PONYVALEGÉNY

ÉLETPÁLYA. Aki részletezi: Czanik Károly (Kapuvár)

A harmadik élvonalbeli mérkőzését tartja karrierje legjobb meccsének a jelenlegi szezonban éremért küzdő, kiváló rúgótechnikájú tapasztalt középpályás

2022. április 04. - Horváth M. Attila

eletpalya.jpgAz október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy természetesen nem maradhat el a múlt és a jövő érintése sem. Akivel ezúttal elmerülünk a részletekben: Czanik Károly, a Győr-Moson-Sopron megyei I. osztályban szereplő, a 22. forduló után 46 ponttal a tabella 5. helyén álló Kapuvári SE korábbi NB I-es játékosa. 

Tovább

KAPUSKÉRDÉSEK. Aki válaszol: Szalay Alex (SBTC)

„Már kiskoromban kezdődött, amikor a lakótelepi házunk előtti parkos területen, illetve a játszótéren hol a homokozóban, hol a két fa között vetődgettem”

kapuskerdesek_alap.jpgA legtöbben azt mondják rájuk, flúgosak, ám szerintünk a mindenkori csapat legfontosabb tagjai a kapusok. Ismét rendszeresen jelentkező sorozatunkban női- és férfivonalon is igyekszünk bemutatni, közelebb hozni őket olvasóinkhoz. Nem húzzuk az időt – elég, ha a cerberusok teszik ezt a 80. percben, együttesük vezetése esetén –, átadjuk a szót Szalay Alexnek, aki az NB III, Keleti csoportjában a 28. forduló után 18 ponttal a 17. helyen állomásozó Salgótarjáni BTC korábbi utánpótlás-válogatott kapusa.

Tovább

ÉLETPÁLYA. Aki részletezi: Kiss Krisztián (Vecsés)

Dobogóra vágyik az ex-ferencvárosi labdarúgó, aki minél több találattal és gólpasszal segítené Vincze Gábor csapatát

eletpalya.jpgAz október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy természetesen nem maradhat el a múlt és a jövő érintése sem. Akivel ezúttal elmerülünk a részletekben: Kiss Krisztián, a Pest megyei I. osztályban szereplő, a 22. forduló után 36 ponttal a tabella 5. helyén álló Vecsési FC játékosa.

Tovább

Egy esős vasárnap délután

Publicisztika a 2022-es országgyűlési választás előtt

img_20220324_185940.jpg

Jó lesz itt, ni! Egy pillanat, várjon, csak ezt a rohadt hátizsákot az ölembe veszem. Meddig megy, Miniszterelnök Úr, ha már így összefutottunk megint? A Deákig megyen maga is vagy inkább a végállomásig? Ne kérdezze, mikor jutunk el odáig, inkább élvezzük addig is egymás társaságát.

Tovább

A kosárlabdázó Toman Dóra, aki 15 évesen 14 ponttal debütált a női élvonalban: „Bizonyítani akartam magamnak és az edzőimnek is”

A Ludovika-FCSM Csata reménysége az NKA Universitas PEAC elleni negyeddöntőben játszott ellenállhatatlanul

tomandora_szilagyidenesfoto.jpegÉrdemes lesz figyelni rá. Az ifjú hölgyre, aki egy hete tizenöt esztendősen meghódította a Ludovika Aréna közönségét, miután „beugróként”, meccsel a lábában és a kezében az NKA Universitas PEAC elleni, a negyeddöntő második mérkőzésén 14 pontig jutott a női kosárlabdázók élvonalának rájátszásában.

Tovább

KAPUSKÉRDÉSEK. Aki válaszol: Szabó Zsombor (Tököl)

„Fiatal koromból adódóan még olyan nagy sikereket nem értem el felnőtt szinten, de a Fradi elleni Magyar Kupa-mérkőzésre úgy tekintek, illetve remélem, egy hónap múlva az Amatőr Kupa-győzelem is társulni fog mellé”

kapuskerdesek_alap.jpgA legtöbben azt mondják rájuk, flúgosak, ám szerintünk a mindenkori csapat legfontosabb tagjai a kapusok. Ismét rendszeresen jelentkező sorozatunkban női- és férfivonalon is igyekszünk bemutatni, közelebb hozni őket olvasóinkhoz. Nem húzzuk az időt – elég, ha a cerberusok teszik ezt a 80. percben, együttesük vezetése esetén –, átadjuk a szót Szabó Zsombornak, aki a Pest megyei I. osztályban szereplő és a 22. forduló előtt 33 ponttal a 6. helyen állomásozó VSK Tököl kapusa.

Tovább

ÉLETPÁLYA. Aki részletezi: Katona Bence (Putnok)

Minimum tizennyolc találatig jutna a támadó, aki felnőtt bajnokságban még sohasem végzett a góllövőlista élén

eletpalya.jpgAz október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy természetesen nem maradhat el a múlt és a jövő érintése sem. Akivel ezúttal elmerülünk a részletekben: Katona Bence, az NB III, Keleti csoportjában szereplő, a 28. forduló előtt 41 ponttal a tabella 8. helyén álló Putnok FC játékosa. 

Tovább

KAPUSKÉRDÉSEK. Aki válaszol: Török Csaba (Paksi FC)

„Három évig egy topakadémián nevelkedtem, és jelenleg is egy NB I-es klub utánpótláscsapatában védek”

kapuskerdesek_alap.jpgA legtöbben azt mondják rájuk, flúgosak, ám szerintünk a mindenkori csapat legfontosabb tagjai a kapusok. Ismét rendszeresen jelentkező sorozatunkban női- és férfivonalon is igyekszünk bemutatni, közelebb hozni őket olvasóinkhoz. Nem húzzuk az időt – elég, ha a cerberusok teszik ezt a 80. percben, együttesük vezetése esetén –, átadjuk a szót Török Csabának, aki az MLSZ Országos U19-es Alap-, illetve C-csoportjában szereplő Paksi FC kapusa. 

Tovább

ÉLETPÁLYA. Aki részletezi: Orovecz Ádám (Törökszentmiklós)

Akinek tényleg a humora az egyik legjobb tulajdonsága: „Szeretem a mosogatást a másikra hagyni… Csak sajnos egyedül élek”

eletpalya.jpgAz október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy természetesen nem maradhat el a múlt és a jövő érintése sem. Akivel ezúttal elmerülünk a részletekben: Orovecz Ádám, az NB III, Keleti csoportjában szereplő, a 28. forduló előtt 12 ponttal a tabella 20. helyén álló újonc Törökszentmiklósi FC-Veteriner korábbi NB I-es  játékosa.

Tovább

A váci Fazakas Géza emlékezetes visszatérése, aki a szünetben beállt, majd a 71. percben kiállt: „A játékvezető nagyon korrekt volt”

Minden fronton győzelem: ezúttal szerencsére nem egészségügyi okból vált ki idő előtt a futballista, aki meglehet, góltól mentette meg társulatát

fazakasgeza_foto_vacinaplohu.jpgfociakobon_ponyvalegeny_bevezeto.pngVÁC–RÁKOSMENTE 1–0 » Egy héttel korábban még csak a cserék között foglalt helyet, ám az elmúlt vasárnap nem csupán a gyakorlások alkalmával tért vissza a pályára a sokáig súlyosnak vélt egészségügyi okból hiányzó Fazakas Géza, akit Csank János a szünetben küldött csatába. Csakhogy azt talán még az egykori szövetségi kapitány sem gondolta volna, hogy a remek mentalitású rutinos sportember mindössze huszonhat percet tölt a gyepen az NB III, Közép-csoport 27. fordulójának kiesési rangadóján.

Tovább
süti beállítások módosítása