PONYVALEGÉNY

Owusu Kwabena, a szerbiai borbély

Hátrányból fordítva a Csukaricski elleni kétgólos győzelemmel indította a Ferencváros az Európa Konferencialiga csoportkörét

2023. szeptember 22. - Horváth M. Attila

ftc_csukaricski_kopf.JPGfociakobon_ponyvalegeny_leadhez.pngFERENCVÁROS–CSUKARICSKI 3–1 | Izgalmasan indult, sima lett a vége: csütörtök este győzelemmel kezdte Európa Konferencialiga-csoportkörös szereplését az F jelű négyesbe sorolt FTC. Honlapunk a helyszínen járt, az alábbiakban érdekességekkel és fotógalériával színesített hangulatjelentésben számol be a több mint tizenhétezer embert vonzó eseményről.  

Kettőből semmi. Alapesetben most és persze a hét közepén a Groupama Arénában arról vitatkoz(ott vol)na a futballkedvelő, les vagy nem les, gól vagy nem gól. Amíg más sportágakban egyértelműen gyorsítják a játékot, itt a videózás megfakítja a szépséget - úgymint spontanitás, gyors döntés –, s mintha mérgezett almába harapna, megöli a futballt. A VAR jelenti a labdarúgás halálát, ám hogy sírásója, az egészen bizonyos. Csakúgy, mint ama törvényszerűség létrejötte, hogy az események a riválist segíti – mondjuk a ferencvárosi hátsó alakzat tagjai figyelhettek volna a félidő közepén Djordje Ivanovicsra, ám mert nem tették, a Csukaricski megszerezte a vezetést.  

var_p1030997.JPG

Szerencsére a Dibusz Dénes – Botka Endre (Sigér Dávid, 52. p.), Samy Mmaee, Ibrahim Cissé, Cristian Ramírez – Cebrail Makreckis, Mohammed Abu Fani (Mohamed Ben Romdhane, 74. p.) – Kristoffer Zachariassen – José Marquinhos, Varga Barnabás (Alekszandar Pesics, 67. p,), Owusu Kwabena (Lisztes Krisztián, 74. p.) tizeneggyel felálló Ferencváros nem omlott össze, de érezhető volt, hogy extra produkció kell ahhoz, hogy a jól romboló, tudatosan építkező, a széleket jól használó, s nem csupán lélektani előnyben lévő szerbeket megtörje. Az időhúzás, a bizonyos szituációkban bekövetkező szimulálás nem tette szimpatikussá a látogatót, ám dőreség volna azt gondolni, egyrészt más vetélytárs nem így tenne hasonló esetben vagy éppen a Fradi a Milan, az Arsenal, netán a Bayern München vendégeként.   

Az első felvonás hajrája szerencsére az FTC-é volt, amely előbb Varga Barnabás révén magabiztosan értékesített 11-essel egalizált, majd a sípszó előtt nem sokkal az addig is igen aktív, nem sokkal korábban büntetőt kiharcoló Owusu Kwabena parádés mozdulattal ágyúzott a hálóba – lám, olybá tűnt, a Ferencváros légiósa lesz a szerbiai borbély.  

A folytatás nem hozott ennyi lényegi eseményt, ám a rakkolás, a magas tempó továbbra is jellemzője volt az összecsapásnak. A labdabirtoklás alapján egyértelmű volt a Fradi-fölény, ám a futballban már számtalanszor bebizonyosodott, hogy a (mondjuk) 74% nem ér fel egy góllal, de még fél találattal sem. A Csukaricski játékosai mentek becsülettel, nem adták fel, lélekben is csupán akkor, amikor a hajrában a nem sokkal korábban becserélt Alekszandar Pesics a léc alá lőtt.   

A hazai publikum értékelte a látottakat, hiszen mindenkit az Álljatok fel, álljatok fel! Rigmussal szólított talpra szökkenésre, és bár az első Üllői úti mérkőzésén győzelemmel debütált a Máté Csabát váltó Dejan Sztankovics, a Csukaricski hazai környezetben el tudja tüntetni a Budapesten kétségkívül meglévő kétgólos különbséget. És bár még a visszavágó messze van, amennyiben az FTC háza táján komolyan gondolják a belga Genket és az olasz Fiorentinát is foglalkoztató csoportból való továbblépést, Szerbiában sem hibázhat a Fradi, amelynek tagjai ezúttal több mint tizenhétezer néző előtt, ha nem is lehengerlő álomfutballal, de meggyőző teljesítménnyel rukkoltak ki. Márpedig kezdetnek ez sem kevés.

csapatbuszok_img_20230921_210225.jpgEurópa Konferencialiga, F-csoport, 1. forduló 

 FERENCVÁROS–CSUKARICSKI 3–1 (2–1) 
Groupama Aréna, 17589 néző, vezette: Guillermo Cuadra (Porras Ayuso, Estévez Iglesias) – mindhárman spanyolok 

Gólszerző: DJORDJE IVANOVICS (0–1) a 26., VARGA BARNABÁS (1–1, 11-esből) a 44., OWUSU KWABENA (2–1) az 51. (45+6.), ALEKSZANDAR PESICS (3–1) a 79. percben 

----------------------------------------------------------------

A meccs... szotyi_tokmag_img_20230921_183445.jpghangulata:  Az FTC szurkolói ezúttal is kitettek magukért, nagyszerű miliőt teremtettek, csütörtök este is valódi katlant varázsoltak a Groupama Arénából. Ugyanakkor már a kezdés előtt megadta az alapot a megannyi kitelepült árus, hiszen a népligeti metróaluljáróban ugyanúgy lehetett sálat vagy pólót vásárolni, mint a felszínen, ahol az elmaradhatatlan ropogtatnivaló páros, a szotyi és a tökmag ezúttal is slágerterméknek számított. Ami a kereskedők szerencséje, az volt a szurkolóké is: nagyszerű, nyár végi futballidő fogadta a társulatokat és a szép számban kilátogató szurkolókat. 

gellei_p1040916.JPG...látogatói:  A találkozóra számtalan szakember volt hivatalos, ezen sorok írója a lefújás után nem sokkal a manapság Soroksáron Lipcsei Péter munkáját segítő, az FTC-hez szintúgy ezer szállal kötődő Dejan Milovanoviccsal és a legutóbb a REAC-ot irányító Nagy Sándorral is szót váltott. Utóbbi kérdésünkre elmondta, hogy a rákospalotaiaktól való távozása után jelenleg nincs csapata, ám – és ezt már mi tesszük hozzá – érthető módon a szakmai kíváncsiság miatt a helyszínen kívánta megtekinteni az FTC első EKL-csoportkörös összecsapását. Rajtuk kívül is kilátogattak a Groupama Arénába ismert, elismert szakvezetők, többek között a magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya, a 2005 és 2007 között a zöld-fehérek kispadján ülő Gellei Imre, valamint az egyesület korábbi labdarúgója, Rob Kornél is a helyszínen tekintette meg a Ferencváros–Csukaricski mérkőzést. 

biztonsagi_p1050304.JPG...egyenjogúsága:  Meglehet, sokaknak fel sem tűnt a nagy kavalkádban, de a publikumot pásztázó vigyázó őrszemek között, a kispadokkal szemközti oldalon feltűnt egy hölgy is, és miután tudomásunk szerint a stadion azon részén nem történt semmi rendkívüli esemény, a feladatát kiválóan látta el. Csakúgy, mint Porras Ayuso. Nevezett sporttárs volt az FTC–Csukaricski találkozó egyes számú asszisztense, akiről azt érdemes tudni, hogy nő létére tizenhat esztendősen vett részt élete első hivatalos labdarúgó-asszisztens.JPGmérkőzésén játékvezetőként. Bár hölgyek esetén nem ildomos a kort firtatni, csupán a tényszerűség kedvéért jegyezzük meg, hogy a manapság 36 éves Porras Ayuso 2019 augusztusában a spanyol bajnokság első női asszisztenseként a Mallorca–Eibar találkozón közreműködött, míg tavaly ősszel a Napoli–Liverpool Bajnokok Ligája-csoportmeccsen debütált a BL-ben a játékvezetői csapat tagjaként. Miután nem lehet neki felróni kirívó, netán a győztes kilétét vagy legalábbis végeredményt befolyásoló befolyásoló bakit, rá is vonatkozik ama megállapítás, hogy jól, a társaival összhangban működött közre. VAR ide, VAR oda, a modernkori helyszíni videózás nem az asszisztens hibája, a varroda pedig egyre inkább már egy másik történet. 

mez_p1050650.JPG

...kérései:  Az ezúttal csereként bevetett és a harmadik Fradi-találatból oroszlánrészt vállaló ifj. Lisztes Krisztián dresszére mindkét kapu mögött fájt a drukkerek foga, legalábbis a kifüggesztett, fej fölé tartott mini molinók tanúsága szerint. Mindez persze egyáltalán nem meglepő, elvégre a kevés magyar labdarúgót foglalkoztató Ferencváros nagy ígéretéről van szó, aki, ha így folytatja, minimum eljuthat arra a szintre, ahol most Szoboszlai Dominik tart. Hogy mi lett a mez sorsa, arról nem szól a fáma.  

gyerkoc_p1050728.JPG...cukisága:  És akkor a pöttöm legény nagy sprintet vágott ki! Ekkor már túl voltunk a négy találatot és első félidei izgalmat hozó meccsen, de a gyerkőcöt mindez mit sem érdekelte. Szaladt, egyre jobban s fürgébben szedte a lábait, míg végül a kapuig rohant. Csakúgy, mint a meccset eldöntő szépségdíjas gólt szerző édesapja, Alekszandar Pesics, aki nem sokkal a gyerekjáték után a karjaiba vette gyermekét és meg sem állt vele a biztonságot adó széksorokig.  

A bejegyzés trackback címe:

https://ponyvalegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr10018219439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása