A futballistáknál évekkel ezelőtt nagy sikert arató, régi-új, sportolókat fókuszba helyező nyári rovattal jelentkezik honlapunk július 1-től, – a tervek szerint augusztus végéig. Az általunk megkérdezettek ezúttal nem csupán a maguk mögött hagyott szezonról nyilatkoznak, hanem a kikapcsolódási szokásaikról is szót ejtenek. Tehát vakációra fel – hurrá, nyaralunk! Akivel ezúttal vakációzunk: ifj. Menczeles Iván, a 2023/2024-es évadban 36 ponttal a 12. helyen záró, így az NB III Észak-Keleti csoportjában bennmaradó FC Hatvan labdarúgója, a gárda 27 esztendős kapusa, aki a bajnoki szezonban 29 alkalommal állt a lécek között, és akinek az édesapja a tapasztalatnak híján nem lévő futballedző, Menczeles Iván.

BUDAPEST |
Nem elég, hogy a forrón kínált levegőt unottan majszolva tátogunk, mint a halak, a legforgalmasabb villamoson úgy is utazunk, mint a heringek – és még mindig nem vagyunk kinn a (csurom)vízből.
Éli az álmait. Immár harminc éve a kosárlabdával kel és fekszik, ám nem a legújabb variációk begyakorlására készül kedden és pénteken, hanem arra figyel, hogy a hétvégén minden a lehető legnagyobb rendben legyen a játéktéren kívül és belül egyaránt. Sentényi Barna ismert és elismert tagja a kosárlabda-játékvezetők népes táborának, de ez cseppet sem véletlen, hiszen volt kitől ellesnie a sportág csínját-bínját.
Március 29-én lesz negyvenöt éve, hogy átadták. A kommunizmusban rekedt magyar nép ferencvárosi kötődésű tagjai pedig tódultak lefelé a lépcsőn, hogy felszálljanak a metróra a sárga fallal körülölelt peronról, s utazzanak zötykölődve, Szalóczy Pál hangjától kísértve a Felszabadulás vagy az Élmunkás térig – a Pöttyös utcai állomástól. Akkoriban még más idők jártak, ám várhatóan 2024. novemberétől ez a fél mondat új értelmet nyer.