Levenni a polcról a Fonográf első, bordó borítójú nagylemezét, meghallgatni újból Korda György Aranyalbumát, netán ismét megnézni a zseniális Jim Jarmusch egyik klasszikusát, az Éjszaka a földönt nem ördögtől való gondolat.

Kezeit csókolom, Matildka, adja csak azt a kicsi kecses kacsóját, felsegítem ezen a magas lépcsőn, így ni! Huppanjon le ide velem szemben, nézze csak a Dimitrov tér monumentális Vásárcsarnokát, ahol van minden, ami szemnek, szájnak ingere! 

A tekintet aztán a mindent, csak az enyhén dudorodó bokát nem elfedő, végeláthatatlanul hosszú szoknyára vetül, amit szemérmes pillantások kísérnek.  

Nagyjából ötven évet utaztunk vissza az időben – és ugyanennyit megtehetünk, ha valamelyik nyári hétvégén valamelyik nagyobb tömegközlekedési csomóponton járunk, ahol egyszer csak feltűnik a harmonikaajtókkal ellátott, régen látott ZIU-trolibusz vagy a síneken guruló, a légkondicionálást hírből sem ismerő, zötykölődve rázkódó, szó szerint fapados, nagyablakos csodajárgány csilingelő járművezetővel, integető kalauzzal. 

Nosztalgiázni jó. Nosztalgiajáratra szállni pedig olyan, mint az Exotic-féle Trabantba: élvezet. Gyorsabban száll, mint a képzelet.