BUDAPEST | Az a július 13-a is szombat volt: öt esztendeje hunyt el a labdarúgó-játékvezetőként és futsal-edzőként is ismert B. Nagy Zoltán sportújságíró, a Sportszelet és a noilabdarugas.hu főszerkesztője, aki manapság az ötvenharmadik életévében járna. Az alábbiakban rá emlékezünk.

Vajon túlélted volna a Covidot, az emberélettel játszó népi förmedvényt? Már nincs márványszínnel megfestett maradj otthon mondókájú rémületjárgánnyal száguldó járvány, ahogy háború sem, de eszembe jutott, amikor lelki szemeim előtt megjelentél az enyhén előtüremkedő pufók pocakkal, a kissé magas vérnyomással, a füstös éjszaka bluesszal – és a korántsem stresszmentes élettel. Woody Allen mondta egyszer: „Nem mintha félnék meghalni, csak nem akarok ott lenni, amikor bekövetkezik.” Új világ jött Neked és nekünk is, de azoknak rosszabb, akik itt maradtunk. Nincs már Varga Kriszta, nincs már Kis Jani és nincs már Ferenczi Attila sem. Ha néhanapján vagy napjában néha kiülsz egy zöld-fehérre pingált püffedt felhőre, eljutnak hozzád is a hírek és rémhírek. Egyikből-másikból még anyagot is írnál vagy kérnél, szigorúan háromezer karakterben – na jó, ha érdekes a fazon, háromezerötszázban, legfeljebb kifolyik az olvasó szeme... –, világos igazolványképpel, ami lehet szelfi is, de ha életlen, küldje újra, ha értetlen, akkor meg pláne, mert nem színesben jelenik meg. Ez most nem lesz háromezerötszáz, sőt, háromezer sem. Szombat volt az is, Zoli, amikor megmakacsoltad magad és a hívogató Fekete-tengeren hajóra szálltál, miként szombat van ma is. Csak közben vánszorogva-vigyorogva elsuhant öt esztendő. A fotó viszont színes és az is marad, elvégre nem hal meg, kit nem felednek.