Sokan hajlandóságot mutatnak „kiszeretni” a különböző közösségi médiafelületekből, ám akadnak, akik csupán nemrég csatlakoztak az Instagramhoz.
Sokan hajlandóságot mutatnak „kiszeretni” a különböző közösségi médiafelületekből, ám akadnak, akik csupán nemrég csatlakoztak az Instagramhoz.
Jóllehet, ha azt vesszük, hogy harminc nyelven jelent meg, nem is sok az a közel kétmillió példány, csakhogy az elmúlt esztendőkben egyre kevesebb nyomtatott könyvet olvas nem csupán a magyar, hanem a világpolgár is. Az 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című kötet az elmúlt hetekben ismét megjelent, lévén ez már a 2019-es, felújított kiadás.
Idestova egy hete robbant az a virtuális bomba, amit a berkeken belüliek régóta sejtettek: a fővárosi Katona József Színház által kiadott közlemény után egy nappal a Kossuth-díjjal kitüntetett Gothár Péter is hasonlóval jelentkezett, amelyben elismerte, egy ízben zaklatta munkatársnőjét.
Öl, butít és nyomorba dönt. Mindez nem csupán a szerelemre, hanem a drogra is igaz. A fővárosban egyre több helyen vannak jelen a zombik.
„Tessék vigyázni, az ajtók záródnak!”
Nézte a kétpercenként ki- és becsukódó nyílászárókat, aztán továbbfoglalatoskodott azzal, amit valószínűleg a végállomástól művelt. Látszólag öt-hat éves forma gyerkőc – feszült tekintettel.
Hivatalosan pénteken, azaz november 22-én jelenik meg az egyik legnépszerűbb angol együttes, a Coldplay legújabb stúdióalbuma.
November 15-én, pénteken 19 órakor Magyarország–Uruguay stadionavató labdarúgó-mérkőzésre kerül sor a Puskás Arénában. A Ponyvalegény sajátságos hangulatú múltidézővel hangol a nyitótalálkozóra.
Az önkormányzati választások után négy héttel érdemes szétnézni a főváros néhány kerületében, már ami a helyi sajtótermékek megjelenését illeti. A Ponyvalegény az alábbiakban néhány azon városrészre koncentrált, ahol október közepén új polgármester állt a köz szolgálatába.
Az undergroundból összesereglett Citizen Naïv útja felfelé vezet, ugyanis a zenekar új albummal keresi közönsége kegyeit. Az együttes énekesnője az eltérő hangzásvilágról beszélt a Ponyvalegénynek.
Tolókocsiba nem kényszerült, de megbénult a főváros. Csütörtök este mondott csütörtököt Budapest szíve, a Hősök terét már nem érinthették az autó- és trolibuszok. A Ponyvalegény a helyszínen járt.