PONYVALEGÉNY

Főváros: forgalmi zavar

Turista legyen a talpán, aki kiigazodik: nem egyszerű a nyári tömegközlekedés, hiszen bizonyos szakaszokon a hármas metrót és a négyes-hatos villamosokat is buszokkal pótolják

2020. július 29. - Horváth M. Attila

img_20200727_165154.jpgMég jó, hogy a COVID-19 Magyarországon is feltűnt, mint annak idején Eddie Murphy, Madonna vagy éppen Terence Hill. Ezt a mondatot persze ne tessenek teljesen komolyan venni, az ellenben nem vitás, hogy legalább kevesebb turista szenved a budapesti tömegközlekedést választva – igaz, annál több hazánkfia.

img_20200727_165112.jpg

Az Arany János utca és a Ferenciek tere után a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomás is kilőve – legalábbis egyelőre, már ami a hármas metrót illeti. Az állomások persze elérhetők, csak éppen az alagutas kék monstrum helyett felszínivel, és az ezzel járó kisebb-nagyobb kényelmetlenségek mentén. 

img_20200727_164618.jpg

A nagykörutat érintő 4-es és 6-os villamos külön-külön nem jár, hiszen 4-6 jelzéssel robog a Corvin-negyed és a Széll Kálmán tér között, ami egyúttal azt is jelenti, hogy az előbbi kieső vonalának pótlására Újbuda-Központig közlekedik busz, míg utóbbi helyett a Corvin-negyedtől a Móricz Zsigmond körtérig zakatolnak a csuklós járatok. 

img_20200721_181116.jpg

A deja vu-érzés érthető, hiszen az elmúlt esztendők során alig akadt olyan év, amikor ne újítottak volna fel valamit, legyen szó elnyűtt aszfaltburkolatról vagy sínpályáról. Márpedig a tomboló hőség még rátesz egy lapáttal az utazóközönség ingerküszöbére, amikor az ember menne, caplatna zsemlével, parizerrel, libatepertővel és „kettőnyolcas” tejjel megpakolt szatyorral, de nem tud, mert itt is, ott is hömpölygő tömeg, és még a kezében hurcibált vacak is piszkosul nehéz. 

img_20200712_173721.jpg

Az iskolaszünet miatt érthető a felújítások legforróbb évszakra történő időzítése, csakhogy kérdés, szeptemberben egyáltalán kell-e ünneplőruhába bújni, baracknektárral nem leöntött fehér inget húzni, csokornyakkendőt a nyakba akasztani évnyitó gyanánt, de ez már egy másik történet – a COVID-19 főszereplésével.

A bejegyzés trackback címe:

https://ponyvalegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr8516084924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása