Éli az álmait. Immár harminc éve a kosárlabdával kel és fekszik, ám nem a legújabb variációk begyakorlására készül kedden és pénteken, hanem arra figyel, hogy a hétvégén minden a lehető legnagyobb rendben legyen a játéktéren kívül és belül egyaránt. Sentényi Barna ismert és elismert tagja a kosárlabda-játékvezetők népes táborának, de ez cseppet sem véletlen, hiszen volt kitől ellesnie a sportág csínját-bínját.

Elmagyarázná, hogy lesz valakiből ifjú legényként nem az új Michael Jordan vagy Scottie Pippen, hanem kosárlabda-játékvezető? 

Úgy, hogy az édesapám is kosárlabda-játékvezető volt, tehát nem meglepő módon tőle örököltem ezt a gyönyörű szakmát – mondta a 46 esztendős Sentényi Barna, aki hosszú évek óta a férfi kosárlabda NB I/B-ben fújja a sípot. – Tizenöt-tizenhat éves koromban megfogta a kezem és bevitt a Pest Megyei Kosárlabda Szövetségbe, így kezdődött, így indult a pályám.  

Gálhidi György, Mészöly Kálmán, Nyilasi Tibor, Törőcsik András, Várhidi Pál. Csak néhány futballista, akiknek a gyermekei szintén ugyanarra a pályára léptek. Márpedig Gálhidi Gergő, Mészöly Géza, Nyilasi Bálint és ifj. Nyilasi Tibor, Törőcsik Attila, illetve Várhidi Péter ma már tűélesen látja, hogy az ismert és elismert felmenő árnyékában nehéz megfelelni – már ha egyáltalán meg kell. Ön is kapott megjegyzéseket, pró és kontra? 

Az az igazság, mindebből túl sokat nem érzékeltem. Amikor elkezdtem, ő a saját karrierjét már elengedte. Huszonnyolc évig volt Pest megyei és NB II-es játékvezető, így én egy picit eggyel magasabb szintre vittem, mivel jelenleg NB I/B-s vagyok. Az elején még fújtam vele egy-két mérkőzést, ám utána be is fejezte, így nem tapasztaltam, hogy „bezzeg apád ilyen volt, te meg olyan”. Néha az elején még előfordult, hogy apura hivatkozva megismertek, de nem volt sosem kellemetlenségem, problémám vagy nehézségem, hála Istennek. Teljesen szabadon műveltem mindig is a játékvezetést, ő meg úgymond nyugdíjba vonult, hiszen a Fradi vízilabda-szakosztályánál volt technikai vezető tizenkilenc évig a munkája mellett, arra fókuszált és nem a kosárlabdára.  

Azt azért lássa be, hogy az nem mindennapi, hogy valaki tizenhat évesen nem az ütempasszokat adja vagy a triplákat dobja, hanem szigorú tekintettel két csapat meccsét felügyeli. 

Természetesen én is kosárlabdáztam, a középiskolában végig, illetve hobbiszinten az erzsébeti lakótelepen hobbiszinten streetballoztunk, tehát megvolt maga a játék öröme is, de azt valamiért nem éreztem soha, hogy belőlem játékosnak kell lennie.  

Fájó pont? 

Abszolút nem, és nem is így élem meg, pedig apukám az NB II-ben játszott, a Csepel Autóban, én viszont nem kosaraztam komoly szinten, csak a baráti körrel. Imádom a kosárlabdát, ahogy az összes labdasportot is, de ezt nem is lehetne máshogy, csak szeretetből csinálni.   

Amikor egy kettes vagy hármas poszton robotoló játékos dob nyolc hárompontost és kioszt hét asszisztot, fantasztikus teljesítményt nyújt, akiről dicshimnuszokat zengenek. Az ön felfogásában létezik tökéletes mérkőzés? 

Játékvezetői szempontból? Nyilván mi is érezzük, no és nekünk is vannak visszajelzéseink, hiszen az ellenőrök ott vannak, akiknek az a feladatuk, hogy ellenőrizzék, felügyeljék és segítsék a munkánkat, így tőlük kapunk visszajelzést elsődlegesen, hogy ezen és ezen a mérkőzésen miként szerepeltünk, de az ember ennyi év után érzi, és éppen azért, mivel emberek vagyunk, mint egy sportoló, mi sem tudunk mindig ugyanolyan teljesítményt nyújtani. Összetett dolog, milyen napunk volt, milyen behatások értek, egyszóval nagyon sok mindentől függ, de természetesen érezzük azt, amikor jól megy és jók az ítéletek, ám főleg az a legjobb, legszebb érzés, amikor a találkozót követően mindkét csapat megköszöni a játékvezetést. Ez nekünk a boldogság, mert tudjuk, nagyjából minden rendben volt. 

Csak nagyjából? 

Persze, mivel hibátlan játékvezetés nincs, de arra törekszünk, hogy minimalizáljuk a hibákat, amiért nagyon sokat is teszünk minden téren, mert most már profi honlapunk van, a szövetség is profi, avagy nagyon sok előrelépés történt. Folyamatosan szabály-, mechanika- és videotesztek vannak, állandóan nézzük az esetszituációkat, az aktuális meccs után a mérkőzés- és a külső ellenőrrel átbeszéljük, melyik esetnél mit kellett vagy kellett volna tenni. Saját bőrömön tapasztalom, hogy nagyon sokat fejlődött minden az elmúlt tíz-tizenöt évben.   

Edzésben van, spori? Csupán azért kérdem, hogy fontos-e mindez, netán minden játékvezetőnek a saját maga belátása szerint kell karbantartania a testét és az elméjét? 

Jó kérdés, mivel minden évben kétszer nálunk is van kötelező fizikai teszt, a bajnokság előtt, augusztus végén és félidőben, úgy február magasságában. Minden NB I-es, NB I/B-s és NB II-es játékvezetőnek teljesítenie kell, ami egy húszméteres, vonaltól vonalig tartó ingafutás, úgyhogy arra jó fizikai állapotban kell lenni, mert a mérkőzésen, ha nem vagy jó fizikai állapotban, akkor lemaradsz az eseményekről, ezáltal rossz ítéleteket hozol, tehát mindenképpen jó karban kell lenni, ezért is remek, hogy van ez a két fizikai teszt, mert ezekre azért készülni kell, mivel ez nem úgy működik, hogy az ember csak odaáll. Személy szerint ilyen tájban szoktam tartani egy kis pihenőt, ezt megengedem magamnak – igaz, nekem az április és a május egy sérülés miatt kimaradt –, ám a nyár vége felé már én is kijárok futni, hogy készüljek az újabb fizikai tesztre.  

Lelkesen beszél, úgy mondja a magáét, mintha minden szabályosan kerek lenne. Van beteljesületlen álma, amit nem sikerült elérnie játékvezetőként? 

Nincs ilyen. Istenigazából nagyon sokáig csak megyei játékvezetőként működtem, utána jött a lehetőség, hogy Pest megyeiként is lehetett az NB II-ben vezetni, úgymond idős játékvezetőként. Nagyjából van egy olyan kimondott vagy ki nem mondott limit, hogy harmincöt éves korig fel kell kerülni az NB I/A- vagy B-csoportba, efölött már annyira nem jellemző. Maximálisan elégedett vagyok, hogy az NB I/B-ben vezethetek meccseket, nekem ez óriási dolog. Persze, az ember néha eljátszik a gondolattal, mi lett volna, ha, vagy annak idején így, úgy, meg amúgy.  

Elgondolkodott már azon, meddig űzi ezt a szép és felelősségteljes hivatást? 

Ha jól tudom, ötvenkét vagy ötvenhárom esztendő a korhatár, ameddig NB-s szinten lehet tevékenykedni játékvezetőként, én negyvenhat éves vagyok, és nyilván már az ízületek kopnak, de azért bízom benne, néhány esztendeig tudok még működni, ám már egyre több időt és energiát kell fordítani arra, hogy az izmait karban tartsa az ember. Meglátom, hogy tudok-e úgymond a nyugdíjkorhatárig tevékenykedni. Rajtam nem múlik.