PONYVALEGÉNY


Piros lappal debütáltak az egymás ellen futballozó korábbi NB I-es labdarúgók: Földes Milán és Vaskó Tamás is a kiállítás sorsára jutott a tavaszi nyitányon

A volt válogatott Kenesei Krisztián zárta le az egykori társulata elleni bajnokit

2024. február 25. - Horváth M. Attila

CSOMÁD-KISNÉMEDI–DUNAVARSÁNY 2–0 | Még véletlenül sem ilyen bemutatkozásról álmodtak: a télen szerződtetett Földes Milán legalább győzelemnek örülhetett, a 12-szeres válogatott Vaskó Tamás még annak sem, ugyanakkor az egymás ellen pályára lépő volt élvonalbeli labdarúgók a kiállítás sorsára jutottak…

Tovább

Gálfi László: bemutatkozás csereként, vereséggel

A korábbi NB II-es futballista elsőre nem tudott segíteni a Bugyi SE-nek

BUGYI | Legutóbb a Csordás Csaba trenírozta Bicskei TC szerelését viselte az egyesülettől szezon közben távozó Gálfi László, ám a 27 esztendős középpályás nem sokáig maradt csapat nélkül. 

Tovább

Korábbi futballistája szabadrúgásgólja okozta a Dunavarsány vesztét

A DMTK-t erősítő Bata Csongor az egykori taksonyi csapattársát, Czuczi Mártont megtréfálva már a 8. percben kialakította a végeredményt

DUNAHARASZTI–DUNAVARSÁNY 1–0 | Hiába mutatott parádés formát 2020 tavaszától másfél szezonon át a rivális színeiben Bata Csongor, mindez mit sem számított az elmúlt hétvégén. A fentebb citált időszakban 28 bajnokin ugyanennyi találatot elérő 30 esztendős futballista megkeserítette korábbi klubja…

Tovább

Az elnyűhetetlen őserő: Dunavarsányban folytatja a korábbi NB I-es gólkirály

Simon Attila túl a negyedik ikszen is bebizonyítaná, hogy a kor csak egy állapot, a csatárt a gólok száma minősíti

DUNAVARSÁNY | Hiába szerzett az előző évadban huszonöt bajnokin tizenöt találatot, szezon közben üres szavakba csomagolt semmitmondással köszönték meg az egyesületért tett szolgálatait.  

Tovább

Sándli Márk: egy osztály előre

Biztos a bizonytalanért: távozott a „megye-kettő” bajnokesélyesétől, Maglódról az NB III-at is megjárt futballista, aki tavasszal a megyei élvonalban folytatja

MAGLÓD | Miután felnőtt karrierje legeredményesebb szezonját futja a tizenhárom bajnokin tíz gólt elérő Sándli Márk, nem csoda, hogy magasabb osztályban is felfigyeltek a 24 esztendős labdarúgó teljesítményére.

Tovább

Hollik András és Futó Tamás „hazajár” a győzelemért

Egy Pest megyei I. osztályú bajnoki erejéig visszatért Tökölre a Dunavarsányt irányító edzőpáros

TÖKÖL–DUNAVARSÁNY 0–2 » Eddig általában jól jött ki a „visszatérésekből” a Hollik András–Futó Tamás edzőpáros – idén tavasszal hasonló párosításban Török Csaba góljával 1–0-ra nyert a látogató –, és ez az elmúlt hétvégén sem volt másként.

Tovább

ÉLETPÁLYA. Aki részletezi: Reich Martin, az osztrák ASV Horstein labdarúgója, az Energia SC Gyöngyös futsalosa

„Azóta, hogy járni tanultam, tudtam, hogy a futball lesz az életem”

A 2021. október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy…

Tovább

KAPUSKÉRDÉSEK. Aki válaszol: KOVÁCS TAMÁS, a Dunakeszi labdarúgója

„Ha annyi pénzem lenne, ahányszor megkaptam, hogy ’ja, te kapus vagy, akkor neked csak állni kell ott hátul…’, akkor egész biztos milliomos lennék”

Tizenegyes, mégsem büntető: 2022. július 4-től megújult formában és felvetésekkel, összesen tizeneggyel jelentkezik az eddig csak labdarúgókat bemutató Kapuskérdések rovat, ugyanis immár nem csupán futballisták, hanem egyéb csapatsportágak – jégkorong, kézi- és vízilabda – ismert vagy kevésbé ismert…

Tovább

Dunavarsány: kezdőkapusok cseréje

Miután Kovács Tamás a „megye-egy” újoncához igazolt, megfelelő helyettest kellett találnia a klubnak, így Czuczi Márton Taksonyból érkezett

DUNAVARSÁNY » Mint arról korábban beszámoltunk, a Pest megyei I. osztályú társulattól távozott az egykori 29-szeres válogatott Kenesei Krisztián, ám nem ez az egyetlen változás a DTE háza táján.

Tovább

Kenesei Krisztián ismét a megyei másodosztályban

A 45 évesen is elnyűhetetlen korábbi NB I-es támadó a Ráckeve VAFC után az ősszel ismét a magyar labdarúgás ötödik vonalában futballozik

DUNAVARSÁNY » Nem marad a helyi megyei I. osztályú alakulat kötelékében a korábbi 29-szeres válogatott csatár, Kenesei Krisztián, akinek eszébe sincs visszavonulni, mi több, újabb kihívásra bólintott rá.

Tovább
süti beállítások módosítása