EAC-hoz Kollár Zsolt, aki a XV. kerületi egyesületet nem az első csapat labdarúgójaként segíti, mint tette azt 2012 őszétől öt szezonon át. 

Tovább

Nagy Sándor, a hódító: a Sényő győzelemmel fejezte be az őszt és azzal is kezdte a tavaszt

A szakemberre másfél hét múlva presztizsmeccs vár

SÉNYŐ | Rossz rajt után remek folytatás: bár a november közepén az NB III Észak-Keleti csoportjában versenyző helyi gárda élére kinevezett Nagy Sándor a Karcag otthonában 1–0-s vereséggel debütált, azóta kettőből kettő győzelem a rutinos szakvezető mérlege.

Tovább

INTERJÚ | Popov Patrik: „Nem kapkodtak értem a csapatok”

Az őszt az 1908 SZAC-nál töltő támadó is tudja, hogy nem ez a szintje, de mindössze a fővárosi csapat kereste a nyáron, ugyanakkor valahol nem bánja az FTC volt labdarúgója, hiszen ekkor már az egyetemre készült

BUDAPEST | Talán majd ő lesz az új Nyilasi Tibor. Az NB III-as csapat meccseit sűrűn látogatók már elkönyvelték, hogy Popov Patrik személyében vagány, a kaput nagyon is érző támadó került a Ferencváros NB I-es gárdájának keretébe. Várták az áttörést, a kicentizett bombagólt, a szólót, a szlalomot, a…

Tovább

IFIÚJSÁG. Akivel a sportoldalt fellapozzuk: WERLE ZALÁN, a REAC Sportiskola SE labdarúgója

A jó kondíció mindennek az alapja: „Leginkább a támadózónában érzem magam a legjobban, de ugyanolyan erővel megyek vissza akár a saját kapumig védekezni”

Ugyan az 1957 és 1989 között megjelent népszerű hetilapot természetesen nem poroljuk le, ám a csapatsportágak fiatal reménységeit bemutató, 2024. január 5-én induló, Ifiújság címet viselő rovatunkban mégiscsak a magyar ifjúságé lesz a főszerep. Ezúttal Werle Zalán, az országos U19-es kiemelt…

Tovább

Gyertyagyújtás Bucsik István emlékére

Ma este hét órától a Szusza Ferenc Stadionnál búcsúzhatnak el „Picitől” a barátok és ismerősök

A futball és az autósport világában élők is jól ismerhették Bucsik Istvánt. A korábban Újpesten és Rákospalotán, a REAC-nál marketingigazgatóként dolgozó szakember az elmúlt hétvégén 56 esztendős korában hunyt el. 

Tovább

ÉLETPÁLYA. Aki részletezi: Nagy Gergő (REAC)

A rákospalotaiak kapitánya saját bevallása szerint is szeret mindent az utolsó pillanatra hagyni, ám úgy van vele, most már jusson vissza osztályozón a Széchenyi téri társulat

A 2021. október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy…

Tovább

Csepel-Csep-Gól: ezüstesélyt érő három pont

A Budafok II.-vel szemben hazai környezetben minimális különbségű diadalt arató XXI. kerületiek ugyan életben tartották a reményt, ám mindez kevés, ha a Rákospalotai EAC egyszer sem botlik a hátralévő két bajnoki fordulóban

CSEPEL-CSEP-GÓL–BUDAFOK II. 1–0 | A kétszer is elhalasztott, végül szerdán bepótolt rangadón a XXI. kerületiek legyőzték a XXII. kerületieket, ám az ezüstéremért harcban lévő Budapest Kupa-győztes alakulatnak így sincs saját kezében a sorsa. 

Tovább

REAC–Testvériség-Újpalota: kerületi derbi következik

A legutóbbi öt bajnokiját megnyerő házigazda nyugodtan készülhet a szombat délelőtti derbire, ám a látogató sem riadt nyusziként érkezik a Széchenyi térre, ugyanis a „Tesi” az előző három bajnokiján hét pontot gyűjtött

BUDAPEST | Horváth Krisztián első félidő közepén szerzett találatával némi meglepetésre akárcsak az őszi idényben hazai környezetben, ezúttal is 1–0-ra nyert a Csepel-Csep-Gól otthonában a zsinórban ötödik sikerét arató és 55 ponttal második helyezett REAC, ám a Budapest-bajnokság I. osztály 24.…

Tovább

INTERJÚ | Gazdik Dániel: „Az öltözőben mindig baráti légkör uralkodik, nincs széthúzás”

A Budapest-bajnokság I. osztály múlt hétvégi Unione–REAC rangadóján győztes gólt szerző középpályás szerint a játék képe alapján ikszes meccset vívtak, de nem érdemtelenül tartották otthon a három pontot

UNIONE–REAC 1–0 | Javított a másfél héttel ezelőtti botlása után a házigazda, amely a Budapest-bajnokság I. osztály 18. fordulójának rangadóján a 92. percben elért találattal szerezte meg a győzelmet, így már öt pont az előnye a második helyezett Budafoki MTE II. előtt.

Tovább

Akár a bajnoki címről is dönthet az Unione–REAC derbi

Amennyiben a hazai pályán szereplő első helyezett legyőzi a jelenlegi ezüstérmest a Budapest-bajnokság I. osztály 18. fordulójának rangadóján, a két csapat között hat pont lesz a különbség

UNIONE–REAC | Van miért visszavágniuk a jelenlegi második helyezett rákospalotaiaknak a szombat délelőtti rangadón, ugyanis a Budapest-bajnokság I. osztályának listavezetője tavaly ősszel 4–2-es vereséget szenvedett a Budai II László Stadionban.

Tovább
süti beállítások módosítása