Nem csupán az európai filmművészet egyik állócsillaga Jean Reno, aki július 30-án lett 75 esztendős. Az évforduló kapcsán a bulldogtekintetű franciát köszöntjük.
Nem csupán az európai filmművészet egyik állócsillaga Jean Reno, aki július 30-án lett 75 esztendős. Az évforduló kapcsán a bulldogtekintetű franciát köszöntjük.
CSÖMÖR | A 2023/2024-es évadra nem maradt a Bánk-Dalnoki Akadémia kötelékében Rosta Levente, aki ugyan nem tért vissza korábbi állomáshelyére, Diósdra, mégis a megyei másodosztályban folytatja.
Négy évvel az első érdemi, Camara-Bereczki Ferenc Miklós önkormányzati képviselő által történő megnyilvánulás után a fehérre pingált téglalapok képében immár látható jele van az Orczy út és a Kőris utca kereszteződésénél felfestett zebrának, amely mintegy 82 millió forintból valósul meg Józsefvárosban. Honlapunk a helyszínen járt július 14-én és július 28-án is, így lentebb két különálló fotógalériával mutatjuk meg a felszíni változásokat.
TAHITÓTFALU | Fél év után búcsút intett a Pest megyei III. osztály Északi csoportjában ezüstérmesként záró alakulatnak Lanczkor Gábor. A többek között Maglódon, Dabason, a BKV Előrénél és Szentendrén is megforduló támadó visszatért Ausztriába, mi több, július utolsó péntekén megszerezte első találatát a felkészülési mérkőzést vívó és azt könnyedén megnyerő új alakulatában.
GÁRDONY | Fejér megyei derbivel kezdődik az NB III Dél-Nyugati csoport nyitánya, ugyanis július 30-án, vasárnap délután fél hatkor Dunaújvárosban lép fel az Agárdi Gyógyfürdő.
GYŐRÚJBARÁT | Bár már a harminckilencedik évében jár, bizonyosan segítségére lesz újdonsült alakulatának a korábbi NB I-es fedezet, aki megfordult annak idején a Győri ETO-ban, a Debreceni VSC-ben és Gyirmóton is.
Alig két hete „Amit még nem láttatok... Keleti Éva” címmel nyílt kiállítás az Aranytíz Kultúrházban, amelynek ügyvezetője a Jászai Mari-díjas színművésznő, a különleges hangú Balogh Erika, aki annak idején a Dallas című filmsorozatban a Ewing család Lucy-jét szinkronizálta.
VERESEGYHÁZ | Harminckilencszer emelkedett a tábla a magasba. A második félidőben rendre beküldött 16-osnak valahol a 16-os környékén, minél közelebb a kapuhoz kellett veszélyt teremtenie, lelkesen elfutnia, ziccerbe hoznia a társat vagy önmagát. Egressy Máté csupán három bajnokin jutott szóhoz kezdőként a harmadik vonalba besorolt BKV Előrében, ám valami azt súgja, mindez a helyi VSK-nál nem így lesz.
A 2021. október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy természetesen nem maradhat el a múlt és a jövő érintése sem. Akivel ezúttal elmerülünk a részletekben: Török Milán, az NB III Nyugati csoport 2022/2023-as kiírásában 38 forduló után 87 ponttal a tabella 3. helyén végző FC Nagykanizsa korábbi, az új évadban az NB III Észak-Nyugati csoportjába besorolt, a nyitányon július 30-án, vasárnap 17:30-kor a Gyirmót FC Győr II.-t fogadó Balatonfüredi FC játékosa.
MOSONMAGYARÓVÁR | A kétszázát! Ennyi bajnokit, no meg az ezzel járó negyvenhat találatot nem a szél fújta össze Gyirmóton. Ugyanennél a hasonlatnál maradva az időjárás drasztikus megváltozásáról nem szólt az előrejelzés, így a nyári hidegzuhany váratlanul érte Nagy Patrikot, aki hat szezon után – ezen időszakból négy évadot csapatkapitányként futballozva – intett búcsút az Alcufer stadionnak. A korábbi NB I-es fedezet nem rohant a Rábának, mi több, azóta meg is találta a számára megfelelő együttest - így újra kisütött a nap.