ROMÁNIA | Idegenben mindig jó az iksz. Az egykori szövetségi kapitány, a nemrégiben az 1994-es bajnoki cím harmincadik évfordulóját ünneplő Vác FC korábbi szakvezetője, Csank János mondogatta mindezt, és a Gyergyószentmiklósi VSK háza táján alighanem hasonlóképpen gondolkodnak. A labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportját gond nélkül megnyerő társulat ugyanis a harmadik vonalba jutásért vívott osztályozó első meccsén a Ferencvárost és a Soroksárt is megjáró Hodgyai Lászlóval a kezdőcsapatában 1–1-re végzett a Rășinari otthonában.

A tehetség mindig utat tör magának. Olykor ketten is figyeltek rá, de ez sem volt elég. Kézzel vagy lábbal, becsúszva, esetleg kalimpálva megakadályozni a gólszerzésben nem egyszerű feladat, márpedig Hodgyai László hozta, szállította a találatokat, meg sem állva összesen harmincegyig. Aki ezeket a mondatokat olvassa, aligha gondolná, hogy az alábbiakban olyan futballistáról lesz szó, akinek az aktív játék már nem elsődleges, pedig a pályafutása során a kapus kivételével minden poszton megforduló sportember labdarúgóként már nem, csak edzőként térne vissza Magyarországra.  

A hét utolsó napján az év legfontosabb mérkőzését vívták? 

Igen, vasárnap játszottunk a feljutásért az ACS Păltiniș Rășinari ellen, erre készültünk egész évben – indította a honlapunknak adott interjúját a magyar szurkolók szeme elől némiképp eltűnő Hodgyai László, a Gyergyószentmiklósi VSK 32 éves kiválósága, aki hazánkban a Ferencvárost, a Soroksárt, a Csákvárt és a Jászberényt erősítette, és aki jelenlegi alakulatával már a június 23-án, vasárnap 16 óra 30-kor kezdődő, hazai környezetben sorra kerülő visszavágóra koncentrál. – Masszív csapat, de remélem, sikerül még pozitívabb eredményt elérni és ezzel megkoronázni a szezont.   

Mennyire nehéz megtalálni a kellő egyensúlyt manapság, amikor utánpótlásedzőként dolgozik, miközben végzi a B-licences képzést és mellette futballozik?  

Visszatekintve az elmúlt évre, nagyon nehéz beosztani mindent úgy, hogy megfelelően helyt álljon az ember minden téren. Megfelelő szervezéssel, rangsorolással és kellő energiával minden megoldható, ahogyan a példa is mutatja. 

Szándékosan hagytam a végére az aktív játékot, mert immár nem ez élvezi a prioritást. Nehéz volt meghoznia azt a döntést, hogy mindinkább edzőként szeretne érvényesülni?

Mivel egész eddigi életemet a labdarúgás töltötte ki, nem volt kérdés, hogyha eljön a pillanat, akkor is a futballban szeretnék tovább dolgozni. Persze nem hagytam teljesen abba a játékot sem, amikor időm engedi, járok kispályás focira is a barátokkal, és persze a gyergyói focicsapat aktív tagja vagyok. 

Mindig is úgy volt vele, hogy előbb vagy utóbb majd trénerként akar boldogulni? 

Ez volt a terv, igen. A szüleim mindketten nyugalmazott matematikatanárok, így nem áll messze tőlem a pedagógia és a tanítás. 

Privátban azt említette, Magyarországra már nem játékosként, hanem edzőként térne vissza. 

Így van, bízom benne, hogy a licenszek elvégzése társul sikerrel, illetve sikerekkel is, és majd felfigyel rám akár külföldön, akár Magyarországon néhány csapat, amelyek szívesen látnának a soraikban. 

Az itthon játszott meccsei közül van olyan, amely a szívének igazán kedves? 

Nagyon sok szép emlékem van hála Istennek, hiszen sikerült a Fradi második csapatával és a Soroksárral is megnyerni az NB III-at, sőt, utóbbival a feljutást is megünnepelhettük. De a legemlékezetesebbek közé az a két esemény tartozik, amikor egy bokaműtét után az Újpest II. ellen léphettem először pályára, méghozzá kezdőként, amivel meg is lepett Lipcsei Péter vezetőedző és sikerült betalálnom szinte az első labdaérintésemmel. Továbbá az az emlék is kedves számomra, amikor Csepelen játszottunk, és ott volt a Fradi-tábor. Ennyi ember előtt még nem volt lehetőségem játszani, tízezer szurkoló nagyon hangos tud lenni, főleg a zöld-fehér hívek. 

Miközben önökre osztályozó mérkőzések vártak, idestova egy hete a futballszerető közvélemény Németországra figyel. Mit vár az Európa-bajnokságtól, egyáltalán számít bármilyen szakmai újdonságra?  

Nincs semmiféle elvárásom. Tudom, hogy nagyon jó meccsekre számíthatunk, hiszen mindegyik csapat a legjobb arcát szeretné mutatni. 

Szerencsére újabban már-már a kontinenstorna visszatérője a magyar válogatott. Két vereség után mire számít legjobbjainktól?  

 Azt várom tőlük, hogy megint az alázat, az odaadás, a csapatszellem, a küzdeni akarás jellemezze a játékukat, és akkor mindenképp győztes csapatról fogunk majd ismét beszélni.