SZENTES | Augusztus 11-én ünnepli negyvenedik születésnapját a város szülötte, a Ferencváros, a Felcsút, a Szigetszentmiklósi TK és a Diósdi TC korábbi élvonalbeli labdarúgója, a sportpályafutása befejezését követően edzőként dolgozó Csurka Zoltán. Az alábbiakban a nagyszerű sportembert köszöntjük – Isten éltesse sokáig!
Nem hordozott a tenyerén. Lassú keringővel indított, aztán úgy megtáncoltatott, hogy beleszédültél. Hagyta, hogy eless. Szótlanul nézte, ahogy feltápászkodsz, aztán újra csak némán leste, ahogy kidőlsz, mint a sárga sütnivalóval telepakolt krumpliszsák a Fővám téri vásárcsarnokban az egyformán piros rekeszekbe zúdítás közepette. 2005-öt írtunk, Csuri, és Te, az ifjonti hévvel, lelkesedéssel megáldott fiatalember nem ölelted kedvedre a feljebbvalót. Amikor azt hitted, minden sínen van, és már “csak” küzdeni kell, beverekedni magad a csapatba, a sors ismét elfordította a fejét, pedig nem kellett volna.
Hihetetlen győzni akarás jellemzett mindig is, és bár sosem beszéltünk erről, őszintén tiszteltelek ezért. Pardon: ezért is. Mert ahogy stoplist és klottgatyát húztál, átlépted a mészcsíkot, mintha megszűnt volna körülötted a világ. Ott, a balszélen gürcöltél ezerrel, miközben melletted-előtted Rubold Péter, Aczél Zoltán vagy éppen Várhidi Péter mondta a magáét teli torokból, olykor teátrális mozdulatok közepette.
Ma már más világ van, mint a 2000-es évek hajnalán, éppen ezért mondom, igenis legyél büszke arra, hogy az NB I-es Ferencvárosban futballoztál, hogy a Zalaegerszeg ellen debütáltál, s Lipcsei Péterrel, az ikonnal együtt játszhattál, a nagy elődök nyomdokaiba léphettél. Nézz végig a névsoron, mármint a maiakon, ki az, akire valóban felnézhet a zöld-fehér tábor, akiért tűzbe-lázba jöhet? Nem az influenszereknek vagy előadóművészeknek csúfolt műszurkolókról beszélek, hanem azokról, akik ízig-vérig fradisták. Mit mondasz egy ötéves gyereknek, aki elájul a Könyves Kálmán körúton, amint meglátja a monumentális épületet, miért akarjon ehhez az egyesülethez tartozni, már persze a csodálatos múltat leszámítva? Legyél te is Mikimano Quasimodo vagy Hepehupa Gyengegyusza?
A futball persze örök szerelem Neked is, nekem is. Csak az idő rohan, talán annál a remek adottságú fiúnál is jobban, aki kirobbanó erejével, példaértékű hozzáállásával, kiváló harci szellemével szinte mindent pótolt a pályán, ott a balszélen, és aki éppen ma negyven esztendős. Miután van elszámolnivalója feléd a feljebbvalónak, aligha túlzó vagy teljesíthetetlen a kérés: Isten éltessen még nagyon sokáig!
Edzőként is letette a névjegyét Közel egy évtized után visszaintett a múlt, merthogy amit néhány hónapja a megyei másodosztályban megéltek a Diósdi TC labdarúgói, nagyjából ugyanezt tapasztalták a 2014/2015-ös szezonban az NB III Nyugati csoportjában versenyző DTC tagjai. Azt az évadot a később Biatorbágyon is szerepet vállaló Csurka Zoltán vezetésével a kispadon tudta le az együttes – ám a sikerekhez ugyanúgy hozzátették a magukét, így abszolút megérdemli a szakmai stáb többi tagja is, hogy megnevezzük őket ábécé-sorrendben: Gindl István, Lukács Tamás, Merkl Norbert és Orenstein József –, méghozzá valamirevaló pénz nélkül, holott a játékosok megegyeztek, akikkel kellett (illetve nem kellett volna...), és mivel nem jutottak hozzá a járandóságukhoz, több mint bravúrkategória, hogy az a hihetetlenül jó szellemiségű társaság Csanálosi Patrikkal, Girán Mátéval, Gubacsi Zoltánnal, Kozma Milánnal, Májer Gergővel, Németh Gáborral, Patály Jánossal, Pintér Dominikkal vagy éppen Solymos Zoltánnal 47 pontot gyűjtve a tabella harmadik helyén végzett. Meglehet, ilyet egy edző ugyanazzal a csapattal csak egyszer tud véghez vinni, Csurka Zoltánnak sikerült. Aligha kérdés: ért hozzá. (H. M. A.)
