Mint a heringek, csak úgy lehet utazni csúcsforgalomban, ráadásul késnek, adott esetben kimaradnak a járatok, megannyi bosszúságot okozva a tömegközlekedőnek. Sok rosszat lehet mondani a BKK-ra, de ezúttal fókuszáljunk a pozitívumokra, elvégre abból is akad.
Nem könnyű megmoccanni. Sőt, már-már a levegővétel is luxusnak számít, pedig nem is ungarische forintért adják. A hármas metrón való fészkelődés a Kálvin tértől a Pöttyös utcáig felér egy ducitréninggel, hiszen ha lekászálódik az állott, nem egyszer áporodott szagú, a Givenchy felfokozott felhőjével még véletlenül sem összetéveszthető, naponta tízezrek által használt szerelvényről az ember, patakokban folyik róla a verejték, pedig nem csinált fejkörzéssel vegyített guggoló- vagy szökkenő gyakorlatokat, csupán egy helyben, mozdulatlanul állt a befülledt, fullasztó, semmihez sem hasonlítható kocsiban.
Idestova két héttel ezelőtt, június 15-én, csütörtökön és 16-án, pénteken nem a jól megszokott, örök körforgásra emlékeztető, sírva nevetős, hisztizős gyerekzsivaj, hanem jóízűen kacarászó, június idusának minden percét élvező népes babazsúr tagjaiba botolhatott az, aki a Kálvin téren igyekezett a frissnek éppenséggel nem nevezhető, ám mégiscsak szabad levegőre. A csúszda, a mászótorony vagy a csobogó víz helyett játékokkal teli medence, egy-egy elgurult labda vagy rosszul sikerült lecsusszanás – elég volt csak végignézni rajtuk – mosolyt csalt a legedzettebb mimikájú felnőttek arcára is.
Kedves fesztiválozók! A játszótéri játékokat úgy használjátok, hogy haza is metróval mehessetek, ne a nínóval!
(Mókás figyelmeztetés a Kálvin téren létrehozott Metrófesztivál területén önfeledten szórakozó gyereksereg tagjainak)
Aki pedig ennél melankólikusabb, mégis komolyabb eseményre vágyott, annak a nemrégiben átadott Lehel téri metróállomáson egykedvű férfi billentyűzte a talpalávalót, miközben a tömeg a szabadtéri, pardon, aluljárói kiállításon archiv felvételek sokasága megtekintése közepette idézhette fel a múltat, hogy volt, mint volt a hármas metró kezdetén. Az persze bizonyos, hogy valamikor egyszer a távoli jövőben a Metrófesztivál is fekete-fehér képkockákon elevenedik meg, mint hang nélkül mesélő történelem.
