PONYVALEGÉNY


KÉPséges Budapest | 7. | István út

2023. április 27. - Horváth M. Attila

Megdöbbenünk, meghökkenünk, felháborodunk, meglepődünk, elmosolyodunk. A főváros tálcán kínálja a lehetőséget minderre, mert a téma tényleg az utcán hever. A 2023. március 30-tól indított, rendszeresen jelentkező rovatunkban egy-egy fotóval és néhány mondattal adjuk a köz tudtára, éppen miért is…

Tovább

Régi nóta: a nézését meg a lapjárását

Beszélgetés egy újságárussal, aki szerint már csak a negyven-ötvenéves korosztály olvas bármit is nyomtatásban

Az internet térhódításával egyre nehezebb az újságosok helyzete, hiszen a fiatalok többsége telefonon és leginkább a közösségi média felületein tájékozódik, az idősebbek meg már nem fogyasztják a nyomtatott tartalmat – minden bizonnyal anyagi megfontolásból.

Tovább

Csak nézünk majd a moziban

Hamarosan ismét tódulhat a nép a filmszínházakba, ám a közönség visszatérésének létszáma és a termekben való elhelyezése még kérdéseket vet fel

Ha minden jól megy, június 16-a után mintegy három hónapos kényszerszünetet követően ismét kinyithatnak a fővárosi és vidéki mozik.

Tovább

Lapra, magyar: az önkormányzati újságok helyzete a vál(asz)tások után

Tájékoztatás nélkül hagyott lakosok: a főváros VIII. és IX. kerületében több mint egy hónapja jelent meg a helyi nyomtatott médium legutóbbi száma

Az önkormányzati választások után négy héttel érdemes szétnézni a főváros néhány kerületében, már ami a helyi sajtótermékek megjelenését illeti. A Ponyvalegény az alábbiakban néhány azon városrészre koncentrált, ahol október közepén új polgármester állt a köz szolgálatába.

Tovább
süti beállítások módosítása