A hír nem múlt századbeli, sőt, nagyon is friss. A nemzet igyekezetből, lelkesedésből és szorgalomból, de legfőképp becsületből példát mutató, nem feltétlenül neves plasztikai sebészeknek köszönhetően tisztességben megfiatalodott gázszerelője, Magyarország mesehőse, Mészáros Lőrinc kezébe nem rozsdás csavarhúzó, hanem a Vodafone került.
Akadtak, akik ekkor virtuális fityiszt mutatva lemondták a kábeltévét és unott képpel a zsizsikes VHS-felvételeket bámulták naphosszat Charles Bronsonnal, Franco Neróval vagy az újhullám mindig elfoglalt üdvöskéjével, Michelle Wilddal, míg mások egyszerűen a megfiatalodást választották és átvonszolták magukat az egykorvolt Pannon GSM-hez, és így lettek hűha hetvenesekből hirtelen húszasok.
A piros-fehér színek körül azonban mindig történik valami. A Vodafone ha nem is váratlanul, de egyszeriben One lett, jóllehet, a cég ügyfélfogadást is biztosító irodahelységeiben még a régi cégnév virít. Mindez nem kritika, sokkal inkább tény, ugyanis a hét első felében, aki a szolgáltató honlapjára kattintott, meglepve tapasztalhatta, hogy a vibráló virtuális világban minden sokkal gyorsabban végbe megy, mint a való életben.
A névválasztás egyébként természetesen nem véletlen, lévén a Vodafone, a Digi, az Antenna Hungária és az Invitech összevonásával egybeolvasztott cég ugyan a Magyar Telekom mögött csak második mintegy ötmillió előfizetőjével, de az élre törekszik. Ami a nyitást illeti, abban a Nyugati pályaudvarnál lévő Westend bevásárlóközpont könyvelheti el az első(bb)séget, ám a tervek szerint a továbbiakban 98 településen összesen 135 kirendeltsége lesz a Vodafone-ból lett One-nak.