KISKUNFÉLEGYHÁZA | A harmadik gól volt az övé. Akkor már 2–0-ra vezetett a hazai környezetben nagy kedvvel futballozó házigazda a Kecskeméti LC ellen a Bács-Kiskun megyei I. osztály 2. fordulójában, amikor egy szöglet után a korábbi KLC-tag, Urbán Pál betalált. Persze nem csupán ezen múlott, ugyanis a huszonhat perc alatt triplázó Oldal Tibor vezérletével a vendéglátó 5–0-ra kiütötte jobb sorsra érdemes vetélytársát.
Ami másnak csak szimpla bajnoki, önnek aligha, hiszen Kecskemét kapcsán nemcsak a városhoz, hanem a klubhoz is van „némi” köze. Presztízsmeccset jelent, ha a KLC ellen méretheti meg magát? Kérdezem ezt úgy, hogy tudom, alapvetően a KLC nem a KTE, de ugye, mégiscsak városi csapat, méghozzá olyan, amely nem egy vagy két éve alakult.
Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszoljak, eléggé régre kell visszamenni az időben, több tíz évet is, egészen gyerekkoromig, hiszen a kapcsolatom ott kezdődött a KLC-vel – indította a honlapunknak adott interjúját Urbán Pál, a Bács-Kiskun megyei I. osztályban két játéknap után három ponttal a 7. helyen állomásozó Kiskunfélegyháza 35 esztendős egykori NB I-es labdarúgója, az együttes egyik legtapasztaltabb tagja. – Kisgyerekként is jó pár évet fociztam az egyesület utánpótlásában, majd felnőtt pályafutásom során, amikor a KTE-t kizárták az NB I-ből, akkor elsők között jöttem vissza Kecskemétre játszani. Ez a következő kapcsolódási pontom a KLC-vel. Nemcsak gyerekként, de felnőttként is játszottam a klub színeiben, így igen, elmondhatjuk, hogy presztízsmeccset jelent. Ez szerintem alapvetően mindig igaz, ha egy játékos a volt csapata ellen lép pályára.
Annyira pofonegyszerű találkozó volt, amennyire az eredményből kitűnik?
Aki csak az eredményt nézi, az azt gondolhatja, hogy ez egy sima mérkőzés volt. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a KLC ellen mindig nehéz játszani, amely nagyon zártan és jól védekezik. Az elmúlt években is rendre megnehezítette a dolgunkat, mint ahogy most is nehéz volt feltörni a riválisunkat, azonban az idei évre nagyon megfiatalodtak, talán a rutin az, ami hiányzik a játékukból és ez döntőnek bizonyult.
Fel tudná idézni a 34. perc eseményét?
Szögletet rúgtunk a jobb oldalról, amit elsőre tisztázni tudtak a védők, másodszorra már jól jött be félmagasan a labda és a 11-es pont magasságában engem talált meg, viszonylag üresen, amit kapásból sikerült a kapuba juttatnom.
Az aranyéremért küzdenek vagy erről nem volt szó?
Az elmúlt szezon nem úgy sikerült, ahogy azt elterveztük. Nálunk is sok változás történt a csapatban, eléggé megfiatalodott a keret. Szeretnénk javítani az idén, de nem lett kimondva, hogy a bajnoki cím a cél. Viszont minden meccsnek úgy megyünk neki, hogy szeretnénk megnyerni. Hogy ebből mennyit sikerül a szezon során, az majd kiderül. Két forduló után nehéz bármit is mondani az erőviszonyokról, de azt gondolom, hogy idén is öt-hat csapat harcban lehet a bajnoki címért. Magunktól azt várom, hogy a dobogóra sikerül odaérni.