VÁC | Visszatért korábbi sikerei színhelyére Vén Botond, aki a Pest megyei I. osztályon belül váltott klubot a téli átigazolási szezonban.
VÁC | Visszatért korábbi sikerei színhelyére Vén Botond, aki a Pest megyei I. osztályon belül váltott klubot a téli átigazolási szezonban.
Ugyan az 1957 és 1989 között megjelent népszerű hetilapot természetesen nem poroljuk le, ám a csapatsportágak fiatal reménységeit bemutató, 2024. január 5-én induló, Ifiújság címet viselő rovatunkban mégiscsak a magyar ifjúságé lesz a főszerep. Ezúttal Cserép László, az I. osztályú U19-es bajnokság Alap csoportjában szereplő és 11 mérkőzés után 15 ponttal a 6. helyen álló Zalaegerszegi TE FC 18 esztendős játékosa vállalkozott arra, hogy feleljen a nem is mindig könnyű kérdésekre, felvetésekre.
BUDAÖRS | Másfél szezon után elhagyta a Paksi FC-t és visszatért az egyik legszebb Pest megyei város futballcsapatához ifj. Schrenck Rajmund, aki már be is mutatkozott a BSC-ben, méghozzá nem is akárhogyan.
A 2021. október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy természetesen nem maradhat el a múlt és a jövő érintése sem. Akivel ezúttal elmerülünk a részletekben: Farkas Nina, a Női NB I-ben 12 forduló után 8 ponttal a tabella 10. helyén telelő KÉSZ-St. Mihály-Szeged játékosa.
Ugyan az 1957 és 1989 között megjelent népszerű hetilapot természetesen nem poroljuk le, ám a csapatsportágak fiatal reménységeit bemutató, 2024. január 5-én induló, Ifiújság címet viselő rovatunkban mégiscsak a magyar ifjúságé lesz a főszerep. Ezúttal Kárpáti Ákos, az I. osztályú U19-es bajnokság Alap csoportjában szereplő és 11 mérkőzés után 17 ponttal a 4. helyen álló Kecskeméti TE Labdarúgó Akadémia 17 esztendős játékosa vállalkozott arra, hogy feleljen a nem is mindig könnyű kérdésekre, felvetésekre.
Tizenegyes, mégsem büntető: 2022. július 4-től megújult formában és felvetésekkel, összesen tizeneggyel jelentkezik az eddig csak labdarúgókat bemutató Kapuskérdések rovat, ugyanis immár nem csupán futballisták, hanem egyéb csapatsportágak – jégkorong, kézi- és vízilabda – ismert vagy kevésbé ismert cerberusait is felkérjük, hozzák közelebb szakmájukat olvasóinkhoz. Aki az alábbiakban megússza kapott gól nélkül, miközben az érdeklődésünket nem hárítja: Molnár Csaba Dávid, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Pannónia Zrt. csoportjában szereplő és 13 forduló után 21 ponttal a tabella 6. helyén telelő Apagy SE labdarúgója.
A 2021. október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy természetesen nem maradhat el a múlt és a jövő érintése sem. Akivel ezúttal elmerülünk a részletekben: Pataki Viktor, az őszi idényben a Heves megyei I. osztályban 12 forduló után 29 egységgel a 2. pozícióban álló Füzesabonyi SC-Erőss út, tavasszal az NB III Észak-Keleti csoportjában 17 játéknapot követően 13 ponttal a tabella 15. helyén telelő Facultas-Tiszafüredi VSE visszatérő játékosa, aki 2014 őszétől két évadon át, valamint a 2017/2018-as szezonban már tartozott az egyesület kötelékéhez.
ÚJHARTYÁN | TÁPIÓSZENTMÁRTON | Az ősszel még a futball kapcsán írhattunk róluk, ezúttal a halálhírükről kell beszámolni. Megdöbbentő és felfoghatatlan: 32 esztendős korában tragikus hirtelenséggel elhunyt az FC Dabashoz ezer szállal kötődő, az előző öt és fél szezont Újhartyánban, Surman István keze alatt futballozó Botlik Gábor, valamint a Ceglédi Vasutasban pallérozódó, 2020 tavaszától Tápiószentmártonban fontos csapattaggá váló, 28 éves Viniczai Viktor.
Ugyan az 1957 és 1989 között megjelent népszerű hetilapot természetesen nem poroljuk le, ám a csapatsportágak fiatal reménységeit bemutató, 2024. január 5-én induló, Ifiújság címet viselő rovatunkban mégiscsak a magyar ifjúságé lesz a főszerep. Ezúttal Erőss Katalin, az I. osztályú Leány U19-es kézilabda-bajnokság Keleti csoportjában szereplő és 14 mérkőzés után 15 ponttal a 6. helyen álló Kisvárdai KC játékosa vállalkozott arra, hogy feleljen a nem is mindig könnyű kérdésekre, felvetésekre.
BUDAPEST | Huszonhárom naptári héten belül a második fővárosi csapatnál irányítja a szakmai munkát a korábbi 40-szeres válogatott labdarúgó, Urbán Flórián, ami még akkor is nagy szó, ha rögzítjük, a BVSC az NB II-ben, míg a Testvériség-Újpalota a fővárosi első osztályban szerepel, hát még akkor, amennyiben azt is hozzátesszük, közben még az NB III-as Csornát is dirigálta – inkább kevesebb, mint több sikerrel.