BUDAPEST » Fájdalmas évforduló: az 1972. február 16-án született B. Nagy Zoltán ma lenne 50 esztendős. A 47 évesen, tragikus hirtelenséggel elhunyt néhai játékvezetőre, újságíróra, művészeti és tördelőszerkesztőre, valamint edzőre az alábbi összeállítással emlékezünk.

Játszik vele a szél. Hol kisebb, hol nagyobb a fény, ami sárgálló, levakarhatatlan, kimoshatatlan masszával beteríti, leönti az embert. Hangulatos, amint megvilágítja az aranybarnára sült ropogós csirkecombot, az áfonyalekvárral kínált camembert sajtot és az édes finomságot elnyelő pezsgőspoháron táncol február közepén. A hónap idusán, amikor a cammogó, brummogó, barlangjukban maradó medvéket nem csupán a szokatlan időjárás miatt váltja fel a plüssmackó-keringő. És fájdalmasan döbbenetes két nappal később, amikor nem a rózsaillatú romantika, a hermetikus hegedűszó, a mosolymámoros szerelem szinonimája a gyertyaláng, hanem a hirtelen halálé. A csendszimfónia lett a Tiéd, valamiféle sokperces, újra meg újra elinduló ismerős dallam, ami kikeveredik, előtolakodik az egyre inkább hűséges hőségben és az egyre kevésbé hófútta hidegben – immár két és fél esztendeje. Hogy mi történt azon a hidegrázós júliusi szombat reggelen, s hogy mi okozta a visszafordíthatatlan, megvétózhatatlan rosszullétet, sosem tudjuk meg. Egyet viszont biztosan: a gyertyáknak ma a mézesmázos születésnapi tortádon kellene égniük a jókedvű, ricsajtól és énekszótól hangos Szugló utcában – és nem a törzshelyed bejárata előtt, a feketére festett asztalon vagy a temetőben, kínzó némaságban. Még mindig hallom, ahogy mondják a magukét meg-megállva Gádorosról, Galyatetőről, Sopronról, és látom a leírt, bepötyögött, szívből s lélekből kipréselt szavakat. Eddig azt hittem, eltávoztál és csak mentünk tovább, de tévedni emberi dolog: meghaltunk s Te élsz tovább.  

„Jó volt vele bulizni, de nem lehetett a zenébe beleszólni, ha ő csinálta, de ez nem volt baj, mert fergeteges partikat adott” – vallja lentebb egyik korábbi játékosa. A remek hangulathoz nála elengedhetetlen volt a mulatós műfaj képviselete, amelynek egyik hazai ékköve, a Koczka Géza és Benyó Miklós alkotta MC Hawer & Tekknő favoritnak számított. Már-már szállóige volt a „Ha bemegyek a kocsmába” refrénű nóta. „Bárcsak mennél, Zoli” – mondhatná ezt mindenki, aki szerette, kedvelte vagy csupán tisztelte, hiszen mint egy másik dalból tudjuk, utcára nyílik a kocsmaajtó. Utcára – és nem a mennyországra... 

Arany Tamás, korábbi NB I-es játékvezető, aki 1994 és 2009 között működött az élvonalban: „A játékvezetésen keresztül kerültem kapcsolatba vele, fiatal, pályakezdő újságíró volt és több mérkőzésemről is tudósított, amikor az NB II-ben működtem. Zoli állította össze a Nemzeti Sportban a játékvezetői rangsorokat az osztályzatok alapján, és megtiszteltetés volt, hogy többször lehettem az év játékvezetője, aminek köszönhetően ilyenkor egy-egy interjút is készített velem. A későbbiek folyamán összefutottunk más szerepkörben, én játékvezetőként voltam jelem, ő pedig női csapat vezetőjeként. Több rendezvényen fújtam nekik a sípot, és mivel ő is volt játékvezető – amit szintén tudtam róla –, kollégaként kezeltük egymást mindig is. Volt szerencsém vele együtt vezetni is, Gádorosra nagy szeretettel jártunk, hiszen jótékonysági tornán vehettünk részt, amit rendszerint B. Nagy Zoli egyik játékosa, Üveges Kata szervezett. Azaz mint újságíróval, játékvezetővel és csapatvezetővel is összefonódott sokszor a történetünk, és úgy gondolom, mindhárom szerepkörét tekintve jó viszony alakult ki közöttünk. Többször beszéltünk telefonon, sőt, találkoztunk is, volt, hogy eljött hozzánk Mórra, egyszóval nagyon baráti volt a kapcsolatunk. Megdöbbentett, amikor megtudtam, mi történt vele, mert nem tudtam, hogy bármi előzménye lett volna a tragédiának. Bárhol és bármikor női tornára kerül sor, neki ott lenne a helye, mert nélküle nem kezdődhetne el hasonló rendezvény, lévén résztvevője volt mindig is. Számomra feltűnt a lelkesedése, és az, hogy újságíróként, csapatvezetőként és játékvezetőként is a maximumra törekedett, hiszen amikor olvastam a cikkeit, a meccstudósításait, láttam benne a felkészültséget. Nagyon szeretett szervezni, ez benne volt a vérében. Lelkesen mozgolódott, talán ez adott neki erőt, hogy ilyen eseményeket, tornákat hozhat létre. Csak a legjobbakat tudom róla mondani, valamint azt, sajnálom, hogy ilyen fiatalon eltávozott közülünk. Tavaly is voltam Gádoroson, meg is emlékeztünk róla, de abban biztos vagyok, hogy figyel bennünket – immár odafentről.” 

Füzyné Görög Angelina: „Én csak annyit mondanék, hogy nagyon sokat tett azért, hogy a női labdarúgás ott legyen, ahol most van. Zoli hitt abban, hogy jobb lesz a tehetséges lányoknak vagy nőknek.” 

Gali Ivett: „Sosem felejtem el az egyik közös tornánkat a sok közül. Sopronban voltunk kétnaposon és egyik este beültünk egy élőzenés teraszos kis helyre, ahol élőzene szólt. Természetesen a vacsora után maradtunk egy kis »csapatösszetartásra«. Némi alkohol társaságában egyre jobban éreztük magunkat, viszont a zene nem illett a hangulatunkhoz. Kisebb unszolás után – bár Zolit sosem kellett kétszer kérni – rávettük, hogy vegye át a stafétabotot a zenésztől és legyen egy igazi Dj Zolinho. A szintetizátor és a mikrofon segítségével olyan bulit csinált, hogy tizenegy helyett éjjel kettőkor zárt a hely és a tulajdonos munkát ajánlott neki. Bárhová mentünk, képes volt óriási bulit csinálni. Volt egy stílusa, de imádott szórakoztatni. Azóta sem voltam olyan jó spontán buliban, mint akkor. Többek közt ez is nagyon hiányzik – és persze a három puszi...” 

Milassin Erzsébet: „Zolikát ki ne ismerte volna a női fociban? Ami az első emlékem vele kapcsolatban, az a hihetetlen szeretete a női foci iránt – lenyűgöző, példaértékű, amilyen szeretettel és odaadással tevékenykedett. Az első cikket írta rólam Egy fecske nem csinál nyarat címmel, azt hiszem, talán 1993-ban egy HungaryCup címen megrendezett torna kapcsán, ott ismerkedtünk meg. A pályán, mint bíró nem mindig értettünk egyet, de a büfében mindig megbeszéltük. Amikor külföldre igazoltam, az egyetlen újságíró volt, aki követte a pályafutásomat. Zolika egy csupa szív emberke volt, akit sajnos túl korán búcsúztattunk.” 

Nagy Viktória: „Kedves Zoli! Örülök, hogy megismerhettelek és a játékosod lehettem. Csupa szív ember voltál, mindig jókedvű, mosolygós. Mikor hozzád igazoltam futsalban, nagyon örültél. Az edzések, meccsek után mindig jött a jól megérdemelt söröd és a hosszú, vidám beszélgetések. Találkozáskor mindig három puszival és öleléssel köszöntél. Hiányzol, lett volna még dolgunk együtt. Boldog ötvenedik születésnapot kívánok neked, Zoli!” 

Paraoánu Aranka: „Alighanem még középiskolás lehettem – a Mester utcába, a Szent Istvánba jártam –, ám már a László Kórházban játszottam, amikor kapcsolatba kerültünk egymással. Egyszer csak ott termett, Tomi mellett (Nagy Tamásról, B. Nagy Zoltán unokatestvéréről van szó – a szerző) megjelent a Vágóhíd utcai földes – annak idején csak úgy hívtuk, a Wembley – közelében, érdeklődött, követte az eseményeket. Annyira megfertőzte a női foci szeretete, hogy mindent megtett a népszerűsítéséért. Akkoriban a Femina, Renova, László Kórház hármas körül forgott minden, de Zoli igyekezett mindig és mindenhol jó hangulatot teremteni a különböző összetartásokkal, bulikkal, amelyekkel a rivalizálást oldotta. Emlékszem, annak idején Galyatetőn még szánkózni is voltunk. Bár az elmúlt időszakban – különösen a visszavonulásom után – már nem tartottuk napi szinten a kapcsolatot, szinte mindig hívott törzshelyükre, a Club 88-ba. A tragédia napján előttem van, éppen az autóban ültem, amikor megtudtam, hogy mi történt vele, amit először el sem akartam hinni. A mai napig nehéz elfogadni a halálát, és most, hogy róla beszélünk, eszembe jut, hogy az ötvenedik születésnapján biztosan fergeteges szülinapi bulit csapna…” 

Szabó Ildikó: „Amikor Zolikára gondolok, két dolog ugrik be azonnal. Az egyik, mint DJ, hiszen hatalmas bulikat tudott csinálni. A másik pedig, amikor még bíró volt és hihetetlen határozottsággal tudta a lapot felmutatni a játékosoknak.” 

Tenczel Csilla: „Nem igazán ismertem Zolit. Pár barátságos meccsünkön még anno, amikor a Dorogban futballoztam, sporiként kerültünk kapcsolatba, amikor Pesten játszottunk, ha jól emlékszem, de névről mindenki ismeri őt, aki a női labdarúgásban jártas.” 

Várkonyi Orsolya: „Zolival a futsal kapcsán kerültem kapcsolatba. Számtalan közös tornán és bajnokságban vettünk részt együtt. Ezek az események mindig is nagyon kellemes emlékek maradnak a szívemben. Zoli mindig segített nekem mindenben, a fociban, és ha magánéleti gondjaim voltak, akkor is mindig számíthattam rá. Sokszor időztem vele egy edzés vagy meccs után a Club 88-ban, Zuglóban, ahol mindig kielemeztük a mérkőzést és jókat beszélgettünk. Még számtalan közös élményt tudnék itt felsorolni, de a kedvenceim közé a soproni Scarbantia nyári tornák tartoztak. Hatalmas tragédia, hogy ő mar nincs közöttünk.” 

Vella Orsolya: „Zolival körülbelül tizenhét éves koromban találkoztam először, akkor még a László Kórház csapatában futballoztam. Ekkor csak annyit tudtam róla, hogy újságíróként van jelen a női foci életében. Tizenkilenc esztendősen abbahagytam a női focit, ami után az útjaink teljesen különváltak, és ez így is maradhatott volna, ha nem döntők úgy, hogy Csömörön a Rubeola FC alatt létrehozzak egy női futsal-szakosztályt. Első lépés egy női gárda létrehozása volt, melyet egy Csömörön rendezett futsaltorna keretein belül ismertettek meg az akkori futsal-társadalommal, amire az egyik sporttelevízió is hivatalos volt. Zoli ezt látva keresett meg engem, hogy menjek játszani az ő NB I-es futsalcsapatába, ami a Gödöllő volt. Ezért hálás voltam neki, hiszen az együttesbe hamar be tudtam illeszkedni, és sok hasznos futsaltaktikát tanulhattam, melyet átadhattam később a csapatoknak is. Aztán a saját egyletekre koncentrálva a következő bajnokságban már nem indultam a Gödöllővel, így ismét szétváltak útjaink, de a foci miatt a kapcsolat megmaradt. Sőt, még egy rövid időre felkértem a csapatom mellé edzőnek is, de néhány hét után kiderült, hogy az elképzeléseink nem egyeznek, így mosolyszünettel váltunk meg egymástól. Egy dolog viszont biztos Zolival kapcsolatban, hogy élt-halt a női fociért.” 

Végh Andrea: „Zoli egy nagyon nagy egyéniség volt. Impulzív, olyan, akire odafigyelek. Jó volt vele bulizni, de nem lehetett a zenébe beleszólni, ha ő csinálta, de ez nem volt baj, mert fergeteges partikat adott. Egy kedves srác hatalmas szervező képességgel, aki igazán sokat adott a női focinak!”