A rendszer működik. Veszélyben a „haza”, a mérések megmutatták: mennie kell. Az nem hír, hogy szombaton lemondott (khm...), az lett volna – mondjuk úgy – precedensértékű, ha rögtön megtörténik, de a fondorlatos módon, szellemileg lezüllesztett, ál-idealizált és leginkább következmények nélküli Magyarországon ez már-már egy Tom Cruise főszereplésével forgatott újabb akciófilm után kiáltana: lehetetlen küldetés.
EGER–MTK II. 2–4 |


Ugyan az 1957 és 1989 között megjelent népszerű hetilapot természetesen nem poroljuk le, ám a csapatsportágak fiatal reménységeit bemutató, 2024. január 5-én induló, Ifiújság címet viselő rovatunkban mégiscsak a magyar ifjúságé lesz a főszerep. Ezúttal Pálvölgyi Patrik, az Országos Kiemelt U19-es bajnokságban 11 lejátszott mérkőzés után 8 ponttal a 11. helyen telelő III. Kerületi TVE 17 esztendős játékosa
A 2021. október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy természetesen nem maradhat el a múlt és a jövő érintése sem. Akivel ezúttal elmerülünk a részletekben: Kreisz Náni, a Női NB II Keleti csoportjában 11 lejátszott bajnoki után 30 ponttal a tabella 1. helyén telelő Újpest FC játékosa.