BUDAPEST | Huszonhárom naptári héten belül a második fővárosi csapatnál irányítja a szakmai munkát a korábbi 40-szeres válogatott labdarúgó, Urbán Flórián, ami még akkor is nagy szó, ha rögzítjük, a BVSC az NB II-ben, míg a Testvériség-Újpalota a fővárosi első osztályban szerepel, hát még akkor, amennyiben azt is hozzátesszük, közben még az NB III-as Csornát is dirigálta – inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Ugyan az 1957 és 1989 között megjelent népszerű hetilapot természetesen nem poroljuk le, ám a csapatsportágak fiatal reménységeit bemutató, 2024. január 5-én induló, Ifiújság címet viselő rovatunkban mégiscsak a magyar ifjúságé lesz a főszerep. Ezúttal Hancz Dominik, az NB III Dél-Keleti csoportjában szereplő és 17 mérkőzés után 19 ponttal a 11. helyen telelő Budapest Honvéd-MFA II. 17 esztendős, az ősszel 12 bajnokin 3 gólt szerző labdarúgója vállalkozott arra, hogy feleljen a nem is mindig könnyű kérdésekre, felvetésekre.
Miért ez és miért nem az vagy amaz? Ismert és kevésbé ismert sportembereket kértünk fel arra, merüljenek el a választott sportáguk rejtelmeibe, ezáltal engedjenek betekintést a mindennapjaikba. A 2022. március 7-től jelentkező rovatunkban aki ezúttal beavat a részletekbe: Szarvas Zsófia, a női kézilabda NB I/B-ben szereplő Kispest NKK és az NB II D-csoportjába besorolt Inárcs-Örkény KC játékosa.
A 2021. október 13-án, szerdán indított rovatunkban olyan oldalukról mutatkoznak be az általunk felkért labdarúgók, amelyet még csapatuk szurkolói sem feltétlenül ismernek. A futballisták nemcsak a gyermekkorukat idézik fel, hanem némi betekintést is engednek a jelen kulisszái mögé, mint ahogy természetesen nem maradhat el a múlt és a jövő érintése sem. Akivel ezúttal elmerülünk a részletekben: Szeles Patrik, a Nógrád megyei I. osztályban 14 lejátszott bajnoki után 42 ponttal a tabella 1. helyén telelő Silver Tüzép Karancslapujtő korábbi utánpótlás-válogatott játékosa.