CSEPEL-CSEP-GÓL–PESTSZENTIMRE 1–0 | Kétórás küzdelem után a lehetőségei alapján abszolút megérdemelt győzelmet aratott a pályaválasztó Budafokon, a Budapest Kupa fináléjában, ám csak kevés hiányzott az előzetesen esélytelenebbnek tartott társulat csodájához.  

Elnézést a tévedésért! Néhány nappal ezelőtt ugyanis terjedelmes beharangozónkban úgy fogalmaztunk, a két gárda erősségeit ismerve biztos nem lesz dögunalmas 0–0 a Budapest Kupa fináléja. Lássuk meg a rosszban a jót: kilencven perc után gól nélküli döntetlenre álltak a felek, de aki ott volt a Promontor utcában, tanúsíthatja, a találkozó távolabb állt a dögunalomtól, mint Lionel Messi Párizstól. A Csepel-Csep-Gól indította útjára a labdát és nem csupán képletesen ragadta magához a kezdeményezést. Várható volt – tehetjük hozzá, miként azt is, hogy nem csupán feszültnek, kissé görcsösnek is tűntek a pályaválasztó tagjai. Az elmúlt hétvégén 0–0-ra végeztek Zsivoczky-Pandel Péterék a Csepel UFC-vel, amivel, ha matematikailag nem is, de gyakorlatilag eldőlt, nem lesz bajnok a XXI. kerületi legénység – már megint nem...  

Sok idő nem volt mindezen rágódni, mert a csapatok nem sok időt hagytak az elmélkedésre. A Pestszentimre jól megszervezte a védekezést, és ennek nem mond ellent az sem, hogy a PSK kapusának, Iváncsik Norbertnek akadt dolga jó néhányszor. Egy ízben úgy tűnt, meg is sérült a cerberus, de szerencsére tudta folytatni a játékot. És ha már a kapusoknál tartunk, mindennél többet elmond az a tény, hogy az első félidőben a túloldalon mindössze egyszer kellett valódi lehetőség után labdához érnie Szűcs Krisztiánnak, ami még akkor is igaz, ha hozzátesszük, a játékrész közepétől kezdett igazán magához térni az imrei brigád.  

A folytatásban csak kósza ellentámadásokra futotta a PSK erejéből – nem meglepő módon ez is volt a társulat célja a saját kapuja előtti figyelem és fegyelem maximális fenntartása mellett –, amely jól tördelte a játékot és próbálta megbecsülni a labdát, hiszen ahogy telt-múlt az idő, érezni lehetett, a csepeliek váltak egyre feszültebbé.

A rendes játékidő végéhez közeledve sem lankadt a pestszentimrei koncentráció, ha nem ért közbe egy fej vagy egy becsúszó láb, még mindig ott volt az ihletett formában védő Iváncsik Norbert, akit (az éppen a saját közönsége előtti) védései után a publikum tagjai kórusban éltettek.  

A kétszer tizenöt perces hosszabbításnak csepeli részről megvolt az a veszélye, ha nem változik az eredmény, ahogy egyre közelebb kerülnek a csapatok a lefújáshoz, az a Pestszentimre erejét sokszorozza meg. A kérdés már csak az volt, kihúzza-e a PSK kapott gól nélkül, egyáltalán ki lehet-e bírni ekkora nyomást, amikor már fáradtak és egyre-másra görcsölnek be a lábak? Nem sikerült, a rendes játékidő vége előtt becserélt friss Pásztor Péter bevette az imreiek kapuját a 96. percben.   Onnan nézve persze ez volt a realitás akkor, amikor a közelmúltban a kispadon Lázok Jánost váltó Takács László például ténylegesen bele tudott nyúlni a meccsbe úgy, hogy még a második félidő hajrájához közeledve a szélvészgyors Seregy Tamást dobta csatába. Mindennek azért van és volt jelentősége, mert a jobb oldalon az ugyancsak fáradhatatlanul robogó, ellenfelénél a százhuszadik perchez közeledve labdával is sokkal gyorsabb Torda Bencét kellett volna valahogy megállítani.  

Nem vitás, a jobb csapat nyert, a Csepel-Csep-Gól megérdemelten vihette haza a trófeát, miközben érzékelni kell a másik oldalt is: a PSK több mint kilencven percen keresztül fantasztikus csapatmunkával – a kiváló fizikális állapotnak örvendő, negyvennegyedik (!) életévében járó Mészáros Dániel ugyanúgy végighajtotta a százhúsz percet és ha kellett, visszazárt védekezni, mint tízen- vagy huszonéves társai – és egy parádés egyéni teljesítménnyel az eredményben nem láttatta a meglévő tudáskülönbséget, miközben ahogy az életben, úgy a sportban sincsen „ha”, mégis megkockáztatjuk: amennyiben tizenegyes-párbajra került volna sor, a főváros XVIII. kerületébe került volna a serleg. Egy álommal szegényebbek maradtak a pestszentimreiek – igaz, akkor mit mondjanak az elmúlt hétvégén a szembejövő valósággal újfent találkozó, ezúttal viszont felszabadultan, önfeledten ünneplő csepeliek...?  

INTERJÚ | TAKÁCS LÁSZLÓ: „Végre tudjunk valamit felmutatni”  

Egy percig sem pihent. Ha kellett, hevesen gesztikulált, ha úgy hozta a helyzet, valódi hadvezérként irányított a játéktér széléről. Végig űzte-hajtotta az övéit, együtt élt a meccsel – aminek kupadiadal lett a jutalma. 

Zuhant az a bizonyos onnan fentről? 

Nem is azt mondanám, hogy nagy kő esett le a szívemről, hiszen nagyon szerettem volna megnyerni ezt a kupát – felelte szerda este fél tíz után nem sokkal Takács László, a Csepel-Csep-Gól Kispesten nevelkedő 32 esztendős labdarúgója és edzője, akivel kapcsolatban talán nem mindenki tudja, de azért is különleges volt számára ez a finálé, mert 2015 őszén az akkor még a fővárosi másodosztályban szereplő Pestszentimrei SK színeiben tizenkét bajnokin két gólt is szerzett. – Hat éve focizok Csepelen, nagyon sok mindent megéltem, de ilyen győzelem még nem volt közte. Kiesés, úgymond bajnoki döntők elbukása, két éve a Budapest Kupa-döntő elvesztése ugyancsak hosszabbításban. Mi, akik régóta itt vagyunk, azért is vágytunk erre a sikerre, hogy végre tudjunk valamit felmutatni, és ezért mindent megtettem én is a magam módján. Nagyon örülünk, hogy ez végre sikerült! 

Min múlott? Mert a találkozó egyes szakaszaiban domináltak, de kívülről azt lehetett érezni, nagyon görcsösek a játékosok. Jól láttam? 

Igen, egy kicsit túlizgultuk ezt a mérkőzést, de meg kell mondanom, le a kalappal az ellenfél előtt, mert végig nagyon szervezetten és tudatosan játszott, nagyon nehéz dolgunk volt ellene, nem véletlen, hogy százhúsz percig tartott a meccs. Ezúttal nem a jó játék és a szép futball volt a döntő, hanem tényleg az, hogy akartunk, vitt előre a szívünk. Ez valóban igazi finálé volt, itt nincs esélyes, nincs lefutott meccs, mindenki belead mindent és a végén apró dolgok döntenek. Két éve is hasonló találkozót játszottunk, akkor mi voltunk a vesztesek, a 117. percben kaptunk ki – ezúttal mi nyertünk. Az élet akkor elvett, most adott nekünk egy kicsit. 

Mennyire nehéz azt beugró edzőként megélnie, hogy bár örülnek a szurkolókkal, a vezetőséggel és egymással, de igazán mégsem csaphatnak a lovak közé, ha nem akarják, hogy szombaton mások ünnepeljenek – önök ellen. 

Értem, mire gondol. Tudtuk már az elején, hogy szombaton fontos bajnoki vár ránk, így szolidan fogunk csak ünnepelni, és másnaptól készülünk az Unione elleni mérkőzésre. De ez a feladatunk, ezért dolgoztunk egész évben, hogy a szezon végén még fontos találkozókat játsszunk. Az Unione ellen is úgy lépünk pályára, hogy meg akarjuk nyerni azt az összecsapást is. Bízunk benne, hogy ez a kupagyőzelem erőt fog adni a szombati találkozóra.  

INTERJÚ | ZSIVOCZKY-PANDEL PÉTER: „Megünnepeljük – szombaton”  

A szerda nem az ő napja volt – pedig dehogynem. Jóllehet, a bajnokság végén alighanem gólkirály lesz – huszonhét találatnál jár huszonnégy lejátszott mérkőzés után –, ezúttal nem bizonyult eredményesnek, no de kit érdekel ez akkor, amikor kupadiadal a vége? 

Az öröm pillanataiban mit lehet mondani? 

Azt, hogy ilyen mérkőzésre számítottunk, a Pestszentimre nagyon megnehezítette a dolgunkat, jól védekezett – felelte Zsivoczky-Pandel Péter, a Csepel-Csep-Gól FC 26 esztendős támadója, a gárda kapitánya szerda este fél tíz után nem sokkal. – Minden tiszteletet megérdemel az ellenfél csapata, amely nagyon masszív volt, a keménység felső határát is súrolta, de nekünk ehhez kellett alkalmazkodnunk. Amit nyilatkoztam a finálé előtt, bejött: akkor fogjuk behúzni ezt a mérkőzést, ha kimaxolja mindenki az energiaszintjét. Ez megtörtént, mindenki az utolsó leheletéig küzdött, és a végén meg tudtuk nyerni a találkozót, ami hatalmas boldogság. 

Görcsös volt a csapat. Ez a nagy tétnek tudható csak be vagy annak, hogy az előző hétvége nem úgy alakult, ahogy eltervezték? 

Úgy gondolom, a hétvégéhez nincs köze, viszont egy kupadöntő mindig stresszes. Volt, akinek ez volt az első ilyen komoly téttel bíró mérkőzése a pályafutása során, illetve itt voltunk mi, akik már megéltük egy kupadöntő elvesztését, és lehet, hogy ez is benne volt a fejekben. Nem volt mindig olyan a játék, amit szerettünk volna, de folyamatosan próbáltuk nyomás alatt tartani az ellenfelet. Úgy gondolom, ez meg is történt, és aztán a második félidőben őröltük fel őket folyamatosan, ami végül százhúsz percig tartott, de hát soha rosszabb dolgunk ne legyen, ha kupákat tudunk nyerni! 

Azt mennyire nehéz megélni, hogy nem ünnepelhetnek felhőtlenül, ha nem akarják, hogy ugyanezt megtegye az Unione önökkel szemben szombaton? Azaz megint oda kell tenniük magukat – szerencsére nem százhúsz, csak kilencven percig. 

Megünnepeljük ezt a kupagyőzelmet – szombaton. Úgy gondolom, ezen most mindenkinek túl kell lendülnie, még ha amatőr szintről is beszélünk. A hétvégi fontos mérkőzés, el akarjuk vinni a három pontot a III. Kerület-pályáról, úgyhogy ez most egy szolid, visszafogott ünneplés lesz, aztán ha az Unione elleni meccset is behúzzuk, lesz egy nagyobb.  

INTERJÚ | SZŰCS KRISZTIÁN: „Ez a legszebb nap”  

Sem vasárnap, sem szerdán nem kapitulált. Amíg a hétvégén üröm vegyült az örömébe, ezúttal már teljes volt a boldogság. 

Nagy feszültség szakadhatott ki önből, mert a kilencvenhatodik percben úgy sprintelt ki a kispadhoz ünnepelni, mint akit kergetnek. 

Feszültségnek nem mondanám, inkább a győzni akarásnak volt ez köszönhető – mondta szerda este fél tíz előtt néhány perccel fülig érő szájjal Szűcs Krisztián, a Csepel-Csep-Gól FC 22 esztendős kapusa. – Felfokozott hangulatú minden döntő és nagyon meg akartuk nyerni. Ez kicsit látszott is a csapat futballján, nem játszottunk a legjobban, de hála Istennek, Petike, a fiatalunk eldöntötte. Nagyon örülök neki, ezt most meg fogjuk ünnepelni és készülünk tovább. 

Mindvégig koncentrálnia kellett, hiszen nem akadt sok munkája – éppen ezért minden mozdulatnak jelentősége lehet. Nehéz ügy? 

Így igaz, éppen ezért az ilyen találkozók során mindig próbálom magam meccsben tartani, folyamatosan kommunikálok a mezőnyjátékosokkal. Amikor mi támadunk, akkor is, és bár kevés dolgom volt, azt gondolom, azt elég jól megoldottam. 

Ha futballpályafutása során a Csepel UFC elleni múlt vasárnapi volt talán a legrosszabb, ez a májusi szerda az élete egyik, ha nem a legszebb napja? 

Abszolút ezt gondolom a csúcsnak. Ugye, sajnos két éve veszítettünk, most nyerni tudtunk. Ez a legszebb nap, és ezt szerintem mondhatom az összes csapattársam nevében!