Január 4-én ünnepli nyolcvanötödik születésnapját az idén már hatvanhatodik (!) éve színpadon lévő táncdalénekes, Korda György, akinek a nevéhez megszámlálhatatlan sláger fűződik. Az élet nevű osztótól rendkívül jó lapokat kapó és azokkal nagyszerűen sáfárkodó Artisjus-, eMeRTon- és Fonogram-díjas művészt, Budapest díszpolgárát az alábbiakban köszöntjük – pókerarccal.
Elengedhetetlen cseh remek. Máshogy fogalmazva: a fadobozos Tesla lemezjátszó központi szerepben. A GZ 041-es típus meglepően jól szólt, kerüljön a Kálvin téren akkor még létező, ma már vendéglátóipari egységként működő lemezboltban vásárolt tű és a komótosan körbe-körbejáró fekete forgótárcsa közé az ABBA, Komár László, Koncz Zsuzsa, Soltész Rezső vagy éppen Korda György 33-as fordulatú hanghordozója.
A fürtös hajú kisgyerek meglepődött, hogy a zöld színű borítós bakelit nem csupán a nyolcadik kerületi, csak csigalépcsőn elérhető első emeleti másfél szobásban, hanem a nagyanyjáék háztartásában is fellelhetőnek bizonyult, és nem azért, mert a tucatnyi matchbox mellett az LP-t is magával vitte látogatóba.
Az azóta tudatosan sérót vesztő férfi ma már azt mondja, hogy ez az 1978-ban kiadott Maradj még és az 1981-ben Szeptember volt címmel megjelentetett kiadvány a hetedik kerületi Dob és a Kertész utca találkozásától néhány méternyire, a Dob utca 52. alatt felcseperedő, született Klein György két legkomplexebb szólóalbuma, és nem azért, mert utóbbi B oldalán fellelhető az újfent slágerré lett Reptér. A negyvenes éveiben járva Magyarországot egyre inkább meghódító művész azonban nem Airbus, Boeing vagy Bombardier fedélzetére ülve, hanem Balázs Klárival karöltve kezdett el igazán szárnyalni – kétségtelen, az énekesnő is valódi bombázónak bizonyult.
A nyolcvanas évek második felében majd minden esztendőre jutott egy-egy duettlemez – már 1990-ben elérte az eladott Korda-albumok száma a letöltések korában értelmezhetetlen, egyszersmind űberelhetetlen kétmilliót (!), ami után automatikusan járt a gyémántlemez. Már a kezdet kezdete jól alakult, legalábbis a művész erről vallott a róla írt könyv 135. oldalán.
1986-ban véglegesen elindult a Korda–Balázs kettős, ekkor jelent meg az első közös duett-albumunk Forró éjszakák címmel, amely soha nem látott példányszámban fogyott – háromszázhúszezer darab kelt el. Ma már ilyen eladott mennyiség nem létezik zenei albumból.
Az első közös lemezsikert óriási színpadi show-k követték, és szépen lassan a közönség kezdte elfogadni, hogy Korda György neve mellett egy másik név is megjelenik, Balázs Klárié. Az elején még kisebb betűkkel szerepelt a plakátokon, de az évek múlásával teljesen egyenrangú társam lett a színpadon is.
Nincs ezen mit meglepődni, hiszen az akkoriban már házaspárként élő és boldoguló művészek végleg révbe értek – a színpadon és a magánéletben egyaránt. (A fentebb meghallgatható Találd ki gyorsan a gondolatom című, mind a mai napig népszerű sláger hű tanújukká vált.) A közös kezdetekről, no meg a lírai hangvételről többek között így vallott a Korda sztori címmel 2007-ben napvilágot látott, Balázs Klári által jegyzett könyvben a főszereplő:
Nem tehettem róla, hogy nem tudtam a nyomorúságról, szociális nehézségekről, válságokról énekelni. Nem azért, mert érzéketlen voltam (aki ismer, az tudja rólam, hogy a koldusnak is előre köszönök, és ma sem érdekel se cím, se rang), egyszerűen nekem mindig csak a szerelemről írtak dalt. Egy alkalommal megpróbáltam kitörni. Bevittem a Magyar Rádióba Balázs Fecó: Nézz rám, a cipőm talpa levált című szerzeményét, hogy ezt szeretném fölénekelni. Kiröhögtek. – Te, ezt a dalt? Soha!
Ha nem, hát nem. Bátran meneteltem tehát a számomra kijelölt úton. Akkor még nem tudtam, hogy jön majd egy szerelem, és minden, ami addig a pályámon történt, ezáltal visszamenőleg is egy csapásra új értelmet nyer.
Valamit jól csinálnak, máskülönben több évtizeden át, millió érdeklődő, rajongó vagy éppen irigykedő szempár kereszttüzében nem működne kifogástalanul a kapcsolatuk – a népes publikum előtt és a díszletekkel teli színfalak mögött. Egyesek szerint misztikum lengi körbe a művészházaspárt, míg mások állítják, ők maguk a tiszta természetesség. Akárhogy is, a göröngyös zsákutcákból egyesített, mégis közös nyílegyenes, széles sugárút titka felbecsülhetetlen, s az övék marad, talán mindörökre.
Olasz líra, Laura Aki kis hazánkban Korda György, az Olaszországban Nicola di Bari. Stílusuk hasonló, no meg rengeteg felejthetetlen fülbemászó sláger tapad a torkukhoz, mindemellett a mai napig közkedveltek hazájukban, ráadásul (és szerencsére) hosszú élettel áldotta meg mindkettőjüket a Teremtő, hiszen a kortársak honi tagja 2024. január 4-én lett nyolcvanöt, míg az itáliai, nem mellékesen tízgyermekes parasztcsalád legkisebb csemetéjeként a szó minden értelmében messzire jutó művész szeptember 29-én lesz nyolcvannégy éves. Jóllehet, Koós Jánosnak (A szívem egy vándorcigány) és Szécsi Pálnak (Mint a violák) is kölcsönzött valódi remekművet di Bari – ami még akkor is igaz, ha utóbbit nem a szemüveges talján, hanem Peppino Gagliardi vitte dalra először, ám a Come le viole-t a pályatárs énekelte spanyolul. Kettejük, azaz Korda és di Bari egyik legmívesebb közös pontja a Chitarra suona piu piano, amely 1972 január végétől hat héten át bizonyult elmozdíthatatlannak az olasz slágerlista éléről, ami jelent valamit. Mint ahogy az szintén, hogy idestova öt évtized távlatából is válogatni kell a jelzők között, ezen sorok írója meg is állna valahol a zavarba ejtően lírai és a mestermű között.
Nemcsak a dallamvilág az, ami magával ragadhatja az embert, hanem di Bari pergően szuggesztív, a belső énjéből kiszabadított érzelmekkel telitett előadásmódja szintén. Ezzel szemben Korda György Gitárom, beszélj most halkan címmel kereken ötven éve, 1974-ben a Mondd, hogy szép volt az este névre hallgató, sorrendben harmadik stúdióalbumának B oldalára felénekelt szenvedélymitológiájában több a lágyság, mint a karácsonyi asztalra varázsolt burgonyapürében, a vad vágy időközi kitörése pedig hangsúlyosabb, mint az olasz kortárs kivitelezésében.
Hogy mi hosszú esztendők óta mégis a magyar Laurába és nem a talján „Lorába” vagyunk szerelmesek, arról nem csupán a január negyediki ünnepelt, hanem Vándor Kálmán utánozhatatlan szövegvilága is tehet. A slágergyáros sportújságíróé, aki Korda György születésnapja után egy nappal, 2016-ban távozott közülünk az örökkévalóságba.
